Mi az a bélpolip?

2017. július 11.

A polipnak nevezett furcsa kis képződmények szervezetünkben jellemzően nyálkahártyán alakulnak ki, azon belül is gyakran fordulnak elő a bélrendszerben. Megjelenésük okairól túl sokat nem tudni, de azért segítünk megfejteni azt, mik is ezek és miért érdemes odafigyelni rájuk.

 

A bélpolipot nem úgy kell elképzelni, mint valami polipszerű képződményt a bélfalon. Ezek az apróságok kétféle formát ölthetnek: nyeles polipként vagy széles alapú polipként jelenhetnek meg. Előbbi eltávolítása könnyebb, hiszen gombaszerű fejük könnyen lecsíphető, míg az utóbbit általában műtéttel kell kiszedni, mert csak egy kiemelkedésről beszélhetünk a bélfalon. A bélpolipokat a forma mellett megkülönböztethetjük még úgy is, hogy a bélrendszer mely szakaszában vannak, milyenek szövettanilag, esetleg gyulladtak-e vagy tartani kell-e bennük daganatos burjánzástól.

Okozhatnak-e bajt?

A bélpolipok alapvetően jóindulatúak és tüneteket is ritkán okoznak. Egészen addig, amíg nőni nem kezdenek. Amikor ugyanis már nagyobbak, okozhatnak hasi görcsöket, fáradékonyságot, hasmenést, hányingert, rosszabb esetben bélelzáródást is. Illetve amikor 2 centiméternél nagyobb az átmérőjük, hajlamosak arra, hogy bennük daganatos sejtképződés induljon. Éppen ezért ezeket a polipokat mindenképp el is kell távolítani endoszkópos módszerrel vagy műtéti úton.

Mitől alakulnak ki?

A képződmények kialakulása nagyon rejtélyes, tulajdonképpen nincs is rá pontos tudományos magyarázat. Az biztos, hogy valószínűleg egyszerre okozhatja a szervezet elhasználódása és az, hogy a bélrendszer nagyon sok kémiai anyaggal és készétellel találkozik az évtizedek során. Persze ne feledkezzünk meg az öröklött tényezőkről se.

Leggyakrabban a szigmabélben és a végbélben jelennek meg és kialakulásuk leginkább véletlenszerű. Fiatalabb korban ritkább, idősebb korban gyakoribb, illetve beszélhetünk örökletes hajlamról is. Ha a vastagbélben számos elváltozás található, és a felmenőknél is előfordult hasonló, familiáris polipózisnak hívjuk. Ebben az esetben a betegeknél akár több száz vagy ezer apró polip is megjelenhet a bélrendszerben, akár már egészen fiatal korban is. Ebben az esetben igen gyakori a daganatos elfajulás és sokszor szükséges egy-egy bélszakasz eltávolítása.

Megelőzés

Mivel pontosan nem tudjuk a bélpolip kialakulásának okát, így megelőzni is nehéz. Talán inkább úgy védekezhetünk ellene, ha odafigyelünk a rendszeres szűrésre. Ez főleg azoknak fontos, akik már betöltötték 50. életévüket, illetve családjukra jellemző a polipózis. Előbbieknek 5 évente érdemes járniuk szűrésre, utóbbiaknak pedig már huszonéves koruktól aszerint, ahogy a szakember javasolja.

A megfázás tünetei

A megfázás tünetei

Ha folyik az orra és rossz a közérzete, sokan megfázásra gyanakszanak és egy meleg teával és néhány nap pihenéssel kúrálják ki magukat. Milyen tünetek igazolják ezt és mik azok, amikkel már orvoshoz kell fordulni?

influenza korai tünetei

Az influenza 6 korai tünete

Az influenza korai tüneteinek időben való felismerése megakadályozhatja a vírus terjedését, és elősegítheti a betegség kezelését, mielőtt rosszabbodna. Minden évben heteket vesz el az életünkből, idén ne hagyja, hogy az influenza győzzön!

8 étel, ami székrekedést okoz

8 étel, ami székrekedést okoz

A székrekedés és a lassú anyagcsere napjaink egyik nagy problémája. A fennálló problémát néha már csak súlyos betegségek okán vesszük észre, amikor már késő! Változtasson étrendjén, hogy elkerülje a bélrendszert érintő betegségek kialakulását!

Teendők agyvérzés esetén

Teendők agyvérzés esetén

Ha tanúi vagyunk egy stroke-nak, azonnali cselekvésre van szükség, mert minden másodperc számít! Megtudhatja, mit tegyen és mit ne tegyen, ha segíteni szeretne.

leggyakoribb gyermekbetegségek

A leggyakoribb gyermekbetegségek

A közösségbe járó gyerekek és családjuk jól ismert listája következik, ezek ugyanis a leggyakoribb gyermekbetegségek.

Összes cikk 50 felett témában