Mivel a kismamák nem csak magukat, hanem születendő gyermeküket is táplálják, alapvetően több tápanyagra van szükségünk. Ennek ellenére nem igaz a régi szabály, miszerint ilyenkor kettő helyett kell ennünk. Míg a várandósság első felében csak minimálisan nő meg az energiaszükségletünk, a második etapban már naponta 200-300 kilókalóriával többet ajánlott fogyasztanunk. Ez azonban nem azt jelenti, hogy többet kell ennünk, hanem azt, hogy sokkal tudatosabban kell étkeznünk, tehát a kiegyensúlyozott és tápanyagokban gazdag táplálkozásra kell a hangsúlyt fektetnünk. A terhesség során általában 11-15 kg-ot szednek fel a várandósok.
A táplálkozás ideális összetétele
Az egyik legfontosabb, hogy ne fogyasszunk sok zsíros ételt. Főleg az olyan élelmiszereket ajánlott kerülnünk, mint a kolbász, a sajt és az édességek. Ellenben a növényi zsírokat nem szükséges mellőznünk, hiszen ezek nem károsak, sőt mi több, sok A- és E-vitamint tartalmaznak. Az állati zsírokra szintén szüksége van a szervezetünknek, leginkább a D-vitamin miatt.
A szénhidrátbevitelt nyugodtan növelhetjük annak érdekében, hogy kiegyensúlyozzuk az enyhén megnövekedett energiaszükségletünket. Mindig magas minőségű szénhidrátokat válasszunk, és ne csokoládét, kekszet vagy süteményt, hiszen ezek elfogyasztásával rengeteg felesleges kalóriát viszünk be. A teljes kiőrlésű gabonából készült termékek, a gyümölcs, a zöldség és a krumpli sokkal egészségesebbek. Ezekben az élelmiszerekben található rostok továbbá pozitív hatással vannak a bélrendszerünkre, így megelőzhetjük a székrekedés kialakulását.
Diétás étrend kismamáknak – Hányszor étkezzünk?
A várandósság
kilenc hónapja alatt a napi három étkezés helyett inkább kisebb adagokat együnk napi ötször vagy hatszor. Ennek több pozitív hatása is van:
- nem esik le nagyon a vércukorszintünk
- a gyakoribb, kisebb adagokban történő étkezés hatásos a rosszullétek ellen
- a terhesség utolsó heteiben könnyebben tudjuk megemészteni a kisebb adagokat
Fontos tápanyagok a gyermek számára
Már a várandósság elején növeljük meg a fehérjebevitelt, ugyanis a fejlődő magzatnak szüksége van rá. A bevitt fehérjének legalább a fele növényi forrásból származzon. A legtöbb fehérje a tejtermékekben, a halban, a sovány húsban és a hüvelyesekben található. Ezen kívül nagy figyelmet kell szentelnünk az ásványi anyagoknak a vitaminoknak és a nyomelemeknek is, ezen belül ügyeljünk külön a kalciumra, a folsavra, a vasra és a jódra.
Folyadékfogyasztás
A terhesség során legalább két liter folyadékot igyunk meg, a legjobb esetben vizet, gyógyteát vagy hígított gyümölcslevet. A kávét nem szükséges elhagynunk, amennyiben normál mennyiséget iszunk belőle, azaz három pohárnál nem fogyasztunk többet. Ellenkező esetben a kávé megnövelheti a vetélés esélyét, továbbá befolyásolhatja a gyermek születési súlyát.