Ezek a kezeletlen cukorbetegség tünetei

Ezek a kezeletlen cukorbetegség tünetei

Kapcsolódó tünetek:

A diabétesz manapság népbetegségnek számít. Tudományos becslések szerint az érintett felnőttek (20 és 79 év közöttiek) fele nem is tud róla, hogy ezzel az egészségügyi problémával küzd. Éppen ezért megfelelő kezelés hiányában őket még jobban sújtják a cukorbetegség szövődményei, mint például a veseelégtelenség, a szívroham, a stroke, a vakság vagy éppen az alsó végtagok amputációt szükségessé tevő ér- és idegkárosodása.

 

Cikkünk célja, hogy bemutassa, milyen tünetei lehetnek a kezeletlen diabétesznek, mitől alakul ki, miért fontos kezelni, és hogy mit kell tennünk, ha a következőkben felsorolt tüneteket tapasztaljuk.

 

Mi is a cukorbetegség?

 

Anyagcsere-rendellenesség, a glükóz feldolgozási zavara. A tudomány mai állása szerint két oka lehet: a szénhidrátfeldolgozásban kulcsszerepet játszó, inzulin nevű hormon hiánya, vagy a szervezet inzulinnal szembeni érzéketlensége, és előfordulhat, hogy mindkettő együtt jelentkezik. Ennek eredményeképpen nem jut el a vércukor a sejtekbe, tehát a vérben marad, ahol felhalmozódva a szervezet szinte egészét károsítva magas vércukorszintet eredményez.

 

A cukorbetegségnek jelenleg négy fajtáját különböztetjük meg, amelyek közül az első kettőről szokott több szó esni a hétköznapokban. Az 1-es típusú cukorbetegség lényege, hogy a hasnyálmirigy nem termel elegendő inzulint; ez autoimmun betegség, mert a test maga pusztítja el az inzulintermelő sejteket, és gyermek- vagy fiatalkorban jelentkezik, hogy aztán egész életen át inzulinpótlást tegyen szükségessé.

 

A 2-es típusú cukorbetegség szerzett rendellenesség, és jellemzően később jelentkezik, mint az 1-es típusú. Ilyenkor nem az inzulintermelő bétasejtek pusztulása a probléma, hanem az, hogy csökkent vagy egyáltalán nincs inzulinhatás, így ugyancsak nem jut el elég cukor a sejtekhez. Kockázatát jelentősen növeli az egészségtelen táplálkozás, a mozgáshiány, az elhízás, a magas vérnyomás és a családban előforduló cukorbetegség. Ha az életmódváltás és a szájon át szedhető gyógyszerek nem vezetnek eredményre, akkor szükséges az inzulinpótlás.

 

Az igen ritka 3-as típusú cukorbetegség hátterében más oka van a cukoranyagcsere-zavarnak. Ez lehet az inzulintermelő sejtek genetikai hibája, az inzulinhatás génekben kódolt hibája, idült hasnyálmirigy-gyulladás, hormonális zavar, gyógyszerek vagy vegyszerek hatása, vírusfertőzés, immunológiai ok vagy más genetikai betegség.

 

A 4-es típusú diabétesz az úgynevezett terhességi cukorbetegség, ami – ahogyan a neve is elárulja – a várandós nőket érinti, és körültekintő étrendet igényel a babavárás időszakában. Szülés után többnyire elmúlik, ám megnövekedett 2-es típusú diabéteszkockázatot hagy maga után.

A kezeletlen cukorbetegség veszélyei

A kezeletlen cukorbetegség tünetei

Vegyük sorra, milyen tüneteket tapasztalhatunk, amelyek alapján arra gyanakodhatunk, hogy nem kezelt cukorbetegségünk van!

 

Magas vércukorszint

 

A magas vércukorszint a diabétesz – vagy a megnövekedett diabéteszkockázat – legegyértelműbb jele. Ennek mérésére használhatjuk a vércukormérőt. A normális éhomi (vagyis éhgyomorra mért) vércukorszint 3,9-6,1 mmol/l. A magasabb érték inzulin-rezisztenciáról, prediabéteszről – azaz cukorbetegség előtti állapotról – vagy diabéteszről árulkodhat.

 

Rendszeresen elkapott fertőzések

 

A krónikusan magas vércukorszint gyengíti az immunrendszert, így növeli a fertőzéshajlamot. Ez egyaránt igaz a bőrfertőzésekre, a húgyúti fertőzésekre, a légútiakra és az emésztőrendszeriekre is, amelyek különböző módokon és tünetekkel jelezhetnek. A gombafertőzések is gyakoriak lehetnek, mivel a gombák tápanyaga a cukor, ami csekélyebb immunaktivitással párosulva sajnos ideális környezetet teremt a szervezetben a gombák számára.

 

Diabéteszes láb

 

Az úgynevezett diabéteszes láb a diabéteszes neuropátia egyik következménye. A neuropátia az idegek sérülését, majd elhalását jelenti, hiszen a krónikusan magas vércukorszint miatt csökken az érintett részek – jelen esetben az alsó végtagok – vérellátása.

 

Ez olyan súlyos szövődmény kialakulásához is vezethet, mint a lábszárfekély, és gyakori kísérőjelensége a száraz bőr, vagy a lábgomba és lábujjdeformitás megjelenése. A neuropátia azért különösen veszélyes, mert az ér- és idegrendszer elhalása a fájdalomérzet csökkenésével vagy akár megszűnésével jár, így a diabéteszes lábbal élők sokkal nehezebben és később veszik észre a lábukat érintő problémákat, sérüléseket.

 

Gyakori vizelés

 

A vesén átáramló nagymennyiségű glükózt a vese tubulusai nem tudják teljesen visszaszívni és a nagymennyiségű nem felszívódó cukor ozmotkus hatása révén növeli a vizeletmennyiséget. Kezeletlen cukorbetegség esetén a kiválasztott vizeletmennyiség akár a normális többszöröse is lehet – ám a normális mennyiség nagymértékben függ olyan életmódbeli tényezőktől, mint a folyadékbevitel vagy a testmozgás. Elsősorban akkor érdemes odafigyelni erre a panaszra, ha változatlan életmód mellett, látszólag indokolatlanul jelentkezik a gyakoribb vizeletürítés.

 

Fokozott, indokolatlan szomjúság

 

A fent említett tényező miatt több vizet választ ki a szervezet, így látszólag indokolatlanul jelentkező fokozott szomjúság esetén is érdemes lehet cukorbetegségre gyanakodni. A folyadékigény növekedése természetesen normális például abban az esetben, ha indokolt a jelentősebb folyadékvesztés (például azért, mert többet izzadunk nagy melegben vagy sportolás miatt), ám ha azon kapjuk magunkat, hogy lényegesen több folyadékot kívánunk változatlan körülmények mellett, ráadásul még így is szomjúságérzet gyötör minket, az már cukorbetegség jele lehet.

 

Sőt, súlyos esetben előfordulhat, hogy – akár fokozott folyadékfogyasztás ellenére is – kiszáradásos tünetek jelentkeznek, például szédülés, émelygés, zavartság, alhasi fájdalom, acetonos lehelet vagy eszméletvesztés. Ez az úgynevezett diabéteszes ketoacidózis (DKA), ami vér kóros elsavasodását jelenti, és mielőbbi orvosi ellátást igényel.

 

Homályos látás

 

A krónikusan magas vércukorszint miatti károsodás a szem erein és a látóidegeken is megmutatkozhat. A diabéteszes makulopátia a látásélesség csökkenésével jár, és az idegrostok elhalása miatt akár maradandó látásromláshoz is vezethet, ami újabb ok a kivizsgálásra cukorbetegség gyanúja esetén.

 

Kimerültség

 

Gyakori kimerültség esetén is érdemes lehet diabéteszre gyanakodni. A folyamatosan ingadozó vércukorszint és annak következményei ugyanis olyan folyamatokkal járnak együtt a szervezetben, amelyek ronthatják a fizikai és szellemi teljesítőképességet.

 

Nehéz sebgyógyulás

 

Tartósan magas vércukorszint esetén olyan szövődmények is jelentkezhetnek a vérerek és az idegek károsodása miatt, amelyek lassúbb és nehézkesebb sebgyógyulásban nyilvánulnak meg – nem csupán a végtagokon, hanem akár az egész testen.

 

Merevedési zavar

 

Férfiaknál kezeletlen cukorbetegség jele is lehet a merevedési zavar, ami jellemzően soktényezős probléma ugyan, ám jó hír, hogy ha valóban tartósan magas vércukorszint áll a hátterében, akkor a vércukorszint hatékony szabályozásával meg is oldódhat a gond.

Miért veszélyes ez az állapot?

 

A kezeletlen cukorbetegség nem csupán hétköznapi kellemetlenségeket okoz, hiszen a fenti tünetek kezelés hiányában súlyosbodhatnak, illetve maradandó károsodással járó szövődményekké is fajulhatnak.

 

A szív- és érrendszeri megbetegedések például kétszer olyan gyakoriak a cukorbetegek körében, hiszen a tartósan magas vércukorszint rendkívüli módon megterheli az érhálózatot, és akár visszafordíthatatlan kárt is tehet benne. A krónikussá váló veseproblémák is gyakoriak a diabéteszesek körében: a gyakori vizelés, az étvágytalanság, az álmatlanság és az esetleges görcsök mind cukorbetegség eredetű vesegondokról árulkodhatnak.

 

Ha nem fordulunk orvoshoz a cukorbetegség gyanújával, akkor látásvesztés fokozott kockázatával is számolnunk kell a diabéteszes retinopátia, a makulaödéma, a szürke- és a zöldhályog kialakulásának veszélye miatt. A kezeletlen cukorbetegség olyan súlyos károsodáshoz vezethet az alsó végtagokban, hogy idővel akár lábamputáció is szükségessé válhat – figyeljünk az intő jelekre, például a lábzsibbadásra!

 

A magas vércukorszint miatt legyengült immunrendszerrel nagyobb a komolyabb fertőzések kockázata, ráadásul emellett olyan kognitív problémák is nagyobb arányban fordulnak elő, mint a demencia vagy az Alzheimer-kór.

Kezeletlen cukorbetegség – teendők

Mit tegyünk, ha tapasztaljuk a tüneteket?

 

Amennyiben a felsorolt tünetek közül egyet vagy többet is tapasztalunk, mindenképpen forduljunk orvoshoz! Különösen akkor, ha 45 év fölöttiek vagyunk, túlsúlyt cipelünk, előfordult cukorbetegség a családban, vagy korábban már prediabétesszel diagnosztizáltak minket. Gyermekeknél is mindig gondolni kell a diabétesz lehetőségére gyakori vizelés, éjjeli bevizelés jelentkezése, szomjúság, fogyás esetén. A korai diagnózissal és kezeléssel megelőzhető az életveszélyt jelentő diabéteszes ketoacidózis kialakulása.

 

Kövessük figyelemmel a vércukorszintünket, a vérnyomásunkat, a koleszterinszintünket! Érdemes tudni, hogy általában életmódbeli változtatások javasoltak a kezelés részeként, úgymint a dohányzásról való leszokás, a kiegyensúlyozott táplálkozás, a telített zsírsavak és hozzáadott cukrok elkerülése, valamint a rendszeres, napi szintű testmozgás. Ezeken felül az orvos gyógyszeres kezelést írhat elő, egyéb változtatásokat is javasolhat, illetve tanácsokat adhat a vércukorszint beállításához.

 

Összegzés

 

A cukorbetegség egy anyagcsere-rendellenesség, a glükóz feldolgozási zavara, ami ma már népbetegségnek számít. Becslések szerint az érintett felnőttek fele nem is tud róla, hogy cukorbeteg, így megfelelő kezelés hiányában sajnos nem csökkenthető náluk az olyan súlyos szövődmények kockázata, mint például a veseelégtelenség, a szívroham, a stroke, a vakság vagy éppen az alsó végtagok amputációt szükségessé tevő ér- és idegkárosodása.

 

A kezeletlen cukorbetegség legfőbb tünetei közé tartozik például a magas vércukorszint, a rendszeresen elkapott fertőzések, az ér- és idegelhalás sújtotta diabéteszes láb, a gyakori vizelés, az indokolatlanul fokozott szomjúság, a homályos látás, a kimerültség, a nehézkes sebgyógyulás és a merevedési zavar.

 

Egy vagy több tünet jelentkezésekor mindenképpen érdemes orvoshoz fordulni, különösen akkor, ha 45 év fölöttiek vagyunk, túlsúlyt cipelünk, előfordult cukorbetegség a családban, vagy korábban már prediabétesszel diagnosztizáltak minket.

 

 

 

 

 

2024. augusztus 27.

Kiemelt ajánlatunk

Akciós ajánlataink

Kapcsolódó cikkek