Az ajánlott, akciót megelőző ár és a maximált akciós ár figyelembevételével számított százalékos kedvezmény. Az akcióban résztvevő egyes gyógyszertárak ennél magasabb kedvezményt is biztosíthatnak.
A legtöbben megpróbáljuk minél többször használni a műanyag palackokat, ezáltal védve a környezetet. Most azonban kiderült, hogy míg a természettel jót teszünk, addig az egészségünknek ártunk ezzel.
Élete során mindenki legalább egyszer párbajra hívja barátait, családtagjait, hogy eldöntsék, ki bírja tovább víz alatt egy levegővel. Azonban kevesen gondolnak bele abba, hogy pontosan milyen élettani hatásai is vannak a levegő visszatartásának.
Agyunk rendszeres „tornáztatása” nem csak azért fontos, hogy elüssük időt, de hozzájárulhatunk vele mentális képességeink fenntartásához, elkerülhetjük az emlékezetvesztést, illetve élesíthetjük is eszünket.
A frontérzékenység gyakori egészségügyi probléma, életmódunk és étrendünk következtében pedig mind egyre több embert érint. Hatása és tünetei egyénenként eltérők lehetnek, de könnyen tehetünk ellenük.
„A nevetés a legjobb orvosság” – sokáig azt gondoltuk, hogy ez csak egy közhely, de a tudósok kiderítették, hogy van valóságalapja. A nevetés nem csupán boldogsághormonokkal árasztja el a szervezetünket, de még agyunk teljesítőképességét is növeli.
Egy új kutatás végre kiderítette, hogy a multitasking terén van-e számottevő különbség a nemek között. Eddig a többség úgy gondolta, hogy a nők sokkal jobbak ebben. De valójában nincs differencia.
Az immunrendszer a szervezet saját védekező rendszere, melyet szokásainkkal vagy táplálkozásunkkal erősíthetünk, vagy akár gyengíthetünk is. Érdemes tehát odafigyelni, mit fogyasztunk – különösen az influenza szezonban.
Friss kutatások kimutatták, hogy férfiaknál napi 2, nőknél napi 1 pohár sör jót tehet az egészségnek. Kifejezetten akkor, ha valamilyen, az életkorral járó betegségben szenvedünk.
Valószínűleg nincs olyan ember, aki élete során ne tapasztalta volna meg azt a fájdalmat, ami akkor önti el a testünket, ha megvágjuk magunkat egy darab papírral. De mivel magyarázható az, hogy egy ilyen ártalmatlan dolog ilyen kínt okoz?
A gyerekek kevésbé tudják kiereszteni a feszültséget az iskolaidő alatt, sőt tovább erősödhet a feszültségük a magas óraszám, az elvárások, a magas nyomás miatt. Ezek pedig kifáraszthatják őket. Azonban szülőként tehetünk ez ellen.
A kávé önmagában nem alkalmas arra, hogy a szervezetünk energia- és tápanyagigényét kielégítse, így nem tekinthető komplett reggelinek. Tehát nem ajánlott éhgyomorra kávét reggelizni, sőt ez a szokás még az éhségérzetet is fokozhatja.
A horror filmek megosztják a közönséget, de mindenkiben hasonló élettani hatást váltanak ki. A félelem szülte reakciókat a legtöbben negatívnak élik meg, pedig kifejezetten pozitív hatással lehetnek szervezetünkre és mentális egészségünkre.