Hideg lábak: mit tehetünk?

Hideg lábak: mit tehetünk?

Ha hideg időszakban, zuhanyzás után mezítláb vagyunk a lakásban vagy sokszor szellőztetünk, netán sokáig ülünk egy helyben, könnyen lehűlhet a lábunk. Az is jellemző, hogy nehezen és sok idő elteltével tud megint felmelegedni.

Miért inkább a nők problémája?

Tízből nyolc nő tapasztalta már, milyen az, ha hideg a lába, ellenben a férfiaknál ez ritkán fordul elő. Mi lehet ennek a hátterében? A férfiaknak előnyük van a nőkkel szemben, mert testükben nagyobb az izomarány, mint nőknél, izom mozgása pedig energiát emészt és hőtermelést von maga után. A női testben az izom aránya csak 25 százalék körüli (szemben a férfiak 40%-ával), ezé rt mozgás segítségével kevesebb hőt termelnek.

A hideg ellen nagyon jó szolgálatot tehet a kesztyű, a sapka és vastag harisnya. Ezek inkább a megelőzésben játszanak szerepet, mert hideg lábra felvéve nem fog gyorsan és rendesen felmelegedni. Jobb, ha a vérkeringést próbáljuk meg pezsdíteni, melegvizes palackkal, lábfürdővel, vagy masszázzsal. Hatékonyak a patikákban kapható thermotasakok is.

Keringési zavarok

Az esetek többségében a hideg végtagok hátterében nem kell súlyos okokat feltételezni. Vannak viszont kivételek: az artériás keringési zavar is eredményezhet hideg ujjakat, lábakat. Az érfalon lévő lerakódások beszűkíthetik az ereket, akadályozva a vér áramlását. Azoknál merülhet fel ennek a gyanúja, akiknek egész évben a hideg végtagokra panaszkodik. Nekik érdemes orvoshoz fordulniuk.

Mivel a tünetet stressz is kiválthatja, a melegítés mellett a relaxáció is segíthet. Az autogén tréning segítségével jó eredményeket lehet elérni.

Tippek, tanácsok

Az ereket jól edzi a váltófürdő vagy a szaunázás.

Megfelelő táplálkozással is támogathatja az erek egészséges működését. A saláta, a kávé és a szénsavtartalmú italok hűtik a szervezetet. A forró levesek, italok és a csípős fogások serkentik a vérkeringést. A chili, a gyömbér és a bors javítja az anyagcserét.

További tippek:

  • Ne viseljen túl szűk cipőt, zoknit, mert ezek zavarják a vérkeringést, ezáltal a lábak lehűlnek.
  • Vegyen lábfürdőt! 33 ºC-os meleg vízzel kezdje, két percenkét adjon hozzá még melegebb vizet, míg a hőmérséklet el nem éri a 40 ºC-ot.
  • A gyengéd masszázs javítja a keringést.
  • Mozgassa a lábfejeit körkörösen az óramutató járásával megegyezően! Próbáljon meg a lábujjaival megfogni egy törülközőt, ragadja meg, majd engedje el, ezt ismételje meg néhányszor.
2016. február 19.

Kiemelt ajánlatunk

Akciós ajánlataink