Allergiák csoportosítása

Allergiák csoportosítása

Kapcsolódó tünetek:

Az allergia civilizációs betegségnek tekinthető, mert előfordulási gyakorisága elsősorban a fejlett országokban igen magas. Az alábbiakban sorra vesszük az allergiás kórképeket az ételallergiától a kontaktallergián át a pollenallergiáig.

Mi az allergia?

Évről évre világszerte egyre több az allergiás megbetegedés, amely során kellemetlen tünetekről számolnak be az érintettek, amelyek valamilyen egyébként ártalmatlan anyag elfogyasztása, belégzése vagy a bőrfelülettel történő érintkezése során jelentkeznek. Súlyos esetben azonban akár életveszélybe is kerülhetnek, hiszen bármikor anafilaxiás sokkot kaphatnak. Ezeknek a panaszoknak a hátterében mindig ugyanaz az ok áll: az immunrendszer túlzott reakciója.

Annak ellenére, hogy a szervezet tanulékony, és általában pontosan tudja, hogy melyek azok az anyagok, amik veszélyesek a számára, allergiás betegségek esetén erre a fajta tanulásra mégsem képes az immunrendszerünk. Ahelyett, hogy nem vesz tudomást ezekről az idegen anyagokról, inkább védekezésbe kezd, aminek a nyálkahártyák megduzzadása, viszketés, légszomj, de akár a keringés összeomlása is tünete lehet.

Magyarországon a lakosság kb. 15-25 százaléka szenved valamilyen légúti allergiában, azonban nem csak hazánkban ennyire elterjedtek az allergiák, ez jellemző a világ többi fejlett országára is. A nagyvárosi élet, illetve a magas életszínvonal megnövelik az allergiák kialakulásának az esélyét. Az allergiás hajlamot már a génjeinkben hordozzuk, azonban számos környezeti hatástól és ártalmaktól függ, hogy ténylegesen kialakul-e vagy sem. A legismertebbek allergiák közé a következőek tartoznak: szénanátha, lisztérzékenység, poratka-, állati szőr okozta, rovarcsípés-, élelmiszer- és gyógyszerallergia.
Cikkünkben közelebbről bemutatjuk az allergia különböző csoportjait, írunk az anafilaxiás sokkról, az allergia kialakulásának okairól és hátteréről.

Az allergiát kiváltó okok

Az allergia a legtöbb esetben akkor alakul ki, ha a szervezetünk korábban már találkozott egy adott anyaggal, az allergénnel. Az allergénnel történő első találkozás során alakul ki az immunrendszer érzékenyítése, ilyenkor még tünetek nem jelentkeznek.

Számos oka lehet az allergia kialakulásának, melyek közé a genetikai hajlam is sorolandó. Azoknál a gyerekeknél sokkal előbb alakul ki allergia, akiknél egyik vagy mindkét szülő allergiás. Ezen kívül az is sokat számít, hogy mennyi ideig vagyunk az allergéneknek kitéve: minél tovább, annál nagyobb eséllyel reagál a szervezetünk érzékenyen. Ezen kívül számos kutatás is bebizonyította, hogy a túlzott higiénia szintén kedvez az allergiák kialakulásának.

Az allergia nem csupán gyerekekben alakulhat ki, hanem felnőttkorban is. Előbbiek esetén még nincs annyira kifejlődve az immunrendszer, így náluk gyakrabban figyelhető meg allergiás reakció – leginkább az élelmiszerallergia.

Természetesen az olyan környezeti hatások, mint a légszennyezettség, a különféle kémiai anyagok és az étkezési szokásaink is mind fokozzák az allergia kialakulásának az esélyét.

Mi az anafilaxiás sokk?

Az anafilaxiás sokk során a szervezetünk túl intenzíven reagál egy általa veszélyesnek vélt anyagra. Az immunrendszer legtöbbször rovarcsípés, gyógyszer- vagy mogyoróallergia esetén reagál így. A legsúlyosabb esetekben életveszélyes állapot alakulhat ki, ami keringés- és légzésleálláshoz is vezethet. Enyhébb esetekben a hirtelen rosszullét, a légszomj, a verejtékezés, a sápadtság és az ödéma kialakulása jellemző.
Ilyen esetben az első és legfontosabb teendőnk légzés- és/vagy keringésleállás esetén az újra élesztés megkezdése, valamint az, hogy a környezetünkben megkérjünk valakit a mentő értesítésére. Amennyiben a betegnek jó a légzése és a keringése, akkor se kínáljuk étellel és itallal. Ha a beteg magánál van és reagál, akkor kérdezzük meg, hogy mire allergiás, mit fogyasztott, illetve azt is ajánlott kiderítenünk, hogy szed-e bármilyen gyógyszert. Ezekkel az információkkal sokat tudunk segíteni a kiérkező szakembereknek.

Ha a betegnél van speciális, önbelövő adrenalininjekció, akkor azt a tünetek megjelenése után adjuk be a combizomzatba, majd 8-10 másodperc után húzzuk ki a tűt. Természetesen ilyen esetben is szükség van az orvosi segítségre, így akkor is vigyük kórházba az illetőt, ha már jobban van.

Az allergiák csoportosítás

Ételallergiák

Egyes embereknél allergiás reakciókat válthatnak ki különböző tápanyagok fehérjéi. A lehetséges tüntetek közül a viszketés, a bőrkiütés, a hasmenés és az émelygés a leggyakoribb. Ennél a típusú túlérzékenységnél a szervezetünk egy alapvetően ártalmatlan fehérjére reagál. Ebbe a csoportba tartoznak az alábbi allergiák:
●Tejfehérje
● Gabona
● Hal
● Tojás
● Mogyoró
● Szója
● Dió
● Tenger gyümölcsei
● Zöldségek
● Gyümölcsök
● Fűszerek

Kontaktallergia

Ennél a típusú allergiánál az adott anyaggal történő közvetlen érintkezés következtében a bőr viszketni kezd, kipirosodik, de akár apró hólyagok is keletkezhetnek a felszínén. A leggyakoribbak allergiát kiváltó anyagok az alábbiak:
● Fém
● Nikkel
● Króm
● Kobalt
● Latex
● Állatszőr
● Különféle kozmetikumok
● Mosószerek
● Takarítószerek
● Textilek
● Vegyszerek
● Növényi adalékanyagok
● Illatanyagok
● Fertőtlenítőszerek
● Tartósítószerek

Légúti allergiák

Európa lakosságának kb. 20 százaléka szenved valamilyen légúti allergiában. Ezek leginkább a hörgőrendszert és az orrnyálkahártyát érintik, így többek közt tüsszögéssel és orrfolyással jár.
● Poratka
● Rovarok
● Pollen
● Parlagfű
● Állatszőr
● Penész

2021. augusztus 29.

Akciós ajánlataink

Kapcsolódó cikkek