Az afta a száj nyálkahártyáját érintő gyakori betegség. Legtöbbször nem veszélyes, viszont kellemetlen, mert a gyulladt terület fájdalmas, nehezíti az evést és az ivást. Sokan hajlamosak a betegség kiújulására. Maga az aftás terület kiterjedése változó, a gombostűfejnyitől, a nagyobb 1 cm-ig előfordulhat. Súlyos esetben lázzal jár. Szerencsére az afta kezelése nem igényel túlzott odafigyelést, viszont van néhány tipp, amelyet mindenképp érdemes megfogadni. Melyek ezek? Mutatjuk!
Mik lehetnek az afta kialakulásának okai?
Kialakulásának pontos oka nem egészen tisztázott.
Okozhatja a stressz, illetve immunproblémák is állhatnak a hátterében. Gyakran sérülés előzi meg. Egyes ételek is kiválthatják, legfőképp a citrusfélék. Kórokozók is kiválthatják, mint ahogyan hormonális hatás is közrejátszhat. Igen ritkán betegségekkel van összefüggésben az afta kialakulása, ilyen például a Behcet-kór.
Gyakran a nyelv vagy szájüreg elharapása miatt alakul ki afta
Általában rágózás vagy étkezés közben, egy óvatlan mozdulat következtében keletkezik seb a szájüregben, amely pillanatok alatt elfekélyesedhet. Különösen akkor, ha nem gondoskodunk azonnal a seb fertőtlenítéséről, hiszen ilyenkor a baktériumok a sebbe jutva fertőzést okozhatnak.
A száj vagy nyelv elharapása esetén célszerű a lehető legrövidebb időn belül alkoholos oldat vagy só segítségével fertőtleníteni az érintett területet, hogy megállítsuk a fertőzést. Ha még idejében kezeljük a sebet, akkor az afta jóval kisebb lehet, illetve sokkal gyorsabban elmúlhat, mintha teret engednénk a baktériumok elszaporodásának.
Afta a szájban – a statisztikák szerint rendkívül gyakori probléma
Sajnos az afta okozta kellemetlenségeket egyszer legalább mindenki megtapasztalja az életben, sokaknál pedig akár hetente vagy havonta is megjelennek a fekélyes sebek. Ahogyan említettük, számos étel is afta kialakulásához vezethet, ezért aki rendszeresen fűszeres vagy éppen túl savanyú ételeket fogyaszt, nagyobb eséllyel számíthat aftára. Az afta megelőzéséről korábbi cikkünkben olvashat részletesen.
Milyen típusai vannak az aftának?
Három típust különböztetünk meg:
1. Cook-féle afta
Ezek a rendkívül kisméretű elváltozások nem egyesével, hanem sűrűn, csoportokban jelentkeznek a szájüregben. Könnyedén összekeverhetők a herpeszekkel, és az esetek többségében néhány nap alatt elmúlnak.
2. Mikulicz-féle afta
Ez a leggyakrabban előforduló afta típus. A fekélyes elváltozások általában egyesével szóródnak szét, és jellemzően 5-7 nap alatt akár kezelés nélkül is elmúlnak. A gyulladás kisebb fájdalommal és érzékenységgel járhat.
3. Sutton-féle afta
A mélyebb szöveteket is érintő Sutton-féle afták már nagyobb, kb. 2-3 centiméteres átmérővel rendelkeznek. Lassabb gyógyulási idő jellemzi őket, ezért az afták eltűnése akár több hetet is igénybe vehet. Mindenképpen érdemes orvoshoz fordulni velük, hiszen belgyógyászati betegség is állhat a hátterükben.
Tippek az afta kezeléséhez
A fájdalom különösebb kezelés nélkül is általában 7-14 napon belül enyhül. A kezelés a fájdalom enyhítésére és a felépülési idő rövidítésére szorítkozik. Azonban ha az afta rendszeresen megkeseríti a mindennapjainkat, vagy túlzott érzékenységet és fájdalmat okoz, akkor az alábbi tippek lehetnek a segítségünkre.
Figyeljünk kiemelten a szájhigiéniára!
Figyelni kell arra, hogy a nyálkahártyát minél kevesebb irritáció érje. Érdemes puhább fogkefét használni, és kerülni kell a rágózást, ahogyan az irritációt okozó ételek (savanyú, csípős, fűszeres) fogyasztását is. Étkezések után mindig mossunk fogat, vagy legalább igyunk meg egy nagy pohár vizet, hogy ezzel is fertőtlenítsünk.
A nyálkahártya tisztántartása és megóvása rendkívül fontos az afta kezeléséhez, hiszen ellenkező esetben az afta még jobban elfekélyesedhet, ami értelemszerűen nagyobb fokú irritációt és fájdalmat eredményezhet.
Emeljük meg a B1-vitamin bevitelét!
A növelt dózisban szedett B1-vitamin hatékony az afta leküzdésében: 100-300 mg-os napi mennyiséget ajánlott szedni a gyógyulásig. Ugyanis a B1-vitamin antioxidáns, gyulladáscsökkentő hatással rendelkezik, ezért felgyorsíthatja a gyógyulási időt. Döntsünk egy B1-vitamin vagy B-vitamin komplex készítmény mellett, hogy minden nap biztosítsuk szervezetünk számára a szükséges tiamin mennyiséget.
Mely ételek tartalmaznak sok B1-vitamint?
- Sertéshús
- Hal
- Zöldborsó
- Lencse
- Bab
- Napraforgómag
Tegyünk egy próbát a gyógynövényekkel!
Számos gyógynövény remek gyulladáscsökkentő hatással rendelkezik, ezért afta esetén is ajánlott adni egy esélyt számukra. Érdemes kiemelni az orvosi zsályát, a kasvirágot és a kamillát is, hiszen ezek a gyógynövények gyógyírt jelenthetnek a problémára.
Öblögessünk naponta 2-3 alkalommal!
Az előbb említett gyógynövényekből készíthetünk teát, vagy kivonat formájában hozzáadhatunk néhány cseppet egy pohár vízhez. Öblögessünk kb. 2-3 percig, hogy ki tudják fejteni a jótékony hatásukat.
Fertőtlenítsünk sós, meleg vízzel!
Ha azonnali gyógyírt keresünk, és a lehető legrövidebb időn belül csökkenteni szeretnénk az afta okozta fájdalom mértékét, akkor egy pohár meleg víz és egy kis só csodákra lehet képes. Adjunk 1-2 teáskanálnyi sót egy kis meleg vízhez, majd öblögessünk vele alaposan, hogy a só minden területre eljusson a szájüregben. Lehetőleg reggel, délután és este is ismételjük meg, hogy folyamatosan fenntartsuk a megfelelő szájhigiéniát.
A szájvíz használata is gyógyírt jelenthet
Ha a sós víz íze túl kellemetlen lenne, akkor a frissítő és fertőtlenítő hatású szájvizek mellett érdemes letenni a voksot.
Kezeljük timsóval az érintett területet!
A timsó kitűnő választás a kisebb sebek és fekélyek kezelésére, hiszen egyrészt összehúzza a sérült pórusokat, másrészt a baktériumokat is hatékonyan eltávolítja. Természetesen az afta kezelésére is alkalmas, ráadásul kifejezetten baráti áron elérhető a gyógyszertárakban.
Akár timsó rudat vagy port vásárolunk, csak helyezzük a sót közvetlenül az aftára, majd várjunk néhány percet, és öblítsünk egy nagyot. Habár a timsó használata enyhén kellemetlen, kissé csípős hatással járhat, viszont a kedvező hatása miatt mindenképpen megéri elviselni ezt a minimális fájdalmat.
Ecseteljünk alkoholos oldattal!
Az alkohol fertőtlenítő hatásának köszönhetően az afta ellen is segíthet, ezért napi 3 alkalommal érdemes az érintett területet néhány percig ecsetelni. Akárcsak a timsó, úgy az alkoholos oldat is kissé égető érzést eredményezhet, azonban a fekélyesedést okozó baktériumokat kitűnően elpusztítja.
Használjunk afta elleni krémet!
Az afta elleni krémek gyorsabb gyógyulási időt és hatékonyabb fájdalomcsillapítást biztosíthatnak. Alapos kézmosás után egy borsószemnyi krémmel kenjük be az aftát és környékét, a krém pedig a nyállal érintkezve aktiválódik, majd azonnal kifejti jótékony hatását. Érdemes az aloe verát is tartalmazó készítmények mellett dönteni, hiszen az orvosi aloé szintén gyulladáscsökkentő és fertőtlenítő tulajdonságokkal rendelkezik.
Mellőzzük az afta piszkálását!
Habár ezt sokkal könnyebb mondani, mint megtenni, viszont amennyire csak lehet, kerüljük az afta nyelvvel vagy akár kézzel történő érintését. Ugyanis a fekély érintés hatására kiszakadhat és akár vérezhet is, ráadásul a gyógyulási időt is jelentősen meghosszabbítjuk, ha nem hagyjuk békén a sérült területet.
Forduljon orvoshoz, ha...
- az elváltozások tömegesen jelentkeznek,
- gyakran kiújulnak: háttérben fogászati betegség vagy az emésztőrendszer betegségei állhatnak,
- nagy kiterjedést mutatnak,
- szokatlan, nyugtalanító tünetek jelentkeznek: láz, fájdalmas nyirokcsomó megnagyobbodások, gyógyulásuk elhúzódik,
- súlyos, immunhiányos betegségekben szenvedők esetében, az ártalmatlan elváltozások is orvosi segítséget igényelnek.
- Mindenképpen orvosi segítségre van szükség a kiszáradás veszélye miatt, ha a gyermek a fájdalom következtében nem vesz magához sem táplálékot, sem folyadékot!
Az afta általában önmagától elmúlik, azonban ha rendszeresen jelentkezik, vagy nagyfokú érzékenységgel jár, akkor mindenképpen érdemes megfogadni a fenti tanácsainkat. Elsődlegesen figyeljünk a szájüreg és a nyálkahártya tisztántartására, hogy megelőzzük a további fekélyesedést. Másodsorban pedig gondoskodjunk az afta kezeléséről só és alkoholos ecsetelés, vagy éppen afta elleni krém segítségével. Habár az afta megjelenése kifejezetten gyakori és nagyrészt ártalmatlan problémának számít, de a folyamatos jelenléte rendkívül irritáló lehet. Tegyünk meg tehát mindent a megfelelő kezelés és a megelőzés érdekében is!