2019. december 2.
Minden, amit az alvajárásról tudni kell

Kapcsolódó tünetek:
Az alvajárással kapcsolatban a szakemberek jellemzően megkülönböztetik a gyermekkori és a felnőttkori alvajárást. Gyerekkorban általában gyakoribb, akár a gyermekek 10-15 százalékát is érintheti a betegség, de jellemzően ebben az időszakban ki is növik azt. Ugyanakkor, ha felnőttkorban alakul ki a probléma, akkor ott már komolyabb okok is meghúzódhatnak a háttérben, és érdemes alaposabban kivizsgálni.
Az alvajárás csak az alvási fázisok egy bizonyos szakaszában fordul elő, főleg az alvás idő első harmadára jellemző. Az alvajáró személy a legtöbb esetben egyáltalán nem ébred fel és teljesen összefüggő cselekvéseket is képes megcsinálni, ugyanis a motorikus központok ilyen fázisban még aktívak. Fontos tudni azonban, hogy ilyen állapotban az értelmes gondolkodás és az ítélőképesség már hiányzik. A hosszabb-rövidebb alvajárás után az egyén visszamegy az ágyába és alszik tovább, reggel pedig nem is emlékszik arra, hogy mi történt az éjszaka folyamán.
Bár az alvajárást még mindig csak próbálják pontosan definiálni, abban megegyeznek a szakorvosok és a kutatók, hogy az örökletes hajlam és a stressz fontos kiváltó okok lehetnek. Kutatások alapján valószínűleg a mélyalvást szabályozó gének zavaráról van szó, ez okozza az alvajárást. Abban az esetben, ha a családban előfordult már a betegség, akkor sokkal nagyobb esélye van bárkinek hasonló panaszokat tapasztalni. A stressz vagy a zavaró tényezők pedig kiválthatják, vagy akár fokozhatják is a tüneteket. Gyerekkorban az iskolaotthonokba, de a kollégiumokba kerülő fiataloknál is gyakori az alvajárás, ahogy a stresszes munkakörben dolgozóknál is. Sok esetben fokozódhatnak a tünetek, mint például betegségek, egy hangos hálószoba vagy túltelített hólyag esetében.
Ha gyermekünknél tapasztalunk alvajárást, igyekezzünk a zavaró tényezőket kizárni a hálószobájából, hogy minél nyugodtabban tudjon aludni. Felnőttkorban az alvajárás általában már komolyabb zavarokat jelez, ezért érdemes pszichológushoz fordulni vele. Mindkét esetben fontos, hogy a balesetek elkerülése érdekében tegyünk el minden éles tárgyat a panaszoktól szenvedő környezetéből esténként, illetve zárjuk be az ajtókat, hiszen akár többszáz méterre is elvándorolhatnak álmukban.
Kiemelt ajánlatunk
20%
Walmark Degasin szimetikon 280 mg lágy kapszula 32x
Ár: 2929 Ft helyett
Akciós ár
2329 Ft

Online rendelhető
15%
Béres Vita-D3 4000NE lágyzselatin kapszula 60x
Ár: 2899 Ft helyett
Akciós ár
2449 Ft

Online rendelhető
15%
Panadol Rapid Extra 500mg/65mg filmtabletta 24x
Ár: 3149 Ft helyett
Akciós ár
2649 Ft

Online rendelhető
15%
BioCo Csipkebogyós Retard C-vitamin 1000 mg filmtabletta 100x
Ár: 4349 Ft helyett
Akciós ár
3679 Ft

Online rendelhető
Akciós ajánlataink
15%
Normaflore belsőleges szuszpenzió 20x5ml
Ár: 4899 Ft helyett
Akciós ár
4149 Ft

Online rendelhető
15%
Panadol Rapid Extra 500mg/65mg filmtabletta 24x
Ár: 3149 Ft helyett
Akciós ár
2649 Ft

Online rendelhető
Online rendelhető
Kapcsolódó cikkek