Maga az orrpolip egy fokozatosan növekvő, szürkésfehér színű, kissé kocsonyásabb állagú szövetmassza, mely a lokalizációjától (és persze, a méreteitől) függően okozhat panaszokat. A kisebb polipok sokáig rejtve maradhatnak, esetenként csak mint véletlen vizsgálati „mellékleletek” kerülnek felismerésre. Ahogy azonban növekednek, és egyre jobban kitöltik az orrüreget, gátolt orrlégzést, orrhangot, gyakori tompa fejfájást, alvás közbeni apnoet (légzéskimaradás) és horkolást is okozhatnak. Gyakran szövődhet a szaglás és az ízérzékelés romlásával, felülfertőződései miatt légúti infekciókkal, bőséges purulens (gennyes) orrváladékozással (mely nagyobb mértékben a hátsó garatfal felé, és nem az orrnyíláson át a külvilág felé ürül).
A diagnózisalkotás rendszerint a fül-orr-gégész szakorvosok feladata: rendszerint elegendő hozzá az orrjáratok tükörrel történő megtekintése. A komolyabb eseteknél képalkotó vizsgálatok (CT, MRI) segíthetnek a polip helyének, nagyságának pontos felderítésében, és persze, ezáltal a megfelelő terápia kiválasztásában is.
A kezelés menete több tényező függvénye: a leghatásosabb természetesen az oki terápia, emellett, nem túl nagy polipok esetén szteroid tartalmú orrcseppek kerülhetnek bevetésre. Ezt – szükség esetén – belsődleges szteroid kúrával is kiegészíthetik. Amennyiben ez a módszer eredménytelen, vagy a polip eleve túlságosan nagy méretű, annak műtéti úton történő eltávolítása javasolható, melyet általában rövid altatásban, vagy kábításban, endoszkópos úton végeznek. Műtét után – a polip visszanövekedésének megakadályozása céljából – rendszeres kontorllvizsgálatokon kell megjelenni, és szükség esetén gyógyszeres kezelést indítani.
2014. augusztus 21.
