7 tipp álmatlanság ellen

Rengetegen szenvedünk álmatlanságban. Ilyenkor ide-oda forgolódunk az ágyunkban, folyamatosan kattog valamin az agyunk, és egyszerűen nem tudunk elaludni. Szerencsére vannak trükkök, melyek segítségével ez nem okoz akkora problémát.

7 tipp álmatlanság ellen
7 tipp álmatlanság ellen
Megfelelő időpont Megszokásból ugyanabban az időpontban térünk nyugovóra, ami azonban nagy hiba. Az egészséges és nyugodt alvás egyik titka ugyanis, hogy akkor fekszünk le, amikor már valóban álmosak vagyunk. Teljesen természetes, hogy korunk előrehaladtával megváltoznak az alvási szokásaink, így például tovább vagyunk ébren. Ne küzdjünk ez ellen, inkább próbáljuk meg kitapasztalni, hogy mikor jön el számunkra a lefekvés tökéletes időpontja. Ne maradjunk fekve! Még harminc perc elteltével is ébren vagyunk, és forgolódunk az ágyban? Ebben az esetben egyre valószínűtlenebb, hogy hamarosan el fogunk aludni. Inkább keljünk fel, és olvassunk egy keveset. Ezáltal eltereljük a figyelmünket, megnyugszunk, így sokkal könnyebben fog menni az elalvás. Sötétség Az utcáról beszűrődő lámpa fénye, de akár a televízió világító LED-je is megnehezítheti a pihenést, így ajánlott a különböző fényforrások kiiktatása és egy jó sötétítő függöny beszerzése. A hálószobában legyen teljes sötétség, így könnyebben megnyugszik a lelkünk. Zajok kiszűrése A fényhez hasonlóan a legkisebb zaj is megzavarhatja az elalvást. Amennyiben a városban élünk, és még zárt ablaknál is idegesítenek a zajok, használjunk füldugót. Megfelelő hőmérséklet A megfelelő hőmérséklet megválasztása nagyon lényeges ahhoz, hogy a testünk optimálisan fel tudjon készülni az éjszakai pihenésre. Ne legyen se túl hideg, se túl meleg a hálóban. Az ideális hőmérséklet 18 Celsius fok. Ha az időjárás engedi, nyissuk ki az ablakot, hiszen a friss levegő is pozitívan hat az alvásra. Felkelés időpontja A lefekvéssel ellentétben, ajánlott azonos időben felkelni, ugyanis a szervezetünk egy idő után be fog erre állni, így este jelezni tudja, hogy mikor kell lefeküdnünk ahhoz, hogy másnap fittek legyünk. Pár hét elteltével a testünk rutinszerűen tudni fogja, hogy pihennünk kell, így az elalvás többé nem fog gondot okozni. A klasszikus: meleg tej mézzel Lehet, hogy ez a tipp elcsépeltnek hangzik, de a meleg tej mézzel valóban nyugtatóan hat ránk. Melegítsünk meg egy bögre tejet – vigyázzunk, nehogy felforraljuk –, utána tegyünk hozzá egy vagy két teáskanál mézet, majd lassan igyuk meg. A meleg szétterjed a testünkben, felpörgeti az emésztésünket, ettől több energiát használunk, és előbb elálmosodunk.

Házipatika

Összes termék
  • Octenisept külsőleges oldat 50ml kép

    Octenisept külsőleges oldat 50ml

    Internetes ár

    A feltüntetett ár maximált fogyasztói ár, a webshopban résztvevő egyes gyógyszertárak ettől eltérő áron is értékesíthetik, a webshopban nem résztvevő gyógyszertárak esetében az ár lehet magasabb. Az ár internetes megrendelés esetén érvényes a készlet erejéig.

    3 999 Ft
  • Advil Ultra Forte lágy kapszula 30 db kép

    Advil Ultra Forte lágy kapszula 30 db

    Internetes ár

    A feltüntetett ár maximált fogyasztói ár, a webshopban résztvevő egyes gyógyszertárak ettől eltérő áron is értékesíthetik, a webshopban nem résztvevő gyógyszertárak esetében az ár lehet magasabb. Az ár internetes megrendelés esetén érvényes a készlet erejéig.

    6 399 Ft
  • Algopyrin 500 mg filmtabletta 40 db kép

    Algopyrin 500 mg filmtabletta 40 db

    Internetes ár

    A feltüntetett ár maximált fogyasztói ár, a webshopban résztvevő egyes gyógyszertárak ettől eltérő áron is értékesíthetik, a webshopban nem résztvevő gyógyszertárak esetében az ár lehet magasabb. Az ár internetes megrendelés esetén érvényes a készlet erejéig.

    6 399 Ft
  • Cataflam Dolo Rapid 25 mg kapszula 30 db kép

    Cataflam Dolo Rapid 25 mg kapszula 30 db

    Internetes ár

    A feltüntetett ár maximált fogyasztói ár, a webshopban résztvevő egyes gyógyszertárak ettől eltérő áron is értékesíthetik, a webshopban nem résztvevő gyógyszertárak esetében az ár lehet magasabb. Az ár internetes megrendelés esetén érvényes a készlet erejéig.

    6 499 Ft
  • PekoBelt Női Uszodai tapasz 5 db kép

    PekoBelt Női Uszodai tapasz 5 db

    Internetes ár:

    A feltüntetett ár maximált fogyasztói ár, a webshopban résztvevő egyes gyógyszertárak ettől eltérő áron is értékesíthetik, a webshopban nem résztvevő gyógyszertárak esetében az ár lehet magasabb. Az ár internetes megrendelés esetén érvényes a készlet erejéig.

    7 299 Ft
    Törzsvásárlói ár:

    Az ár BENU Hűségkártyával érvényes. A kedvezmény más akciókkal nem összevonható. A kedvezmény nem vonatozik vényköteles és vény nélkül kapható gyógyszerekre, valamint vényköteles vagy társadalombiztosítási támogatással forgalmazott termékekre. A regisztrációval vagy az átvétellel a kártya automatikusan aktiválódik. A kedvezmény az aktiválástól számított 24 óra elteltével érvényesíthető.

    6 934 Ft
  • Progastro 825 étrendkiegészítő por felnőtteknek 31 tasak kép

    Progastro 825 étrendkiegészítő por felnőtteknek 31 tasak

    Internetes ár:

    A feltüntetett ár maximált fogyasztói ár, a webshopban résztvevő egyes gyógyszertárak ettől eltérő áron is értékesíthetik, a webshopban nem résztvevő gyógyszertárak esetében az ár lehet magasabb. Az ár internetes megrendelés esetén érvényes a készlet erejéig.

    16 199 Ft
    Törzsvásárlói ár:

    Az ár BENU Hűségkártyával érvényes. A kedvezmény más akciókkal nem összevonható. A kedvezmény nem vonatozik vényköteles és vény nélkül kapható gyógyszerekre, valamint vényköteles vagy társadalombiztosítási támogatással forgalmazott termékekre. A regisztrációval vagy az átvétellel a kártya automatikusan aktiválódik. A kedvezmény az aktiválástól számított 24 óra elteltével érvényesíthető.

    15 389 Ft
  • Algoflex Forte Dolo 400 mg filmtabletta 30 db kép
    -20%
    Kiemelt ajánlat

    Algoflex Forte Dolo 400 mg filmtabletta 30 db

    Akciós ár

    Az ajánlott, akciót megelőző ár és a maximált akciós ár figyelembevételével számított százalékos kedvezmény. Az akcióban résztvevő egyes gyógyszertárak ennél magasabb kedvezményt is biztosíthatnak.

    Eredeti ár 5 649 Ft helyett
    4 499 Ft Akciós ár

    Az ajánlott, akciót megelőző ár és a maximált akciós ár figyelembevételével számított százalékos kedvezmény. Az akcióban résztvevő egyes gyógyszertárak ennél magasabb kedvezményt is biztosíthatnak.

  • Protexin Balance kapszula 60 db kép

    Protexin Balance kapszula 60 db

    Internetes ár:

    A feltüntetett ár maximált fogyasztói ár, a webshopban résztvevő egyes gyógyszertárak ettől eltérő áron is értékesíthetik, a webshopban nem résztvevő gyógyszertárak esetében az ár lehet magasabb. Az ár internetes megrendelés esetén érvényes a készlet erejéig.

    9 799 Ft

    9 309 Ft