Mit tehetünk a striák ellen?

Mit tehetünk a striák ellen?

Kapcsolódó tünetek:

Várandósság, illetve az intenzív testépítés is kedvez a kialakulásának.

A striák a feszülés irányára merőleges lila vagy vörös csíkok, amelyek később gyöngyházas fehér színűvé fakulnak.

A striákat hajlamosak összekeverni a narancsbőrrel, már csak azért is, mert nagyjából ugyanazokon a testtájakon (hason, combon, csípőn, fenéken, stb.) jelennek meg. Tudni kell azonban, hogy a narancsbőr a zsírsejtek kiboltosulása a bőrfelszín iráőnyába, viszont a stria nyúlási (hétköznapi elnevezéssel terhességi) csík.

A gének is hibáztathatók

A striák tulajdonképpen a feszülés irányára merőleges lila vagy sötétvörös csíkok, amelyek később gyöngyházas fehér színűvé halványodnak. Leginkább nagyfokú hízás és fogyás után jelentkeznek, sokszor várandósság következtében, vagy intenzíven folytatott testépítés során.

Azért alakulnak ki, mert a bőr alatti kötőszövet nem tud olyan ütemben növekedni, mint a bőr felső rétege, így az megreped vagy elszakad. A kötőszövet gyengeségét a mozgásszegény életmód és a helytelen táplálkozás is elősegíti, de a genetikának is fontos szerepe van a kialakulásukban.

Csakúgy, mint a narancsbőr esetén, a striákat tekintve is leginkább a nők érintettek, ugyanis a női kötőszövet lazább szerkezetű (ezért is tud alkalmazkodni a terhességhez).

A megelőzésért

  • Kerülni kell a gyors fogyással és az ezt követő hízással járó hibás diétát, fogyókúrát! Ez nem csupán a bőrre veszélyes, hanem a szervezet számára is megterhelést jelent, ráadásul értelmetlen.
  • A várandósság kezdetétől használjuk a bőr rugalmasságát serkentő készítményeket, és kerüljük a túlzott hízást.
  • Serdülőkorban, hirtelen növés és hízás is előfordulhat, érdemes a fiatalokat rugalmasító készítmények használatára biztatni.
  • A mogyoróolaj, a lenolaj és a kökényolaj kitűnő bőrfeszesítő, -rugalmasító.
  • Nagyon fontos, hogy mindig minden élethelyzetben odafigyeljünk az étrendünkre: ebben óriási szerepe van a folyadékfogyasztásnak a napi 2-3 liter folyadék (leginkább víz) elfogyasztása javasolt. A friss zöldségek és gyümölcsök segítenek a bőr feszességében, de hatásosak a cinkben gazdag magvak, a tojás, és a máj is.
  • A hideg-meleg vizes váltózuhany feszesíti fokozza a vérkeringést.

Professzionális segítség

Tudni kell, hogy a kozmetikai készítményeknek inkább a megelőzésben van nagy szerepük, de ma már léteznek olyan kezelési módok, amelyek alkalmasak a már kialakult csíkok hatékony csökkentésére:

  • az aromaterápiás testtekercselés;
  • a mikrodermabrázió;
  • a mezoterápia;
  • a lézeres kezelés

Utóbbi annál hatékonyabb minél fiatalabb a stria. A nemrég keletkezett vékony, felszíni striák esetében eredményesebb a kezelés, mint az öregebb és mélyebb csíkoknál.

A striákat nem lehet teljes mértékben eltüntetni, a kezeléssorozat a csík elhalványítására, vékonyítására és a stria alatti kötőszövet felszaporítására irányul. A lézerfény segítségével elérhető a kollagénrost képződésének serkentése és a kisebb értágulatok elzárása. Mindez jelentősen javíthat a bőr állapotán.

2016. október 28.

Kiemelt ajánlatunk

Kapcsolódó cikkek