Az influenza tünetei és kezelése

Az influenza tünetei és kezelése

Kapcsolódó tünetek:

 

Mi az influenza?

Az influenza egy gyorsan terjedő, tömegeket érintő vírusos légúti megbetegedés, amely néha halálos kimenetelű. Az influenzajárvány késő ősztől kora tavaszig tart, így ebben az időszakban érdemes jobban odafigyelnünk az egészségünkre.

Az influenza típusai

Három típusát különböztetjük meg: A-, B- és C-típusú influenza. Ezek közül a C kisebb járványokért felel, tünetei kevésbé súlyosak, így a legtöbb beteg pár nap lefolyása alatt jobban érzi magát. Az A-típusú vírus azonban már nagyobb problémákat is tud okozni, ez felelős a nagyobb járványokért is. Az A- és a B-típusú influenza esetén a vírusok felületén elhelyezkedő H (haemagglutinin) és N (neuraminidáz) fehérjék szabják meg, hogy milyen fertőzőképességük van a vírusrészecskéknek. Az utóbbiak hatására keletkező immunreakció az, ami meg tudja akadályozni a fertőződést. Mivel az A- és a B-vírusok folyamatosan változnak, újra meg újra képesek minket megbetegíteni.

Kik veszélyeztetettek?

Mint minden fertőző betegségnél, az influenza esetén is vannak rizikócsoportok, amelyeknél nagyobb eséllyel alakulnak ki szövődmények. Közéjük tartoznak az egészségügyi dolgozók, a várandós nők, a tartósan betegek, a 60 év felettiek, a cukorbetegek, a szív- és érrendszeri betegségben szenvedők, továbbá az immunhiányos emberek is.

Az influenza tünetei

Az influenza során hirtelen jelennek meg a betegségre jellemző tünetek, így a magas láz (38 Celsius-fok feletti), kimerültség, erőtlenség, fáradtság, levertség és izomfájdalom, az influenza előrehaladásával étvágytalanság, szédülés, szemkönnyezés, orrdugulás, orrfolyás, száraz köhögés. Gyerekek esetén gyakran tapasztalhatunk hányást és hasmenést is. A koncentrációs képesség is jelentősen romlik. Szövődményként tüdőgyulladás jelentkezhet, melyet okozhat a vírus maga, vagy felülfertőződésként baktérium is. Az influenza 0,1%-ban halálos kimenetelű. Fiatal, egészséges szervezet esetén akár egy hét alatt ki lehet gyógyulni az influenzából, a köhögés, fáradékonyság tarthat tovább. A tünetek kapcsán fontos megemlíteni az úgynevezett Reye-szindrómát, mely egy súlyos, néha életveszélyes betegség, melynek agyvelőgyulladás, továbbá a máj elzsírosodása lehet a szövődménye. A főleg gyerekek körében jelentkező szindróma kialakulásának oka ismeretlen, de az orvosok úgy vélik, hogy szerepet játszhat benne a gyermekkorban influenza fertőzés időszakában szedett Aspirin. Éppen ezért influena fertőzés gyanúja esetén 12 éves kor alatt tilos Aspirint adni, hiszen az jelentősen megnövelheti a Reye-szindróma kialakulásának kockázatát.

Az influenza kezelése

Miután nem egy bakteriális, hanem vírusos megbetegedésről van szó. Ennek ellenére sok mindent tehetünk annak érdekében, hogy mielőbb meggyógyuljunk. Nagyon fontos, hogy sokat pihenjünk, ne erőltessük meg magunkat, hiszen így a szervezetünk száz százalékban a gyógyulásra tud fókuszálni. Figyeljünk oda a folyadékpótlásra, a rendszeres szellőztetésre és a megfelelő páratartalomra.

Mivel az antibiotikum szedése teljesen felesleges, olyan készítményekkel helyettesíthetjük, melyeket megfázás során is alkalmaznánk, továbbá fájdalom- és lázcsillapítót is érdemes beszereznünk. Azokat a gyógyszereket részesítsük előnyben, melyek tartalmaznak paracetamolt és ibuprofént, hiszen ezek sokat enyhíthetnek a fej- és végtagfájdalmon, mindemellett pedig lázcsillapító hatásuk is van. Orrdugulás esetén az orrspray nyújthat segítséget. Torokfájás esetén torokfertőtlenítő,  száraz, hatástalan köhögésre köhögéscsillapítók, hurutos köhögésre köptetők alkalmazása ajánlott. A gyógyulást továbbá különféle vitaminok szedésével is gyorsítani tudjuk. Fontos azonban, hogy az említett készítményeket, illetve kezelési módokat mindig a tünetek intenzitásához mérten válasszuk ki és alkalmazzuk.

Az influenza megelőzése

Létezik influenza elleni védőoltás, így még a rizikócsoportba tartozóknak sem kell rettegniük ettől a betegségtől. Azonban időben kell gondoskodnunk róla, hiszen két-három hét is eltelhet, amíg teljesen kifejti hatását. Mivel az oltóanyag az előző influenza szezon elemzései alapján készül, évente ismételni érdemes. Az oltóanyag minden évben változik, ahogy a vírus is. Az influenza megelőzésében a személyes higiénia betartásának is nagy szerepe van. Gyakran és alaposan mossunk kezet, használjunk fertőtlenítőt, továbbá sose nyúljunk kézzel az arcunkhoz, szemünkhöz, orrunkhoz vagy szánkhoz. Ha ezeket betartjuk, akkor nagymértékben csökkenthetjük a fertőzés esélyét. Amennyiben azonban észrevesszük magunkon az influenza tüneteit, forduljunk orvoshoz.

2020. március 15.

Kiemelt ajánlatunk

Akciós ajánlataink

Kapcsolódó cikkek