Megbetegítheti a születendő babát a stressz
Kapcsolódó tünetek:
A kutatás során tudósok 75.000 kismama és gyermekeik egészségi állapotát követték nyomon 10 éven keresztül. Kiderült, hogy míg az egyszerű lehangoltság vagy bánat nem okoz különösebb tüneteket, addig, ha egy várandós anyuka szívverése stressz, szorongás vagy félelem miatt felgyorsul, az rövid időn belül kihat a magzat szívverésére is. Bár szakértők szerint a kisebb, rövidtávú stresszhatások nem hagynak nyomokat, a rendszeres, hosszútávon nyomás alatt lévő kismamák magzatjait veszélyeztetheti az állapot. A Bázeli Egyetem kutatócsoportjának felmérései alapján pedig ez, akár maradandó nyomot is hagyhat a születendő gyermek egészségi állapotán. Az erős stresszhatások vagy félelem hatására ugyanis a babák kis súllyal és a vártnál korábban is megérkezhetnek.
A kutatás során a tudósok úgy találták, hogy a rendszeres stressznek kitett kismamák gyermekeinél – azon kívül, hogy agyi fejlődésük során is különbségek léphetnek fel – megnő a hajlam bizonyos légúti, bőr vagy emésztőrendszeri megbetegedésekre. Azonban azt is hozzátették, hogy ezek a kezdeti sebek gyógyíthatók. Ha az újszülött végül szerető, boldog családi közegbe kerül, az egészségügyi panaszok és a betegségekre való nagyobb hajlam is megszűnhet.
Azt is megállapították, hogy a stressz ártalmaival szemben legalább ugyanannyira jót tesz, és egészségügyileg pozitívan hat az anyuka kiegyensúlyozottsága, és az ennek köszönhető állandóan nyugodt szívverése. A kutatás eredményei rámutattak arra, hogy a kisgyermekek egészségi állapotának javítása már a magzati stádiumban elkezdődhet, emiatt pedig kiemelkedően fontos a várandós anyukák nagyobb mértékű tehermentesítése és stressz-szintjük csökkentése.
2019. március 25.
Akciós ajánlataink
20%
Béres Csepp Forte belsőleges oldatos cseppek +C-vitamin 4x30ml+120 db
Internetes ár
10799 Ft helyett
Akciós ár
8599 Ft
20%
Coldrex MaxGrip mentol és erdei gyümölcs ízű por 10 db
Internetes ár
5449 Ft helyett
Akciós ár
4349 Ft
20%
Dr.Theiss HerbalSept nyalóka köhögésre 6 db
Internetes ár
2999 Ft helyett
Akciós ár
2399 Ft
Akciós feltételek
Az ajánlott, akciót megelőző ár és a maximált akciós ár figyelembevételével számított százalékos kedvezmény. Az akcióban résztvevő egyes gyógyszertárak ennél magasabb kedvezményt is biztosíthatnak.
Online rendelhető
20%
Nasivin Classic 0,5 mg/ml tartósítószermentes oldatos orrspray 10ml
Internetes ár
4399 Ft helyett
Akciós ár
3499 Ft
Kapcsolódó cikkek

