10 fontos szabály, ha egzotikus helyre utazik – 2. rész

10 fontos szabály, ha egzotikus helyre utazik – 2. rész

Kapcsolódó tünetek:

A CIKK ELSŐ RÉSZE ITT TALÁLHATÓ!

6. Gondoskodjunk megfelelő napvédelemről!

Különösen télből nyárba utazásnál kell odafigyelni bőrünk megfelelő védelmére. Egyrészt a téli hónapokban bőrünk elszokik a napfénytől, könnyebben leég, másrészt a trópusi napsütés sokkal erősebb és intenzívebb, mint hazánkban. Mindig használjunk nagy faktorszámú naptejet arcunkra és testünkre egyaránt, viseljünk könnyű, jól szellőző ruházatot és szalmakalapot, szemünket pedig védjük napszemüveggel az erős UV fénytől!

7. Fogyasszunk bőségesen folyadékot!

Az emberi szervezet nehezen tud alkalmazkodni a nagy hőséghez, főleg 30 Celsius-fok fellett. A folyadékszükséglet ilyenkor akár 1 literrel, fokozott mozgás esetén még ennél is többel nőhet. Az alkoholos italok, a kávé és a fekete tea ilyenkor kerülendők, mert csak növelik a kiszáradás lehetőségét. Ezek helyett válasszunk inkább szénsavmentes ásványvizet.

8. Jetlag

A jetlag vagy más néven időzóna-betegség lényege, hogy az alvási periódusok felborulnak, a nappalok-éjszakák egymást követve ugyan, de hirtelen teljesen más ütemben érkeznek. Nagyjából három nap szükséges a teljes alkalmazkodáshoz. Az időzóna-betegség tünetei: az alvás felszínesebb, kevésbé pihentető, az alvási idő nem megfelelő hosszúságú. Nappal nagyfokú fáradtságot érezhetünk. Érkezés után adjunk magunknak egy kis időt az átállásra, pihenjünk, hogy szervezetünk hozzászokjon az időeltolódáshoz! A sok pihenés, megfelelő mennyiségű folyadék fogyasztása (ami ne alkoholtartalmú legyen), a kímélő ételek, és a könnyű testmozgás mind gyorsabb átálláshoz segíti a szervezetet és utazásunkat hamar igazi kikapcsolódássá varázsolhatja.

9. Személyi okmányok

Ha egzotikus helyre utazunk különösen fontos, hogy kössünk biztosítást! Indulás előtt ellenőrizzük le az úti okmányainkat, minden rendben van-e! Ha valamilyen betegségünk van, legyenek nálunk az orvosi papírjaink és az sem árt, ha minden fontos telefonszámot külön felírunk magunknak – ne csak a telefonban legyenek benne-. Indulás előtt mindenképpen konzultáljunk orvosunkkal és kérjük meg, hogy ha problémánk van, felhívhassuk őt. Vigyük magunkkal jogosítványunkat –ha van, a nemzetközit is -, mert sosem lehet tudni, mikor lesz rá szükség.

10. Csak csínján a kóstolgatással!

Bármilyen egzotikusan is hangzik néhány étel, tartózkodjunk a nyers hústól, a pasztörizálatlan és nem tisztázott eredetű alapanyagokból készült fogásoktól. Lehet, hogy a helyieknek semmilyen problémát nem okoznak, de a mi baktériumflóránk nem tud vele megbirkózni és könnyen kórházban köthetünk ki. Figyeljünk oda, hogy csak olyan helyen étkezzünk, amelynek a higiéniája megfelelő.

A


2017. január 21.

Kiemelt ajánlatunk

Akciós ajánlataink

Kapcsolódó cikkek