Fájdalomcsillapító fajták

2017. december 2.

A fájdalom sokféle lehet, és nem mindig van szükség a csillapítására. Ám, amikor már nagymértékben zavarja közérzetünket és mindennapjainkat is, akkor be kell avatkozni és fájdalomcsillapító szükséges. De mikor, milyen módszer a leghatékonyabb?

fájdalomcsillapító

fájdalomcsillapító

A fájdalomcsillapító típusok előtt fontos tisztázni, hogy a fájdalom tulajdonképpen nem más, mint egy jelzőtünet, ami mindig is jelen volt az emberiség történetében. Fontos dolog – még ha általában nem is örülünk neki – hiszen nélküle nem is ismernénk fel a sérüléseket, egyes betegségeket, vagy nem figyelnénk fel olyan környezeti hatásokra, melyek nem kedveznek a szervezetünk működésének. Mivel nagyon sok esetben lehet a fájdalom egyfajta vészcsengő, így nagyon sok megjelenési módja is van. Lehet éles, hasogató, tompa, hirtelen, vagy fokozatosan növekvő, rövid ideig kínzó, vagy rendkívül hosszan tartó. Területileg pedig érinthet akár egyetlen pontot is a testünkön, de kiterjedhet több testrészre, vagy akár az egész testünkre is. Utóbbi például akkor fordul elő, amikor influenza során az izomfájdalomtól úgy érezzük, minden tagunk sajog.

Mivel a fájdalom sokféle és sok oka is lehet, nem elég csak az érzetet enyhíteni, hiszen a fájdalom teljes és tartós megszüntetéséhez a probléma gyökerét kell orvosolni. Ez azonban nem mindig lehet azonnali, addig pedig szükség van a fájdalom csillapítására. Jelenleg szinte az összes vény nélkül kapható fájdalomcsillapító leginkább az akut, rövid ideig tartó fájdalmak enyhítésére szolgál, úgy mint a fejfájás, az ízületi fájdalmak, hát– és fülfájás, torokfájás, menstruációs fájdalom. De a műtétek után fennmaradó fájdalmak is sok esetben enyhíthetőek velük.

Fájdalomcsillapító fajták

Nem-szteroid gyulladásgátlók

A nem-szteroid gyulladásgátlók a prosztagladin termelődését csökkentve a gyulladás miatt fennálló panaszokat, köztük a fájdalmat is enyhítik, láz- és fájdalomcsillapító, valamint gyulladáscsökkentő hatással bírnak. Ezek a szerek tehát enyhe és középsúlyos, értelemszerűen gyulladásos eredetű fájdalmak enyhítésében hatékonyak. Így nagyszerűen alkalmazhatóak gyulladással kísért hátfájás, fogfájás, vagy akár menstruációs fájdalom csillapításakor is. Hatásuk nem teljesen tüneti jellegű, így egy ízületi gyulladás esetében például a fájdalmat csökkentik, és gyulladáscsökkentő hatásuk folytán a fájdalmat kiváltó gyulladást is mérséklik.

A nem-szteroid gyulladásgátlók közé tartoznak például a szalicilsav származékok, mint az Aspirin.

Paracetamol

A paracetamol láz- és fájdalomcsillapító hatása régóta ismert. A hatóanyag többféle enyhe és közepes fájdalmat képes enyhíteni, gyulladáscsökkentő hatása azonban elhanyagolható. Segíthet a fejfájáson, megfázásos, influenzás lázon és fájdalmakon, reumás fájdalmakon. Léteznek olyan paracetamol-tartalmú termékek is, melyeknél más fájdalomcsillapító vagy görcsoldó hatóanyaggal, esetleg koffeinnel kombinálják a paracetamolt. Ezeknél a cél mindig a gyorsabb és hatékonyabb, tovább tartó fájdalomcsillapítás.

A paracetamol esetében különösen figyelni kell arra, hogy a csillapítót ne szedjük túl sokáig, és betartsuk az ajánlott adagot és rendszerességet. De ugyanígy figyelni kell erre a nem-szteroid gyulladásgátlók esetében is. Mindig kövessük a szakemberek előírásait, és többféle fájdalomcsillapító szert egyszerre ne alkalmazzunk. Ugyanakkor az is nagyon fontos, hogy ismerjük azt, egyes betegségekkel, vagy éppen más gyógyszerekkel milyen kölcsönhatása lehet az egyes fájdalomcsillapítóknak.

vakbélgyulladás tünetei

Mit tegyünk vakbélgyulladás esetén?

Melyek a vakbélgyulladás tünetei és mikor forduljunk orvoshoz? Egyáltalán mi is az orvosi nevén heveny féregnyúlvány gyulladás vagy más néven appendicitis acuta?

pikkelysömör tünetei

A pikkelysömör tünetei és kezelése

Viszkető, pikkelyes bőrfelületek a fejbőrön, térdeken, könyökökön és felsőtesten, lilásvörös területekkel és fehér hámlással - a pikkelysömör tünetei, legjellemzőbb látványa.

A migrén okai, tünetei és kezelése

A migrén okai, tünetei és kezelése

Fejfájás és fejfájás között hatalmas különbség lehet. Bizonyos típusú fejfájás már önmagában betegségnek számít és számos további tünetet okoz, vagy utalhat a háttérben húzódó problémákra! Lássuk, mik lehetnek a migrén okai!

Az ülőmunka egészségügyi hatásai

Az ülőmunka egészségügyi hatásai

Egyre több egészségügyi problémát okoz az, hogy ülő munkát végzünk és nem mozgunk eleget napközben, míg a munkahelyünkön vagyunk. Elhízás, rossz testtartás, mozgásszervi problémák – de mit tehetünk ellenük?

influenza korai tünetei

Az influenza 6 korai tünete

Az influenza korai tüneteinek időben való felismerése megakadályozhatja a vírus terjedését, és elősegítheti a betegség kezelését, mielőtt rosszabbodna. Minden évben heteket vesz el az életünkből, idén ne hagyja, hogy az influenza győzzön!

Összes cikk Egészség A-Z témában