Az orrmelléküreg-gyulladás kezelése

Az orrmelléküreg-gyulladás kezelése

Kapcsolódó tünetek:

Az orrmelléküreg-gyulladás diagnózisa

Tény, hogy számos esetben kezelés nélkül is kigyógyulunk az arcüreg-, a homloküreg- és a rostasejt-gyulladásból, ennek ellenére ajánlott felkeresnünk kezelőorvosunkat, mert a kezeletlen orrmelléküreg-gyulladás esetén gyakoribb a visszamaradó krónikus forma. Tehát ha arc-vagy homloküreg gyulladásra gyanakszunk, feltétlenül forduljunk orvoshoz, hogy biztonsággal meg lehessen állapítani  a megfelelő vizsgálatokkal, hogy pontosan hol is a baj. A diagnózis felállításához a kezelőorvos először felveszi az anamnézist, amely során a célja a beteg kórtörténetének, valamint panaszainak megismerése és rögzítése. Az arcüreggyulladás tüneteiről korábbi cikkünkben írtunk részletesebben. Ezután következnek a különféle fizikális vizsgálatok. A másik alapvizsgálat a röntgen, melynek felvételén  láthatóvá válik, hogy valamelyik orrmelléküregben van-e felgyülemlett folyadék, illetve ennek  mennyisége is megítélhető. A röntgenvizsgálatot azonban helyettesítheti az ultrahang is, mely ugyanolyan pontos képet ad az orrmelléküreg állapotáról. Az ultrahangot a legtöbb esetben várandósok és kisgyerekek esetén szokták alkalmazni. Komplikációk vagy krónikus esetek kapcsán  a CT- vagy az MR-vizsgálat is szóba jöhet. Amennyiben pedig minden jel arra utal, hogy allergia okozta a gyulladást, akkor érdemes plusz egy allergiatesztet is elvégezni.

Az orrmelléküreg-gyulladás kezelése

A betegség hosszától függően kétféle melléküreg-gyulladást különböztetünk meg: az akutot és a krónikust. Ezek kezelési módja eltérő.

Akut orrmelléküreg-gyulladás

Az akut változat kb. 2-4 hétig keseríti meg a betegek életét. A gyógyulási folyamatot különféle készítményekkel lehet gyorsítani, illetve támogatni. Ezek közé tartoznak például az orr- és melléküreg-tisztítók, különböző oldatos cseppek, orrspray-k és orröblítő sók. Olyan termékeket ajánlott használni, melyek képesek enyhíteni a nyálkahártya duzzanatán, így a melléküregek ismét levegőhöz jutnak – azonban semmiképp sem hosszú távon, mert az orrnyálkahártya-gyulladást okozhat. Az orröblítők és tisztítók szintén a felgyülemlett váladék eltüntetését segítik. Erre továbbá az infralámpás melegítés és az inhalálás is jó választás lehet. Antibiotikumot csak abban az esetben ír fel az orvos, ha a gyulladás valamilyen bakteriális fertőzés következtében alakult ki.

Krónikus orrmelléküreg-gyulladás

Ebben az esetben a kezelés mindig a kiváltó okoktól függ. Amennyiben allergia vagy foggyulladás váltotta ki a gyulladást, ezeket is szükséges kezelni. Ha azonban anatómiai okai vannak, akkor a műtéti beavatkozást is számításba kell venni. A tünetek enyhítésében itt is sokat segíthetnek az orröblítők, illetve a sós, hideg párás inhalálás, melyek mindegyike fellazítja a letapadt váladékot. Összegezve elmondható, hogy az orrmelléküreg-gyulladás általában szövődménymentesen gyógyul. Ennek ellenére érdemes a megelőzésre is figyelni, amihez az immunrendszerünket kell erősítenünk. Ennek legegyszerűbb módja a megfelelő vitaminbevitel, különösen a C-vitaminé. Ezen kívül ajánlott az olyan hajlamosító tényezők megszüntetése, mint például az orrsövényferdülés vagy az orrpolip. Amennyiben már kialakult a baj, akkor kérjük ki egy orvos véleményét. Ne próbálkozzunk az arcüreggyulladás otthoni kezelésével.
2020. július 19.

Kiemelt ajánlatunk

Kapcsolódó cikkek