Háromnapos láz

Háromnapos láz

Kapcsolódó tünetek:

A háromnapos láz, azaz a roseola enyhe lefolyású vírusfertőzés, mely legtöbbször ártalmatlan, és főleg a fél és 2 év közötti gyermekeket érinti

A panaszt két gyakori herpeszvírus okozza, ezek nem ugyanazok, mint a nemi szervek fertőzéseiért felelős vírus. Cseppfertőzéssel terjed a kórokozó, főleg azok terjesztik, akiknél még nem jelentek meg tünetek. Rendszerint nem okoz járványt, a betegség megjelenése évszaktól független.

Tünetek

A roseola tünetei az esetek többségébe a fertőzést követő 1-2 héttel jelentkeznek. Gyakran előfordul, hogy a tünetek szinte észrevehetetlenek. A betegség egyik első tünete a hirtelen jelentkező meglehetősen magas láz (39.4 °C - 40.6 °C), mely 2-3 sőt, akár 8 napig is eltarthat, végül amilyen hirtelen jött, olyan hirtelen el is múlik.

Ha a láz elvonult, rózsaszín kiütések, apró nem viszkető foltok bukkanhatnak fel a törzsön, a nyakon és a karokon. Egy-két napon belül ezek is eltűnnek. Ritkán orrfolyás, enyhe köhögés vagy gyomorfájás, hányinger és hasmenés is előfordulhat a láz mellett. A roseolában szenvedő kicsi nyűgössé, ingerlékennyé, étvágytalanná válhat.

Szövődmények

A háromnapos láz kockázatot jelent azokra, akiknek az immunrendszere gyengébb (friss szervátültetettek), ebben az esetben régebbi fertőzés kiújulhat, vagy magát a fertőzést nehezebb leküzdeni. Sajnos bizonyos esetekben tüdőgyulladás agyvelőgyulladás is felléphet szövődményként.

Kezelése

A lázat paracetamolt és ibuprophént tartalmazó lázcsillapítókkal érdemes kezelni, illetve javasolt még a hideg vizes borogatás és a hűtőfürdő is. Fontos, hogy mindig kövessük az orvos utasítását a lázcsillapítást illetően.

A kiütések legtöbbször orvosi ellátás nélkül, maguktól elmúlnak.

2016. november 3.

Kiemelt ajánlatunk

Akciós ajánlataink

Kapcsolódó cikkek