Módszerek, melyekkel elkerülhető a repülési rosszullét

Módszerek, melyekkel elkerülhető a repülési rosszullét

Kapcsolódó tünetek:

A repülés technológiailag mára elképesztően sokat fejlődött, így a például nyaralások idején használt közepes vagy éppen tekintélyes méretű utasszállítók fedélzetén egészen természetes környezetben érezhetik magukat az utasok. Mégis vannak a magasság-, mozgás- vagy éppen nyomásváltozásnak, olyan élettani hatásai, melyektől nem biztos, hogy mindig túl komfortosan érezzük magunkat.

Mozgásbetegség

A leggyakrabban előforduló tüneteket összefoglalóan mozgásbetegségnek vagy légibetegségnek nevezzük. Ezt az váltja ki, ha a repülő mozgásában szokatlan erejű gyorsulások tapasztalhatók. Ez hatással van az érzékeny egyensúlyszervünkre, így ha érzékenyek vagyunk, vagy amikor rosszabb időben repülünk, könnyen érezhetünk émelygést, hányingert és az is előfordul, hogy kiver minket a víz. A tünetek elkerülhetők émelygést enyhítő gyógyszerekkel, (gyógynövényi alapú) nyugtatókkal, megfelelő gyógyteákkal is. Aki tudja, hogy hajlamos a légibetegségre, megelőzésből már az út előtt felszerelkezhet hányingercsökkentő gyógyszerekkel.

Nyomáskülönbség

A nyomáskülönbség szerencsére csak olyan problémát okoz, hogy bedugul az ember füle, vagy enyhén fáj. Ilyenkor nem egyenlítődik ki a nyomás a középfül és a garat között, ez váltja ki a jelenséget, amit könnyen kiküszöbölhetünk azzal, ha nagyokat nyelünk, kortyolunk, vagy ásítunk. Azoknál azonban, akik megfázva, duzzadt nyálkahártyával repülnek, jobban oda kell figyelniük erre. Náluk ugyanis a nyomáskülönbség a középfül barotraumáját is eredményezheti, ami szúró fájdalommal, fülzúgással is járhat. Ezért ajánlatos utazás előtt a duzzanatot lelohasztó orrcseppet alkalmazni, majd leszálláskor gyorsan középfül-szellőztetést végezni.

Puffadás Természetes jelenség, hogy repüléskor magassági meteorismus léphet fel. Ez azt jelenti, hogy felgyűlnek a gyomor és a bél gázai, erős puffadást okozva. Aki inkább elkerülné, ne fogyasszon puffasztó ételeket és italokat utazás előtt, használjon aktív széntablettát és úgy általában is, tartsa rendben az emésztőrendszerét.

Hidratálás

Minél magasabban repülünk, annál szárazabb a levegő, így könnyen kiszárad a száj és az orrüreg nyálkahártyája is, ami nem csak kellemetlen, de nehezebben veszi fel a harcot a kórokozókkal szemben. Ezért már felszállás előtt hasznos sok folyadékot fogyasztani és ezt folyamatosan tartani kell az utazás alatt is. Érdemes sós orrsprayt is bevetni. A szem ugyanígy szárazabb lehet, amiről szemcseppel gondoskodhatunk.
2017. július 10.

Kiemelt ajánlatunk

Akciós ajánlataink

Kapcsolódó cikkek