Porcerősítés - életmódtippek

Porcerősítés - életmódtippek

Kapcsolódó tünetek:

Egy emberöltő alatt vázrendszerünket számos olyan hatás éri, amelyek előbb-utóbb annak valamilyen mértékű károsodásához vezet.

Az egyik leggyakoribb ízületi károsodás a porckopás, hivatalos nevén az artrózis. Ilyenkor az ízesülő csontvégeket borító – és egyben azok egymáson való gördülékeny elcsúszását biztosító – porcszövet fokozatosan elvékonyodik, esetleg felrostozódik, előrehaladott esetben gyakorlatilag eltűnik, s magán a csontvégen is eltérések, úgynevezett csontcsőrök képződnek. Mindez persze, az adott ízület körül eredő és tapadó izmok kóros megrövidülésével, azaz kényszertartással is társulhat - és természetesen, fájdalommal. Ennek mértéke és fellépte változó: enyhébb esetben jellemzően az ízületi terhelés után, a pihenés alatt lép fel rövid ideig tartó fájdalom. Aztán ahogyan a porc fokozatosan egyre jobban károsodik, a fájdalom már megjelenik a mozgás kezdetén, később az egész ízületi mozgás alatt, a legsúlyosabb esetekben pedig szinte non stop fennáll.

Az ízületi porckopás lehet elsődleges, és másodlagos. Míg az utóbbi esetben mindig megfigyelhető valamilyen „kórelőzmény” (pl. az ízület túlerőltetése, ízületi gyulladás, sérülések), addig az elsődleges forma gyakorlatilag egy korral járó probléma, azaz, bárkinél előfordulhat.

Mindkét esetben sokat tehetünk a későbbi porckopás kialakulásának megelőzéséért, a fájdalmak elkerüléséért: az egyik legfontosabb az optimális testsúly tartása, hiszen egy túlsúlyos test élethosszon át tartó cipelése előbb-utóbb nagyon megterheli a csípő, a térd, és a boka ízületeit. Ahogyan az ízületek túlerőltetése, úgy a folyamatos tespedés is ártalmas lehet: válasszunk olyan sportot, testedzési formát, ami rendszeresen ugyan, de csak a szükséges mértékben terheli ízületeinket, és lehetőség szerint egész testünket átmozgatja. Sportolás előtt pedig érdemes mindig kiemelt figyelmet fordítani az alapos bemelegítésre.

Talán kevesen tudják, de táplálkozásunk révén is sokat tehetünk ízületeink épségének megőrzése érdekében. Minél több növényi eredetű táplálék, és a bőséges folyadékfogyasztás már önmagában sokat javíthat porcszöveteink állapotán. Érdemes az állati zsírok helyett növényi olajokat használni, és egyes kutatások szerint, a tengeri halak, kagylók fogyasztása is segíti ízületeink védelmét.

Mindezeken túl, manapság már táplálékkiegészítő készítmények garmadája áll a gyógyszertárak, drogérák polcain, amelyek a megfelelő mennyiségben és kombinációban tartalmazzák azokat az anyagokat (pl. kondroitin-szulfát, glükózaminok), melyek a porcszövet épségének, integritásának a fenntartásához szükségesek. Alkalmazásuk előtt mindenképpen érdemes a gyógyszerészek, orvosok tanácsát kikérni, hogy az életmódunknak, korunknak legmegfelelőbb készítményt válasszuk.

2013. július 18.

Kiemelt ajánlatunk

Akciós ajánlataink

Kapcsolódó cikkek