Így előzze meg fiatal éveiben az időskori magas vérnyomást!

Így előzze meg fiatal éveiben az időskori magas vérnyomást!

Kapcsolódó tünetek:

Alattomos betegség

Ahogy több más idős korban megjelenő betegség, a hipertónia is már fiatal ill. középkorban elkezdődik, csak ekkor még nem jelennek meg a tünetek, és mivel szűrésre nem jár ez a korosztály kellő mértékben, nem ismerik fel a korai jeleket. Akár 10-20 évig fennállhatnak tünet nélkül azok a folyamatok, amelyek később magas vérnyomáshoz, illetve annak szövődményeihez vezetnek (pl. krónikus vesebetegséghez, cukorbetegséghez). A megoldás az, ha már 20-30 évesen, még a tünetek megjelenése előtt rendszeresen elmegyünk a háziorvoshoz vérnyomásmérésre és a különböző szervek funkciójának laboratóriumi vizsgálatára. A megelőzés része ezen kívül a megfelelő táplálkozás éppúgy, mint a mozgás.

Mi számít normális értéknek?

Az a normális, ha 140/90 alatti a vérnyomás. Az idősebb, más betegségekben is szenvedő betegeknél a kezelőorvosnak meg kell találni azt az érzékeny egyensúlyt, hogy a drasztikus gyógyszeres kezeléssel ne rontsa az általános állapotot, ugyanakkor ne engedje a vérnyomást azon határ fölé, amikor nagy az infarktus és a stroke kockázata.

Éljünk egészségesen!

Érdemes arra is figyelni, hogy milyen mintát adunk gyermekeinknek, hiszen ma Magyarországon a 14-18 évesek legalább 11 százaléka túlsúlyos és elhízott, valamint magas vérnyomásban szenved, amiben a környezetnek és a szülőnek is felelőssége van. Bizonyítottan magas vérnyomásra hajlamosító tényező a 2500 gramm alatti születési súly. Az ilyen koraszülött babáknál nagy a veszélye annak, hogy később hipertónia alakul ki, ezért az ilyen gyerekeknek fokozott figyelemre van szükségük már egészen fiatal kortól.

Fiataloknál, időseknél egyaránt rendkívül fontos lenne a megfelelő táplálkozás a magas vérnyomás megelőzésében és kezelésében. Egy nemzetközi vizsgálat bebizonyította, hogy a zöldség-gyümölcs fogyasztás mértékével arányban csökken a stroke előfordulása; napi ötszöri zöldség-gyümölcs fogyasztás több mint húsz százalékkal csökkentette a stroke veszélyét.

Mit tehetünk már 40 éves kortól a hipertónia megelőzéséért?

  • 1. Mozogjunk minden nap legalább fél órát!
  • 2. Figyeljünk oda testsúlyunkra!
  • 3. Táplálkozzunk egészségesen és változatosan: Fogyasszunk sok zöldséget, gyümölcsöt, étkezzünk napi ötször, kisebb adagokat és csökkentsük a  sófogyasztásunkat 5 gramm/nap alá!
  • 4. Ellenőrizzük rendszeresen vérnyomásunkat és évente vegyünk részt laborvizsgálaton!
  • 5. Kiemelten figyeljünk oda gyermekünkre, ha 2500 grammnál kisebb súllyal született!
2016. szeptember 1.

Kiemelt ajánlatunk

Akciós ajánlataink

Kapcsolódó cikkek