Ásítás és sírás – Értsük meg jobban!

A mai napig több megoldatlan anatómiai és viselkedési rejtély is foglalkoztatja a kutatókat. A nevetéshez, a libabőrhöz vagy az átázott ujjakhoz hasonlóan az ásítás és a sírás pontos okai is talányt jelentenek a tudomány számára. A legtöbb ilyen jelenségeknek többnyire a létfenntartásban van szerepük, ezért is érdekesek az alábbi általános reflexek. A mély belégzéssel járó önkéntelen reflexet – hétköznapi nevén az ásítást – gyakran kapcsoljuk össze a fáradtsággal vagy a motiválatlansággal. Nem ritka a jelenség, számos állat is ásít, mi több, kutatások szerint több majomfaj és a kutyák között is ugyanannyira ragályos, mint az emberek körében. Sőt! Megfigyelések szerint az ásítás fajok között is ragályos lehet, így ne lepődjünk meg, ha ásításunkat a kis kedvenceink is hasonlóan követik. Egyes feltételezések szerint az ásítást oxigénhiányos állapot okozza, vagyis a légzésszabályozásban van szerepe. Más kutatások szerint az ásítás oka az idegesség is lehet. Szintén megfigyelhető hőszabályzó funkciója: meleg helyiségekben, ahol a szájüreg és a légutak is felhevülnek, egyfajta hűtő feladatot lát el a friss levegő beáramoltatásával, sőt kutatók szerint a levegő ilyenkor az agyat is hűti. A jelenség közvetlen okát, illetve ragályos jellegét azonban még mindig kutatják. Az ásításhoz hasonlóan a sírásnak sem ismert semmilyen, az létfenntartáshoz szükséges funkciója, a kutatók mégis számos kutatást vezettek már a könnyhullatás fizikai folyamatáról. Megfigyelések szerint sírás közben olyannyira átadjuk magunkat érzelmeinknek, hogy figyelmünk beszűkül, nehezünkre esik összefüggően beszélni, komoly fizikai vagy szellemi feladatot végezni. Ilyenkor megváltozik a légzés ritmusa is, általában emelkedik a pulzus és a vérnyomás, az izmok is megfeszülnek. Egyes magyarázatok szerint a sírást a szervezet összekapcsolja a testet ért támadásokkal, így akár védelmi mechanizmusként is tekinthetünk rá. Az izmok megfeszülése, a látószerveink védelmét biztosító könny vagy a szaporább légzés is erre utalhat. Bármi is legyen a pontos magyarázat az ásításra vagy a sírásra, meghatározó témája marad majd a közbeszédnek és a kutatásoknak az elkövetkezendő években.