A megfázás gyerekkorban sem ismeretlen dolog, a legtöbb kisiskolás akár évente 9 alkalommal is átesik rajta, míg az óvodások úgy 12 alkalommal kapnak el náthát egy év során. A megbetegedést általában vírusok okozzák és csak néhány nap elteltével jelennek meg a baktériumok is az érintett területeken. Leggyakrabban náthát, vagy torokgyulladást okoznak. A gyerekek 4-10 nap alatt jutnak túl általában egy ilyen fertőzésen, amit az immunrendszerük győz le, ám a megfázás tüneteit sokkal rosszabbul viselik, mint a felnőttek. Kezdetben, amikor még csak vírusfertőzésről van szó, antibiotikum kezelésre nincs szükség, mivel az a vírusok ellen hatástalan. Ilyenkor a tüneteket kell enyhíteni (lázcsillapítás, orrcsepp, torokfertőtlenítés.) Az antibiotikumokra akkor lehet szükség, ha néhány nap után sem csillapodik a láz vagy a várt javulás helyett állapotrosszabbodást tapasztalunk, mivel ilyenkor nagy valószínűséggel bakteriális felülfertőzés lépett fel. Nátha esetében a gyermekeknél is fontos a tünetek enyhítése mellett a pihenés elősegítése. De talán még ennél is lényegesebb lehet a megelőzés. Összeírtuk, hogyan lehet a legprofibban felkészülni az őszi-téli időszakra!
Megelőzés
Mivel a kicsik még nem tartják be olyan alaposan az alapvető higiéniai szabályokat, mint a felnőttek, érdemes megtanítani őket arra, hogy mindig alaposan mossanak kezet, ha hazaérnek és étkezés előtt is hasznos ezt megtenniük. A nátha ugyanis cseppfertőzéssel terjed így, ha érintkezésbe kerülnek például egy fertőzött iskolatársukkal és után azzal a kézzel esznek, máris megtörténhet a baj. A helyes kézmosás meleg vízzel, szappannal történik és legalább fél percig tart. Amikor pedig a gyermek már megbetegedett fontos, hogy ne engedjük közösségbe, hiszen ezzel megelőzhetjük a betegség terjedését.
Természetesen sokat segít a helyes étkezés, elegendő mozgás és az őszi-téli időszakban a fontos vitaminok, mint a C- vagy D-vitamin pótlása is. Kerüljön az étkezéseknél a tányérra sok gyümölcs és zöldség és a cukormennyiséget minimalizáljuk.

Törzsvásárlói ár
4892 Ft
Internetes ár: 5149 Ft
Online rendelhető

Törzsvásárlói ár
5082 Ft
Internetes ár: 5349 Ft
Online rendelhető

Törzsvásárlói ár
5224 Ft
Internetes ár: 5499 Ft
Online rendelhető

Törzsvásárlói ár
4417 Ft
Internetes ár: 4649 Ft
Online rendelhető

Törzsvásárlói ár
2070 Ft
Internetes ár: 2179 Ft
Online rendelhető

Törzsvásárlói ár
2336 Ft
Internetes ár: 2459 Ft
Online rendelhető

Törzsvásárlói ár
3305 Ft
Internetes ár: 3479 Ft
Online rendelhető

Törzsvásárlói ár
2089 Ft
Internetes ár: 2199 Ft
Nincs készleten

Törzsvásárlói ár
2118 Ft
Internetes ár: 2229 Ft
Online rendelhető
Tünetek enyhítése
A gyerekeknek megfázás esetén elsősorban sok pihenésre van szüksége, illetve bőséges folyadékbevitelre. Utóbbit érdemes meleg teával megoldani. Emellett akkor van szükség a tünetek enyhítésére, ha azok már rontják a gyermek közérzetét.
Lázcsillapító alkalmazható, ha nem megy le tartósan a testhőmérséklete,

Internetes ár
Korlátozottan elérhető

Internetes ár
Online rendelhető

Internetes ár
Korlátozottan elérhető

Internetes ár
Online rendelhető

Internetes ár
Online rendelhető
15%

Internetes ár
Online rendelhető
orrcseppekkel és orrspraykkel segíthetünk az orrduguláson,

Törzsvásárlói ár
1453 Ft
Internetes ár: 1529 Ft
Online rendelhető

Törzsvásárlói ár
4702 Ft
Internetes ár: 4949 Ft
Online rendelhető

Internetes ár
Online rendelhető

Törzsvásárlói ár
2802 Ft
Internetes ár: 2949 Ft
Online rendelhető

Internetes ár
Online rendelhető

Törzsvásárlói ár
2973 Ft
Internetes ár: 3129 Ft
Online rendelhető
torokcukorkákkal vagy torokfertőtlenítőkkel enyhíthetjük a torokfájást és kerülhetjük el a baktériumok esetleges megtelepedését.

Törzsvásárlói ár
2830 Ft
Internetes ár: 2979 Ft
Online rendelhető

Törzsvásárlói ár
2830 Ft
Internetes ár: 2979 Ft
Online rendelhető
Ha kellemetlen száraz köhögés jelentkezik, beszerezhetünk köhögéscsillapító készítményeket

Törzsvásárlói ár
2165 Ft
Internetes ár: 2279 Ft
Online rendelhető

Törzsvásárlói ár
3780 Ft
Internetes ár: 3979 Ft
Online rendelhető

Törzsvásárlói ár
2925 Ft
Internetes ár: 3079 Ft
Online rendelhető

Törzsvásárlói ár
3780 Ft
Internetes ár: 3979 Ft
Online rendelhető
ha mindent egyszerre próbálnánk kezelni, választhatunk komplex termékeket is.
Minden terméket megvásárolhatunk ma már kényelmesen akár online is, így egy percre sem kell eltávolodni kis betegünktől. A lényeg az, hogy az egyes készítményeket orvos megkérdezése mellett vagy a tájékoztató pontos elolvasása után használjuk és mindig kifejezetten olyanokat válasszunk, melyeket gyermekeknek fejlesztettek. Ha a tünetek pár nap alatt nem kezdenek el enyhülni, mindenképp vigyük a gyermeket szakemberhez, hiszen akkor már lehet, hogy bakteriális felülfertőzésről van szó.