Mit lehet tenni tengeribetegség ellen?

Mit lehet tenni tengeribetegség ellen?

Kapcsolódó tünetek:

A tengeribetegség kiváltó oka tulajdonképpen ugyanaz, mint a többi mozgásbetegségé: hogy összezavarodik az érzékeny egyensúlyszerv. Ez vízre szállva azt jelenti, hogy ez a belső fülben elhelyezkedő szerv, a szem által felfogott ingereket (mint például a horizont egyenletes mozgása), és a hajó koordinálatlan mozgásának hatását, nem képes harmóniába hozni. Ezért időszakos zavar lép fel agyunkban, ami a rosszullétet, vagyis a tengeribetegség tünetegyüttesét okozza. Tehát nem állandó, hanem időszakosan jelentkező tünetekről beszélünk, melyek előfordulási gyakorisága és erőssége is egyénenként különböző lehet. Ráadásul a tengeri betegség megjelenése nagyban függ a körülményektől. Egy nagyobb viharban, amikor a hullámok dobálják a hajót, sokkal több utasnál jelentkezhet egyszerre, míg csendesebb vizeken, csak az érzékenyebbek tapasztalhatják. Azok, akik eleve tartanak valamiért a hajózástól, idegesek, esetleg betegség miatt gyengébbek, nagyobb arányban számolhatnak vele.

Tünetek

A leggyakoribb tünet a hányinger, émelygés, hirtelen izzadás, sápadtság, gyengeség, fejfájás, rosszabb esetben hányás. Utazások során a hirtelen sebesség- vagy irányváltás fokozhatja is a tengeribetegséget, azonban hosszabb távon, ha a hajó mozgása nem változik gyakran, szépen hozzá is szokhat az ember és általában maguktól megszűnhetnek a tünetek. Az, hogy ehhez mennyi idő kell, egyénfüggő.

Megelőzés

Aki tudja magáról, hogy hajlamos a tengeribetegségre, annak érdemes foglalkoznia a megelőzéssel. Így már induláskor bevehet olyan készítményeket, melyek enyhítik, megszüntetik az émelygést. És bekészítheti úti csomagjába azokat a szereket, melyek beváltan segítenek a kellemetlenebb tüneteken is. Hajóutak előtt jobb kerülni a nehezebb ételeket, a tengeribetegség ugyanis felkavarja a gyomrot, ami akár hányáshoz is vezethet. Szintén emiatt nem javasolt alkoholt fogyasztani sem indulás előtt.

Tanácsos ugyanakkor a hajó közepén helyet foglalni, ha nagyon imbolyog a hajótest, akkor pedig inkább csukott szemmel maradni, illetve ha van lehetőség és hely, lefeküdni. Az olvasást jobb későbbre hagyni és mindig arccal a mentirány felé fordulva érdemes ülni.

Kezelés

Amikor enyhébbek a tünetek, hűvös folyadékok fogyasztása vagy a friss levegő is segíthet, kellemetlenebb helyzetben pedig hasznos hányingercsökkentőt, hányáscsillapítót bevenni. Ehetünk még gyorsan kekszet és ihatunk szénsavas italokat is, hiszen egyénenként más válhat be. A lényeg az, hogy nem szabad megijedni a tünetektől, jó inkább felkészülten találkozni velük!
2017. július 10.

Kiemelt ajánlatunk

Akciós ajánlataink

Kapcsolódó cikkek