Házi praktikák horkolás ellen

2019. október 26.

Kapcsolódó tünetek:

alvászavar

A horkolás jelensége gyakoribb, mint hinnénk, hiszen óvatos becslések szerint is a lakosság legalább negyedét érinti. Önmagában a jelenség nem veszélyes, bár ritkán súlyos problémát okozhat, ezért érdemes tennünk ellene.

Házi praktikák horkolás ellen

Házi praktikák horkolás ellen

A horkolás nemcsak a horkoló számára lehet egészségtelen, hanem azokra nézve is, akik éjjelente közelről hallgatják, hiszen ők sem tudják kipihenni magukat, ez pedig hosszú távon akár az immunrendszer gyengüléséhez is vezethet. Horkolás azért alakulhat ki, mert alvás közben a levegő akadályokba ütközik a részlegesen vagy teljesen elzáródott légutakban. Az így létrejövő rezgéseket nevezzük horkolásnak. Bár gyermekkorban is kialakulhat, elsősorban felnőtt korban jellemző. A túlsúly, a dohányzás, az alkoholfogyasztás és egyéb légúti betegségek is emelik a horkolás súlyosságának mértékét, de a kor előrehaladtával is egyre gyakoribb, mivel idővel csökken a lágyszájpad szövetének  rugalmassága. Érdemes tenni a horkolás ellen, hiszen az akadályozott légzés hosszú távon egészségügyi következményeket is vonhat maga után. Fontos, hogy folyamatos, hangos, akár légzési problémát okozó horkolás esetén forduljunk orvoshoz, aki kizárhatja az obstruktív alvási apnoét lehetőségét, ami akár hirtelen légzésleállást is okozhat.

A horkolást a kiváltó okok keresésével és megszüntetésével érdemes házilag  is kezelni. Túlsúly esetén fontos a megfelelő fogyókúra kiválasztása, rendszeres alkoholfogyasztás és dohányzás mellett a káros szenvedélyről történő leszokás.

Ha valakinél egyértelműen pozíciófüggően jelentkezik horkolás – például csak háton fekve –, akkor érdemes lehet speciális pizsamát beszerezni, ami rendeltetése szerint megakadályozza, hogy hanyatt aludjunk. Házi barkácsötletként felmerülhetnek egyéb ötletek is, például, hogy teniszlabdákat erősítsünk a hátunkra, így megakadályozva a helytelen pozíciót.

Az étkezésünkkel is segíthetjük szeretteink békés alvását. A tejtermékek fogyasztása után egyeseknél orrdugulás léphet fel, ezzel is növelve a horkolás kockázatát. A zsíros, fűszeres, nehéz ételek pedig összenyomhatják a gyomorszájat és a rekeszizmot, amitől a levegő útja beszűkül, így ismét elősegítve a kellemetlen panaszokat.

Ha a fent említett tanácsok ellenére is fennáll a rendszeres horkolás, el lehet gondolkodni kreatívabb ötleteken is, mint például a légzőizmokat erősítő énekórákon vagy a repülőzokni viselésén alvás közben.

5 természetes altató

5 természetes altató

Azok, akik alvásproblémákkal küzdenek, illetve nehezen alszanak el, végső elkeseredésükben különböző kémiai anyagokhoz nyúlnak, hogy végre kipihenhessék magukat. Előbb azonban érdemes a természetes praktikáknak is esélyt adni. Íme, 5 hatásos altató.

Ezért pihenjünk le bátran ebéd után

Ezért pihenjünk le bátran ebéd után

Ki ne ismerné azt az érzést, amikor egy finom ebéd után másra sem vágyunk, csak a kényelmes ágyunkra, ahol egy kis időre lepihenhetünk, hogy aztán ismét teljes erőbedobással folytassuk a napot?!

Az ébresztőóra előtt ébred? Itt a magyarázat!

Az ébresztőóra előtt ébred? Itt a magyarázat!

Sokak indítjuk a napot úgy, hogy az ébresztőóra megszólalása előtt néhány perccel, magunktól felébredünk. Ennek okai ismertek, hiszen mindannyiunkban van egy belső óra, ami a mechanikus időmérő elvei szerint működik.

Minden, amit az alvajárásról tudni kell

Minden, amit az alvajárásról tudni kell

Mint a legtöbb alvászavarral, az alvajárással is első sorban szeretteink találkoznak először, hiszen az alvajáró nincs tudatánál ilyenkor. A betegség súlyos problémákat okozhat, ezért minél hamarabb érdemes vele szakemberhez fordulni.

Itt a magyarázat! Ezért nem emlékszünk az álmunkra

Itt a magyarázat! Ezért nem emlékszünk az álmunkra

Egy új, egereken végzett kutatás szerint a neuronok egy csoportja segít kideríteni, hogy az agy miért és hogyan felejti el az álmokat.

Összes cikk Alvás témában