Hívjunk rendszeresen barátokat!
Az ünnepi időszak az ünneplés mellett társasági esemény is: sok vendéget fogadunk, és mi magunk is felkeressük rokonainkat és barátainkat. Olyankor nem is gondolunk bele, hogy minden egyes látogató óránként nagyjából 38 millió baktériumot is juttat a lakásunk légterébe. Kutatók szerint, ha serkenteni szeretnénk immunrendszerünk működését, egész évben érdemes rendszeresen vendégeket hívnunk, hogy hozzászokjunk a miénktől eltérő baktériumflórához, így kevésbé kell tartanunk tőle, hogy pont az ünnepek alatt betegszünk meg.Együnk meg naponta egy almát!
Már naponta egy alma elfogyasztásával is sokat teszünk azért, hogy karácsonyra erősebb legyen az immunrendszerünk. Ez a gyümölcs igazi vitaminbomba: gazdag B1-, B2-, B6-, C-vitaminforrás, ezen kívül bőven tartalmaz folsavat, kalciumot, vasat, magnéziumot, foszfort, káliumot, és cinket. Az alma értékes rostanyaga a pektin, ami javítja az emésztést, és béltisztító hatású.Étkezzünk változatosan!
Az ünnepek előtti időszakban fokozottan figyeljünk oda a táplálkozásunkra! Kerüljön az asztalra több hal, frissen facsart narancs és zöldséglé! Pépesítsünk lenmagot, napraforgót és mandulát, az ételekre hintve napi 1-2 teáskanálnyi már csodákat tehet az immunrendszerünkkel! Az immunrendszer hatékony működéséhez fontos, hogy legalább napi 3 liter vizet igyunk, fokozva a vizelet átáramlását, átmosva a vesét, a húgyvezetéket. Kerüljük az egyszerű cukrokat, a finomított szénhidrátokat, az élelmiszer allergéneket, az alkoholt és a fűszereket! Együnk sok fokhagymát, természetes antibiotikus hatása miatt, és a gyömbért és a vörös áfonyát se felejtsük el!Előzzük meg a rossz közérzetet!
A nyomott hangulat és a rossz közérzet bizonyítottan károsan hatnak az immunrendszer működésére. Sajnos, a napos órák számának csökkenésével szervezetünk D-vitamin és dopamin szintje csökkenni kezd, amely hangulatunkra negatív bélyeget nyomhat. Ez ellen leginkább úgy tehetünk, ha télen is rendszeresen sportolunk, hiszen bizonyított tény, hogy a testmozgás az adrenalin és a dopamin szintünk emelkedésében is fontos szerepet játszik. Emellett ne feledkezzünk el a téli vitaminpótlásról sem, s ha tanácstalanok vagyunk, mit szedjünk, kérjük gyógyszerészünk tanácsát!Kezeljük a stresszt!
Ne hagyjuk, hogy a stressz eluralkodjon rajtunk! A legstresszesebb pillanatokban is van egy beépített fegyverünk, ami rögtön lenyugtatja a szervezetet: a légzés. Ha egy percig figyelünk a légzésünkre, máris lejjebb megy a vérnyomásunk és le tudjuk lassítani a stressz hormonok termelődését. Ezen kívül a nevetés is kiváló stresszoldó. Amikor csak tehetjük, nevessünk, viccelődjünk, a rosszkedv ugyanis kifejezetten káros az egészségre.
2016. december 13.