Ez állhat az Alzheimer-kór hátterében

Ez állhat az Alzheimer-kór hátterében

Kapcsolódó tünetek:

A tanulmány elkészítésében részt vevő tudósok elsődlegesen nem vírusok vagy kórokozók keresését tűzték ki célul, amikor Alzheimer-kórban és más okból elhunyt emberek agyszöveteinek összehasonlításába kezdtek. Az Arizona Állami Egyetemen végzett kutatás során a szakértői csoport eredetileg olyan agyi hálózatokat szeretett volna beazonosítani, amelyeket gyógyszeres kezeléssel lehetséges lenne újraindítani a betegség elleni harc során. A kutatócsoport azonban közel 1000 elhunyt ember agyszöveti mintáinak elemzése közben valami igencsak meglepőre figyelt fel. Vizsgálataik során ugyanis kiderült, hogy az Alzheimer-kórban elhunyt emberek agyszövetében kétszer annyi herpesz vírus található, mint azokéban, akik más betegség miatt haláloztak el. A nem túl népszerű elméletet, hogy a kórt bizonyos bakteriális vagy vírusos fertőzések idézik elő, már régóta vita övezi tudományos körökben, és a felvetést számos kutató nem tartja bizonyíthatónak. Volt már rá példa azonban, hogy egy tanulmány eredményeiben kapcsolatot fedeztek fel a herpeszvírus egyik fajtája és az Alzheimer között. A friss kutatás során a vírus más fajtáinak előfordulását mutatták ki az agyban. Ezek az ágyszövet minták 40-50 százalékában voltak megtalálhatóak, és számuk kétszer nagyobb volt az Alzheimer-kórban elhalálozottaktól származó mintákban, mint a más okból elhunytakéban. A tanulmány vezető szerzője, Benjamin Redhead hozzátette: ennyiből nyilvánvalóan nem lehet kijelenteni, hogy a kórt kizárólag vírusok okozzák, ahhoz pedig más fontos biológiai változásoknak is le kell zajlaniuk, hogy a test kórokozókra való reakciója ilyen formát öltsön.
2019. április 28.

Kiemelt ajánlatunk

Akciós ajánlataink