Túl kevés vagy túl sok - Számít, mennyit alszunk!

Túl kevés vagy túl sok - Számít, mennyit alszunk!

Kapcsolódó tünetek:

Amikor az alvás mennyisége lecsökken a megszokotthoz képest, úgy érezhetjük, hogy fáradtak és erőtlenek vagyunk, figyelmünk is csökken. Viszont az sem feltétlen jó, ha nagyon sokáig húzzuk azt a bizonyos lóbőrt, hiszen sokan olyankor kifejezetten tompán érzékelik utána a világot és egész nap nem is tudnak rendesen felébredni. De mégis mennyi az elég és mennyi a sok, ha az alvásról van szó?

Számít az alvás mennyisége!

Az alvás az ember alapvető szükséglete, ami amellett, hogy pihentet és energiát is spórol nekünk, sok olyan folyamatot is beindít, melyek szükségesek a mindennapjainkhoz. Segít a szerveinknek (például a bőrünknek is) regenerálódni, beépíteni a tápanyagokat, de az alvás segíti például az emlékeink megszilárdulását is. Sokszor és sokan vitatkoztak már arról, hogy mennyi alvásra is van szüksége naponta egy egészséges szervezetnek, de a megfejtést sok tényező befolyásolja. Fontos lehet az életkor, az egyéni szükséglet, de akár az egyéni élethelyzet is. Viszont általánosságban igaz , hogy nagyjából 7-8 óra kell testünknek átlagosan ahhoz, hogy kipihenhesse magát és az alvás igazán hasznos lehessen. Persze ez a 8 óra nem mindegy, milyen minőségben zajlik, hiszen egy rossz minőségű, zavart alvástól nem tudjuk kipihenni magunkat rendesen, akármeddig is tartson. Fontos, hogy az alvásra fordított idő nyugalomban teljen, hiszen ekkor tudja testünk szépen bejárni az alvás egyes fázisait. A kutatók szerint a lassú hullámú és a REM alvás a legfontosabb, ám hogy ezekhez eljussunk, kellenek a korábbi fázisok is, melyekkel kitölthetjük például a teljes 8 órát.

Miért baj, ha túl keveset alszunk?

Ha a szükséges alvásmennyiségnél csak egy órával kevesebbet alszunk, már azt is megérezhetjük, bár vannak, akik kevés alvással is egészen jól elműködnek akár huzamosabb időn keresztül is. Az alváshiány általában olyan tünetekkel jelentkezik, mint a fejfájás és az észrevehető figyelemhiány. Ezek természetesen nem halálosak, de kellemetlenné tehetik mindennapjainkat, és ha olyan helyen jelentkeznek, veszélyesek is lehetnek. A krónikus alváshiány fokozhatja az elhízás esélyét, mert felborul az étvágyat szabályzó hormonok egyensúlya, így gyakrabban támad kedvünk éjjelente is nassolni. Az alvászavar ugyanakkor több stresszhormon termelődését eredményezi, ami hosszabb távon a szívünkre ártalmas, mert ezek a hormonok károsíthatják a véredényeket, ami magas vérnyomást okoz, ami pedig szívbetegségek kiváltója lehet. Nő ezek mellett a cukorbetegség kialakulásának veszélye is, mert ilyenkor károsodhat a vércukorszintet szabályzó rendszer. Az alváshiány okozta rossz közérzet ugyanakkor rosszkedvűvé, depresszióssá tehet minket, amiből ezután nehéz kilábalni egyetlen kiadós alvással.

És miért rossz, ha túl sokat alszunk?

Aki akár 10-12 órát is alszik rendszeresen, legtöbbször azt tapasztalja, hogy bár tett ellene rendesen, mégis egész nap fáradtnak érzi magát. A túl sok alvás egyáltalán nem olyan pihentető, mint gondoljuk, inkább megerőlteti a szervezetünket, agyunk működésére sincsen jó hatással. Ráadásul hasonló problémákat okozhat, mint az alváshiány: szív- és érrendszeri panaszokat eredményezhet, kedvez a cukorbetegség kialakulásának és a súlyunk is növekedhet tőle. Utóbbi leginkább azért, mert kevesebb időnk jut az aktív mozgásra. Egyébként a túlzott alvás a háttérben meghúzódó betegség jele is lehet.

2017. november 19.

Kiemelt ajánlatunk

Akciós ajánlataink

Kapcsolódó cikkek