A kutatók is megerősíthetik: takarítani veszélyes

takarítani veszélyes

Kapcsolódó tünetek:

Amíg a tisztítószerek rövid távú asztmára gyakorolt káros hatása már eléggé ismert, és jól dokumentált, a kutatóknak még nem állt rendelkezésére elég ismeret a hosszútávon jelentkező hatásukról. „Attól tartottunk, hogy az ilyesfajta vegyszerek, mivel minden alkalommal okoznak egy kis károsodást a légutakban, az éveken át tartó, mindennapi, rendszeres használat során felgyorsíthatnak olyan folyamatokat is, amelyek amúgy a biológiai kor előre haladtával érnék csak el az embert" - nyilatkozta Cecile Svanes, a norvégiai Bergen Egyetem Nemzetközi Egészségügyi Központjának professzora. Az egyetem kutatói a hosszú vizsgálat során több, mint 6200 résztvevőtől származó adatot elemeztek. A résztvevők átlagéletkora 34 év volt a kutatás kezdetekor, amelynek keretében a szakemberek 20 évig követték figyelemmel a vizsgált egészségügyi területek alakulását. A tanulmány megállapította, hogy a takarítással nem foglalkozó nőkhöz képest: 1. A rendszeresen takarító, illetve takarítóként dolgozó nőknél a másodperc alatt erőltetve kilélegzett térfogat (FEV) - vagyis az a levegő mennyiség, amelyet egy ember erőltetve ki tud szorítani tüdejéből 1 másodperc alatt - 3,9 milliliterrel többet csökkent évente a nem takarítókhoz képest, míg az otthon rendszeresen takarítóknál ez a mennyiség 3,6 milliliter volt. 2. Az erőltetett vitálkapacitás (FVC) pedig - vagyis a teljes levegőmennyiség, amelyet az ember erőltetve ki tud lélegezni - évente 4,4 milliliterrel gyorsabban csökkent az otthon rendszeresen takarítóknál, és 7,1 milliliterrel a takarítóként dolgozó nőknél. Az ilyen mértékű tüdőfunkció-csökkenés hasonlatos a dohányzás okozta romláshoz, nagyságrendileg ez évente 20 doboz cigarettának felel meg. A kutatók úgy gondolják, hogy a tüdőfunkciók csökkenése ahhoz az irritációhoz kapcsolható, amelyet a legtöbb tisztítószer okoz a légcső és a légzőszervek nyálkahártyáján. A vegyszerekből belélegzett részecskék pedig idővel tartós károsodásokat, elváltozásokat okozhatnak a légzőszervekben. A vizsgálat során a szakemberek igyekeztek figyelembe venni minden olyan tényezőt, amelyek az eredmények pontosságát befolyásolhatják, beleértve a dohányzási szokásokat, a testtömegindexet és az iskolai végzettséget is. "A vizsgálat üzenete mindenki számára, hogy hosszú távon a tisztítószerek jelentős károkat okoznak a tüdőben" – mondta konklúzióként Cecile Svanes. "Azonban ezek a vegyszerek rendszerint feleslegesek, a mikroszálas törlőkendők és a víz a legtöbb célra elegendőek lennének." Hozzátette, hogy a közegészségügyi tisztviselőknek szigorúbban kellene szabályozniuk a tisztítószerek összetételét, és ösztönözniük kellene a gyártókat olyan tisztítószerek kifejlesztésére, amelyeket nem lehet belélegezni.

2018. április 4.

Kiemelt ajánlatunk

Kapcsolódó cikkek