Menstruációs zavarok

Menstruációs zavarok

Innentől kezdve szervezete elméletileg készen áll utódok létrehozására, s nagyjából havi rendszerességgel számolnia kell a pár napos vérzéssel is. Még a  „normálisnak” mondható  havi ciklusban is igen nagy egyéni variációk fordulhatnak elő, többek közt a vérzések intenzitásában, a társuló fájdalom és görcsök erősségében, a menstruációs napok hosszában, és a két, egymást követő vérzés közt eltelő időben. Ezt természetesen számos tényező határozhatja meg, az örökletes tényezőktől megkezdve, a belső szervek betegségein át egészen a pszichés háttérig.

Ezen túlmenően azonban vannak olyan változatok is, amelyek már a kórosság határát súrolják, és akár át is léphetik azt. Általánosságban elmondható, hogy a menstruációs zavarok sokszor jelentkeznek kamaszkorban, amikor még nem állt be teljesen a fejlődő női szervezet hormonális „eszköztára” , ki-kimarad egy-egy ciklus, egyszer szinte alig észlelhető, máskor igen erős, bő vérzéssel, és szinte elviselhetetlen görcsökkel jár. Éppen ezért, ezek nem is nagyon tekinthetők eleinte igazán kóros állapotnak, csak abban az esetben, ha több hónapon keresztül fennállnak a panaszok. Ilyenkor érdemes gyermek-nőgyógyász tanácsát kérni.

A leggyakoribb zavarok - a teljesség igénye nélkül

A vérzés mennyisége

Az egy menstruáció alkalmával távozó vér mennyisége lehet az átlagosnál (kb. 80 ml) jóval kevesebb (ez egyébként sokszor megfigyelhető a fogamzásgátló tablettát szedő nőknél), és persze, jóval több is. Ez utóbbinál akár olyan mértékű is lehet a vérveszteség, hogy az illető transzfúziót igényel. Ennek hátterében gyakran megfigyelhető a méh, a petefészkek valamilyen eltérése, myomagöb, de hormonális rendellenesség is. Már csak ezek miatt is minden esetben szakorvosi konzultációt igénylő állapotról van szó. Kezelése – a kiváltó tényező kezelésén túl – rendszerint a vérképzők szedése, egészséges, vasban dús táplálkozás, esetleg olyan, vény nélkül is beszerezhető étrend-kiegészítők alkalmazása, melyek segítenek a nagy vérveszteség mielőbbi pótlásában.

A vérzés időtartama

A menzesz időtartama szintén elég nehezen behatárolható, nagy átlagban kb. 3-5 nap. Előfordulhat az átlagostól rövidebb és hosszabb vérzés: utóbbinál természetesen szintén fokozottabb vérveszteséggel kell számolni. Hátterükben a vérzésmenyiségét meghatározó tényezők szintén közrejátszanak, kezelése is szakorvosi feladat.

Fájdalom

Sok nő panaszkodik, főleg a menstruáció első napjaiban, igen erős, görcsös jellegű alhasi fájdalomra. Egyeseknél ez vegetatív tünetekkel is társulhat (hasmenés, hányinger, szédülés). A fájdalom oka a méhizomzat összehúzódásai, beágyazódás híján ilyenkor lökődik le ugyanis a méh nyálkahártyája. Enyhítésére elsősorban lokális meleget, és simaizom-görcsoldókat javasolnak, de a kalcium és magnézium is sokat segíthet.

2016. november 4.

Kiemelt ajánlatunk

Akciós ajánlataink