Ez történik a szervezetünkkel, ha letesszük a cigit

2017. augusztus 15.

Annak, aki aktív dohányos, elképzelni is nehéz lehet, mi történne azután, hogy elszívta élete utolsó szál cigarettáját. Sokan már a nikotinhiány első gondolatától is visszariadnának attól, hogy megpróbáljanak leszokni. Pedig ezen felül is elképesztő változások mennek végbe a szervezetben, ha leszokunk a cigiről. Ráadásul ezek mind a javunkra válnak.

A dohányzástól való függés mértéke nagyon sok mindentől függ. Beleszól ebbe a környezet, az életmód, a személyiség és az is, hogy valaki mennyi cigit szív el egyetlen nap alatt. Éppen ezért vannak, akik viszonylag könnyen, míg mások sokkal nehezebben tudnak megválni a cigarettától és talán soha nem is sikerül nekik igazán. Pedig rengeteg pozitív élettani hatása van annak, ha az ember leteszi a cigit. Szervezetünk ugyanis bámulatos teljesítményre képes, ha az öngyógyításról van szó.

Ezek tudatában pedig még talán az is elviselhetőbb, amikor jelentkeznek a nikotinmegvonás első tünetei, melyek a dohányzás rituáléjának elvesztésével párosulnak. Egyik sem kellemes. Éppen ezért most megmutatjuk, milyen folyamatok játszódnak le a szervezetünkben a cigaretta teljes elhagyását követő időszakban.

Az első 24 óra

A testben található nikotin mennyisége jelentősen csökken, a szén-monoxid szint pedig visszaesik normális mértékűre. Előbbi már okozhat gyakori, 5-10 percig tartó erős késztetést a dohányzásra, de ezt még viszonylag könnyű elűzni. Utóbbit pedig nagyon megköszöni a szervezet, leginkább a szív, mert könnyebben juttathatja el az oxigént a test egyes részeibe. Így egy nap alatt máris csökken a dohányzás okozta szívroham kockázata.

48 óra múlva

Az ízlelés és a szaglás sokkal élénkebb lesz, és a nikotin szinte teljesen eltűnik a szervezetből. Ennek hatására az elvonási tünetek egyre erősebbek lesznek. Fejfájás, fáradtság, levertség léphet fel. Közben a testünk elkezdi regeneráló és tisztító folyamatait.

3 nap múlva

A tüdő is megkezdi a regenerálódást, könnyebb lesz a légzés és ettől az ember úgy érzi, sokkal több energiája van.

Az első 3 hónap

Javul a vérkeringés, egyre többet bír a tüdő, így a szervezet is. Sokkal aktívabbak lehetünk már ennyi idő eltelte után és tovább csökken a szívroham kockázata is. Ráadásul 3 hónap elteltével túl van az ember az elvonási szakasz legnehezebb időszakán is.

1 év elteltével

Mélyebb levegőket tudunk venni, kevesebbszer fordul elő köhögés és sokkal kevesebbet leszünk betegek. Az energiaszint pedig szárnyal. Ugye, mennyivel jobb lehet cigaretta nélkül? Érdemes belevágni!

Ezek a teendők mérgezés esetén

Ezek a teendők mérgezés esetén

A mérgezés sajnos nem ritka jelenség, ami lehet enyhébb, de akár életveszélyes is, és számtalan ok kiválthatja. A mérgezések nagy része véletlen történik és fontos, hogy minél hamarabb segítséget kapjon elszenvedőjük annak érdekében, hogy a méreganyag egészségkárosító hatásait csökkenthessük. De mit tehetünk elsősegélyként ilyen esetben?

párkapcsolati függőség

Ez is egy betegség: párkapcsolati függőség

Sajnos egyre többen szenvednek függőségekben, amelyek közé nem csak az alkohol-, cigaretta- vagy kábítószer függőség tartozik, de a párkapcsolati is.

Jégfüggőség és tanorexia – Ezek a legfurább függőségek!

Jégfüggőség és tanorexia – Ezek a legfurább függőségek!

Ha a különböző függőségekről beszélünk, egyből olyan általánosságok jutnak eszünkbe, mint az alkohol- vagy drogfüggőség, esetleg még a túlzott szenvedély a szerencsejátékok iránt. Pedig függeni elképesztően sok dologtól lehet akár olyan kórosan, hogy az már az ember mindennapjait is befolyásolja. Olyan furcsa és sokszor már bizarr függőségeket mutatunk be, amelyekről talán még nem is hallottatok!

Ezek a leggyakoribb függőségek

Szinte bármi képes függőséget okozni, legyen az étel, ital, tevékenység, vagy bármi más. Léteznek fizikai és szellemi függőségek, és sajnos mindkét kategória nagyon veszélyes lehet.

Tippek a mély és pihentető alvásért

Íme néhány tipp a mély és pihentető alvás érdekében!

Összes cikk Életmód témában