Számos mélyvénás trombózist észre sem veszünk, ugyanis a vérrög magától felszívódik, a legtöbb esetben azonban fájdalom és körfogat-különbség tapasztalható. Amennyiben mélyvénás trombózist diagnosztizálnak nálunk, a kezelés elengedhetetlen, hiszen annak hiányában akár életveszélyes állapotba is kerülhetünk. Ha ugyanis a lábban kialakult vérrög elmozdul, a vérkeringés segítségével eljut a tüdőnkbe, ahol komoly problémát okozhat.
A mélyvénás trombózis kialakulásának rizikója a műtét következtében fennálló érsérülés és az ágynyugalom következtében nagy műtétek után a legmagasabb, így az ilyen beavatkozásat követően olyan speciális készítményeket kapnak a betegek, melyek megakadályozzák a vérrögképződést.
A mélyvénás trombózis tünetei
A legismertebb tünet a fájdalom akár a lábban, akár a medence tájékon. Ezen kívül sok esetben nyomásra érzékeny a terület, illetve duzzadt, meleg, a bőr pedig kivörösödött, esetleg kékes színű. Vannak azonban olyan esetek is, amikor semmiféle tünet nem figyelhető meg, ezt nevezzük néma trombózisnak. Ebben az esetben csak évekkel később jelennek meg olyan panaszok (például visszértágulat, lábszár ödéma), melyek a korábbi trombózis lezajlására utalnak. Amennyiben a fentebb említett tünetek mellett olyan kísérő panaszok is megfigyelhetőek, mint légszomj, láz, köhögés, mellkasi fájdalom, akkor könnyen lehet, hogy már a tüdőembólia fázisában vagyunk.
Kiváltó okok és rizikófaktorok
Egy vérrög kialakulásra három fő hajlamosító tényezőt azonosítunk:
- túl lassan áramlik a vér a vénákban
- zavar lépett fel a véralvadásban
- valamilyen sérülés található a véna falán
További rizikófaktorok lehetnek:
- korábbi mélyvénás trombózis
- hajlam
- bizonyos daganatos megbetegedések
- szívgyengeség
- extrém túlsúly
- fogamzásgátló szedése
- hormonok szedése változókor alatt
- visszerek
- dohányzás
- várandósság
- gyakori utazás
- ülőmunka
Következmények
- Poszttrombotikus szindróma
Ez a mélyvénás trombózis leggyakoribb
következménye, amely során feldagad a láb, begörcsöl az izom, továbbá nehéz érzés, viszketés, a bőr elszíneződése, illetve kiütések figyelhetőek meg. Súlyos esetben sokkal nehezebben gyógyulnak a sebek, illetve lábszárfekély is kialakulhat.
- Tüdőembólia
A mélyvénás trombózis egyik legveszélyesebb következménye a tüdőembólia. Amennyiben a vérrög leszakad, a vérkeringés segítségével bejut a tüdőbe, ahol elzárja az ereket. A leggyakoribb tünetek közé tartoznak a hirtelen fellépő légszomj, mellkasi fájdalom, szédülés, ájulás, erős szívdobogás, véres köpet köhögés következtében. A tüdőembólia sürgős kórházi ellátás nélkül végzetes lehet.