Hormonmentes spirálok
A hormonmentes spirálok általában rézből vagy nemesfém ötvözetből készülnek és fizikai jelenlétüknek köszönhetően kerülhető el a teherbeesés. Ez úgy történik, hogy a spirált felhelyezik a méh üregébe, majd ott steril gyulladást okoz és ezzel kicsit izgatja a méh nyálkahártyáját. Emiatt a megtermékenyített petesejt nem tud beágyazódni. A fogamzásgátló hatást erősíti még az is, hogy fémionok válnak le a spirál felszínéről, illetve az, hogy alkalmazásával csökken a petevezeték mobilitása.Hormonális spirál
Ez a típus a spirál mechanikai védelme mellett hormonális védelmet is nyújt, hiszen nagyon alacsony mennyiségben folyamatosan hormont ad le a szervezetbe. A valóban gyenge leadás miatt olyan nők is tudják alkalmazni, akiknél például az erősebb hormonális módszerek már nem használhatók. Ugyanakkor éppen a hormontartalom miatt kifejezetten körültekintően kell utánajárni annak, hogy valóban használható-e ez a módszer hosszútávon, hiszen csak akkor éri meg felhelyezni.Előnyök és hátrányok
A spirálok akkor okozhatnak sérülést a méhben, ha szakszerűtlenül helyezik fel őket és nagyon kevés esetben akár ki is csúszhatnak. Emellett előfordulhat miattuk ritkán kismedence gyulladás, vagy erősebb, görcsös menstruációs vérzés. Szerencsére azonban előnyük több van, hiszen állandó biztonságot nyújtanak, inkább enyhítik a menstruációs tüneteket és csökkentik a ciszták, miómák kialakulásának esélyét is. Ugyanakkor a hormonális spirálok segítenek rendszeressé tenni az egyébként hektikusan jelentkező menstruációt, kezelhetik az endometrózist és a dysmenhorreát is.
2017. szeptember 26.