Nem a hideg miatt fázunk meg télen

2019. január 24.

Kapcsolódó tünetek:

láz

’Vedd fel a sapkád, mert meg fogsz fázni!’ – hallottuk számtalanszor gyermekkorunkban jóakaró nagymamánktól és aggódó szüleinktől. Noha a sapka valóban segít komfortérzetünkön, mint kiderült, ahhoz nem feltétlenül van köze, hogy végül megfázunk-e.

Nem a hideg miatt fázunk meg télen

Nem a hideg miatt fázunk meg télen

De mitől is fázunk meg pontosan? És miért ősszel és télen a legvalószínűbb, hogy náthásak leszünk? Talán a rövidebb nappaloknak, vagy a megváltozott aktivitási szintnek, esetleg étrendünknek is köze áll hozzá? Bár a betegség nevéből arra következtethetünk, hogy valószínűleg nem húztunk magunkra elég réteget a téli kabát alá, a minden évben sokakat érintő megfázás mégsem ruházatunk hiányosságaiból adódik. A hideghez azonban valóban köze van. Az amerikai Yale Egyetem kutatói által egereken végzett kísérlet is ezt igazolja. A tudósok ugyanis arra lettek figyelmesek, hogy a külső hőmérséklet csökkenésével egyenes arányosságban állt a rágcsálók védekezőképességének gyengülése a kórokozókkal szemben.

Az embereknél előforduló nátha leggyakoribb kiváltó oka az úgynevezett rhinovírus. Ennek egy módosított, egereket is érintő változatát használta a kutatócsoport munkája során. Megfigyeléseik alatt pedig kiderült, hogy minél jobban csökkentik az egereket körülvevő külső hőmérsékletet, annál több rágcsálót lesz képes megfertőzni a kórokozó. De mi az oka a csökkent védekezőképességnek? A légutakban található védekezősejtek működésében találták meg a választ: normál testhőmérsékleten ugyanis ezen sejtek jeleket küldenek a körülöttük lévő, antivirális fehérjéket előállító társaiknak, melyek így elpusztítják a légutakba került kórokozókat. Azonban a normál hőmérséklettől az egyre hidegebb felé haladva a fehérje termelődése is egyre csökkent, így szabad utat engedve a rhinovírus szaporodásának.

Természetesen a külső hőmérsékletváltozás folyamatait nem tudjuk befolyásolni, így szakértők inkább az immunrendszer erősítésére és működésének támogatására helyezik a hangsúlyt, ha az őszi-téli időszak betegségeinek kivédéséről van szó. A legjobb, amit tehetünk, hogy változatosan táplálkozunk, tápanyagokban és vitaminokban gazdag élelmiszereket fogyasztunk, és amit szükséges – például a D-vitamint –, étrend-kiegészítőkkel pótolunk a rövidebb napok alatt. A vitamin- és ásványi anyag-bevitelen kívül különösen fontos a rostgazdag és fehérjedús étrend, illetve az egészséges bélflóra probiotikumokat tartalmazó ételekkel történő támogatása.

Mivel télen zárt térben is több időt töltünk, fontos, hogy odafigyeljünk a rendszeres kézmosásra és zsebkendőhasználatra, hiszen itt sokkal könnyebben terjednek a kórokozók, mint a szabadban. Ügyeljünk oda otthonunk levegőjének minőségére is. A fűtési szezonban a legtöbb háztartás levegője túl száraz, a kiszáradt légúti nyálkahártya pedig nagyban kedvez a fertőzéseknek.

Mit együnk és igyunk, ha megfáztunk?

Mit együnk és igyunk, ha megfáztunk?

Ebben a hideg időben nagyon könnyen meg lehet fázni, meggyógyulni azonban annál nehezebben. Az alábbi immunerősítő ételek és italok fogyasztása viszont felgyorsíthatják ezt a folyamatot.

A megfázás tünetei

A megfázás tünetei

Ha folyik az orra és rossz a közérzete, sokan megfázásra gyanakszanak és egy meleg teával és néhány nap pihenéssel kúrálják ki magukat. Milyen tünetek igazolják ezt és mik azok, amikkel már orvoshoz kell fordulni?

influenza korai tünetei

Az influenza 6 korai tünete

Az influenza korai tüneteinek időben való felismerése megakadályozhatja a vírus terjedését, és elősegítheti a betegség kezelését, mielőtt rosszabbodna. Minden évben heteket vesz el az életünkből, idén ne hagyja, hogy az influenza győzzön!

Az influenza elleni oltás

Az influenza elleni oltás

Az akár életveszélyes szövődményekkel is együttjáró influenza ellen sokak számára a megoldás az ingyenesen elérhető influenza elleni oltás lehet.

Mit tegyünk, ha karácsonykor betegszik le valaki a családból

Karácsonykor beteg a családban? Ezt tegyük!

Az ünnepek alatt is előfordul, hogy megbetegszünk, legyen szó megfázásról, influenzáról vagy éppen egy kellemetlen gyomorrontásról. De hogyan lehet ezt kezelni úgy, hogy a család nyugalma is megmaradjon, és a beteg is hamar rendbe jöjjön és élvezhesse az ünnepi hangulatot?

Összes cikk Megfázás, influenza témában