Veszélyes lehet a nyakkendő

Veszélyes lehet a nyakkendő

Kapcsolódó tünetek:

A Schleswig-Holstein egyetemi kórház kutatói a férfiak számára sokszor kényelmetlen, az elegáns külsőhöz azonban elengedhetetlen kiegészítő egészségre gyakorolt hatásait vizsgálták. A 30 résztvevőt két 15 tagú csoportra osztó kísérlet során az egyik csoportnak egyáltalán nem kellett nyakkendőt viselnie, a másik csoportnak pedig igen. Az alanyok mindegyikén háromszor végeztek MRI (mágneses rezonanciás képalkotó) vizsgálatot. A nyakkendőt nem viselők mind a három alkalommal a kiegészítő nélkül mentek át a vizsgálaton, a többieknek viszont először laza nyakkendővel, kigombolt felső gombbal, majd szoros nyakkendővel és begombolt felső gombbal, harmadszorra pedig újra laza nyakkendővel kellett az MRI szkennerbe feküdniük.

A nyakkendőt viselők agyi véráramlása átlagosan 7,5 százalékkal kisebb volt a kiegészítőt nem viselőkéhez képest. Ez az érték persze még nem olyan számottevő, hogy látványos tüneteket produkáljon (bár 10 százaléktól már észrevehető mellékhatások jelennének meg) a ruhadarab viselése közben, azonban arra elég, hogy agyunk kevésbé hatékonyan funkcionáljon, mint amúgy tenné. Ez különösen azoknál számíthat sokat, akiknek munkájuk során produktívnak vagy kreatívnak kell lenniük, miközben az irodában naphosszat nyakkendőt kell viselniük.
2018. augusztus 31.

Kiemelt ajánlatunk

Akciós ajánlataink

Kapcsolódó cikkek