Ezt árulja el rólunk az alvópozíciónk

Ezt árulja el rólunk az alvópozíciónk

Kapcsolódó tünetek:

Testbeszédünk az ágyban A testbeszéd köztudottan rengeteget elárul rólunk. Azonban kevesen tudják, hogy ez akkor is igaz, amikor épp horizontális helyzetben vagyunk. A legtöbb ember hat vagy annál több órát tölt alvással, így teljesen érthető, hogy nagy jelentőséggel bír, hogy milyen testhelyzetben töltjük ezt az időt. Sőt, az egészségünkre is hatással van, hiszen könnyedén elaludhatjuk a nyakunkat, elzsibbadhat a karunk, megfájdulhat a derekunk. Magzatpóz A legtöbb ember az oldalán fekve, a lábait felhúzva, úgynevezett magzatpózban tér nyugovóra, hiszen ez a testhelyzet biztonságérzetet ad. Akik ezt az alvási pozíciót részesítik előnyben, azok meglehetősen érzékenyek. Érdekes megállapítás, hogy kétszer annyi nő, mint férfi részesíti előnyben ezt a testhelyzetet. Oldalt fekve, mint egy fatörzs Ennél a póznál az oldalunkon fekszünk, karjaink a testünk mellett vannak. Ha így helyezkedünk el a legszívesebben, akkor szeretjük mások társaságát, közvetlenek vagyunk és az idegenekben is könnyedén megbízunk, azaz enyhén naivak vagyunk. Ez is egy viszonylag kedvelt pozitúra (noha közel sem annyira, mint a magzatpóz).

Oldalt fekve, kezünket magunk elé nyújtva Ez az alvási pozíció olyan hatást kelt, mintha vágyódnánk valaki vagy valami iránt. Az előző pózhoz hasonlóan, akik ilyen testhelyzetben alszanak, azok szintén közvetlenek, azonban nem naivak. Továbbá nehezen döntenek, de ha végre sikerül nekik, akkor nem változtatnak azon. Oldalt fekve, felhúzott karokkal és lábakkal Teljesen mindegy, hogy inkább a magzatpóz vagy az oldalt fekvés felé tendálunk, szakértők szerint minden esetben jót teszünk a testünkkel. Dr. Robin, amerikai csontkovács a következő alvási pozíciót ajánlja: lábainkat enyhén húzzuk fel, tegyünk egy kispárnát a térdeink közé, karjainkkal pedig öleljük át a párnát. Ebben a pózban a legjobb az alvás. Hason fekve Szakértők szerint a hason fekvő személyek igazi maximalisták, akik mindig a tökéletességre törekszenek, illetve nem hagyják, hogy mások beleszóljanak az életükbe. Jobban szeretik saját maguk intézni a dolgokat, azt pedig kifejezetten nehezen viselik, ha más is beleüti az orrát az ügyeikbe. Az egészségünkre azonban nincs feltétlenül jó hatással ez az alvási pozíció, ugyanis azon kívül, hogy enyhíti a horkolást, semmi más pozitívum nem mondható el róla. Ebben a pózban nő a nyomás az ízületekre és az izmokra, irritálja az idegeket, továbbá zsibbadást okozhat a végtagokban. Háton fekve Ez az úgynevezett királyi póz. Azok a személyek, akik ebben a testhelyzetben szeretnek aludni, nagyon magabiztosak, kíváncsiak és életvidámak. Nyitottak a világra és annak kihívásaira, továbbá imádnak a középpontban lenni, és azt, hogy mindenki figyelme rájuk összpontosul. A hason fekvőkkel ellentétben ők nem elfordulnak a világtól. Épp ellenkezőleg: feléje fordulnak. Teljes mértékben egyensúlyban vannak önmagukkal. Egészségünk szempontjából is rendkívül ajánlott ez a póz, ugyanis nem okoz nyak- és hátfájást, továbbá enyhíti a reflux kellemetlen tüneteit. Egyetlen hátránya, hogy a horkolást felerősítheti.
2018. szeptember 24.

Kiemelt ajánlatunk

Akciós ajánlataink

Kapcsolódó cikkek