2020. november 7.
7 dolog, ami minden nap kötelező – karácsonykor is

Kapcsolódó tünetek:
Reggelizzünk
Egy tartalmas reggeli megalapozza az egész napot. Ha már reggel valami egészségeset eszünk, akkor a nap folyamán is nagyobb eséllyel nyúlunk tápláló élelmiszerekhez. Természetesen engedélyezett a nassolás is, de ezzel a trükkel könnyebben tudunk nemet mondani.
Igyunk vizet
Felkelés után rögtön igyunk meg egy nagy pohár vizet, majd a nap további részében is folytassuk a vízivást. A megfelelő hidratációnak köszönhetően sokkal energikusabbak leszünk, továbbá ezzel könnyedén el tudjuk nyomni a főétkezések közti éhségérzetünket, ezáltal pedig kevesebbet nassolunk.
Legyünk hálásak
A karácsony a szeretetről és a háláról szól. Egy nyugodt pillanatban gondoljuk végig, hogy miért vagyunk hálásak, és figyeljük meg, hogy ez az érzés milyen pozitív hatással lesz a napunk vagy akár a hetünk további részére.
Sétáljunk
Mindennap tegyünk egy kellemes sétát a friss levegőn. Ezáltal kiszakadunk a karácsonyi előkészületek őrületéből, átmozgatjuk a testünket, és még az egészségünknek is kedvezünk.
Nyújtsunk
A mindennapok legnagyobb részében egy helyben ülünk, így nem meglepő, hogy a nyújtás pozitív hatással van a testünkre. Szánjuk rá az időt, és nyújtsunk egy jót. A szervezetünk is hálás lesz érte, továbbá az összpontosítás is sokkal könnyebben fog menni.
Relaxáljunk
A karácsonyi időszak sokszor nagyon stresszes, hiszen rengeteg előkészület előzi meg a meghitt pillanatokat. Épp ezért fontos, hogy mindennap próbáljunk meg legalább 10 percig csak magunkkal foglalkozni. Üljünk le a kedvenc fotelünkbe, és olvassunk egy keveset, esetleg jógázzunk, vagy csak üljünk egy helyben és pihenjünk.
Szedjünk multivitamint
Karácsonykor a legtöbben nem vagyunk képesek tartani az egészséges étrendünket és a tápláló élelmiszerek helyett a nassolnivalókhoz nyúlunk. Annak érdekében, hogy a szervezetünk ne szenvedjen túlzottan a vitaminhiánytól, ajánlott multivitamint szednünk.
BENU Online Gyógyszertár ajánlata:
20%
LIVSANE Multivitamin A-Z retard tabletta 60 db
Törzsvásárlói kártyával
3704 Ft - 5%
Internetes ár: 3899 Ft
Online készleten
Akciós ajánlataink
Cosmopor Transparent steril filmkötszer sebpárnával 9x10 cm 5 db
Törzsvásárlói kártyával
3419 Ft - 5%
Internetes ár: 3599 Ft

Online rendelhető
15%
Octenisept külsőleges oldat 50ml
Internetes ár
3629 Ft helyett
Akciós ár
3079 Ft
Akciós feltételek
Az ajánlott, akciót megelőző ár és a maximált akciós ár figyelembevételével számított százalékos kedvezmény. Az akcióban résztvevő egyes gyógyszertárak ennél magasabb kedvezményt is biztosíthatnak.

20%
Sudocrem védőkrém 125g
Internetes ár
4699 Ft helyett
Akciós ár
3749 Ft
Akciós feltételek
Az ajánlott, akciót megelőző ár és a maximált akciós ár figyelembevételével számított százalékos kedvezmény. Az akcióban résztvevő egyes gyógyszertárak ennél magasabb kedvezményt is biztosíthatnak.

Online rendelhető
Kapcsolódó cikkek