A tüszős mandulagyulladás szövődményei

A tüszős mandulagyulladás szövődményei

Kapcsolódó tünetek:

Mint minden fertőzés, így tüszős mandulagyulladás esetén is immunrendszerünk minden erejével azon dolgozik, hogy leküzdje a betegséget. Nekünk pedig segítséget kell nyújtanunk szervezetünknek, hogy végezni tudja a munkáját.  Így a betegség alatt értelemszerűen a sportolás nem, míg a pihenés erősen ajánlott. Ha ennek ellenére nem mellőzzük a megerőltető testmozgást, megnő annak az esélye, hogy a betegség elhúzódik, illetve más szerveink is megbetegszenek. Ezen az eshetőségen kívül akkor is kialakulhatnak különféle komplikációk, ha a tüszős mandulagyulladást egyáltalán nem vagy nem megfelelő ideig kezelik antibiotikumokkal, vagy az antibiotikum fajtája nem megfelelő. Sajnos azonban az is előfordul, hogy minden úgy történik, ahogy kell, mégis kialakulnak komplikációk. Alábbiakban ismertetjük a leggyakoribb szövődményeket.

A tüszős mandulagyulladás szövődményei

Középfül- és arcüreggyulladás Középfülgyulladás abban az esetben alakul ki, ha a garatból a kórokozók a fül és a torok közti csatornán, a fülkürtön keresztül bejutnak a középfülbe. Ezt sokszor segíti a rosszul végzett orrfújás is. Gyakran jelentkezik feszülés, kellemetlen érzés akkor is, ha a fülben nincs gyulladás, de a fülkürt nyálkahártyája duzzadt, ezért nem tud átszellőzni. A torokból az orrba jutó kórokozók megfertőzhetik az orrmelléküregeket  is, igen kellemetlen fejfájást okozva ezzel. Mindkét esetben szükséges az antibiotikum kezelés folytatása, természetesen  orvosi kontroll mellett. Ez a két szövődmény legtöbbször gyerekeknél jelentkezik. Peritonsillaris, azaz mandula körüli tályog Egy ilyen tályog esetében fokozódnak az érintettek panaszai, így erős torokfájásról, magas lázról, továbbá nyelési és légzési nehézségekről szoktak beszámolni. Általában jellemző a kellemetlen szájszag is, bár ez sokszor a szövődménymentes mandulagyulladás esetén is megjelenik. A nyelési nehézség olyan mértékben súlyosbodhat a tályog nagyságától függően, hogy a beteg már a nyálát sem tudja rendesen lenyelni, és akár a beszéd is nehezére eshet. Reumás láz Amennyiben streptococcusok okozták a tüszős mandulagyulladást, ahogy ez általában lenni szokott, akár a reumás láz is lehet a betegség egyik szövődménye. A reumás láz egy gyulladásos autoimmun betegség, ami a szívet, a bőrt, az ízületeket és a központi idegrendszer érinti, és egy speciális streptococcus-törzs váltja ki. A lázon kívül piros bőrkiütések is megjelenhetnek, továbbá fájdalmas ízületi gyulladások jelentkezhetnek, melyek akár állandósulhatnak is. A reumás láz továbbá a szívbelhártya, a szívbillentyűk, a szívizom és a szívburok gyulladásához is vezethet, melyek további betegségeket okozhatnak. Glomerulonephritis vesefertőzés Egyes betegeknél akár egy akut vesegyulladás is kialakulhat a tüszős mandulagyulladásból. Ennek a betegségnek az egyik fő tünete a véres vizelet. Egyes esetekben azonban olyan csekély a vér mennyisége, hogy szemmel nem is észrevehető, így mindössze egy laborvizsgálattal deríthető ki a probléma. További tünetek lehetnek: lágyéki fájdalom, ritka vizeletürítés, magas vérnyomás, ödémák, rossz közérzet. Az érintettek közel felének nincsenek panaszai, de ettől függetlenül tartós vesekárosodás alakul ki az ő esetükben is. Szepszis Igen ritkán a tüszős mandulagyulladást kiváltó baktériumok bejutnak a véráramba, szétáramlanak az egész  szervezetben, mindenhol súlyos gyulladást okozva, ami súlyos életveszélyes állapot eredményezhet.
2020. szeptember 30.

Kiemelt ajánlatunk

Akciós ajánlataink

Kapcsolódó cikkek