A műtét utáni otthoni fájdalomcsillapítás lehetőségei

A műtét utáni otthoni fájdalomcsillapítás lehetőségei

Kapcsolódó tünetek:

A műtéti fájdalom mindig akut fájdalomként értékelendő, amit minden esetben szövetkárosodás okoz. A műtét után idő szükséges az ún. makrofág sejtek megjelenéséhez, amelyek az elhalt sejteket, alvadt vért lassan eltakarítják. A műtétet követően steril gyulladás indul be, ennek csúcsa a harmadik-negyedik napra tehető. Ezt követően a fájdalom intenzitása csökken – persze a sérülés mértékétől függően- és az esetek egy részében krónikus fájdalomba mehet át. Minden szerv, szövet másképpen gyógyul, és a gyógyulás üteme sok tényezőtől függ (például az anyagcsere helyreállástól, az erek újraképződésétől). Az idegrendszer is "hiperérzékennyé" válhat műtét után.

Hogyan csökkenthető a műtét utáni fájdalom?

A fájdalom kordában tartásában már az is segíthet, ha a beteg megérti a saját fájdalmának hatásmechanizmusát, azaz tisztában van azzal, hogy mi miért történik. Műtét utáni fájdalmakra mindenképpen számítani kell, mivel ez a gyógyulási folyamat részét képezi. Ugyanakkor a fájdalomcsillapítás mellett ma már sok helyen alkalmaznak preventív, megelőző kezelést: pszichésen felkészítik a beteget, hogy a műtét szövetroncsolással, tehát fájdalommal, stresszel fog járni. Az általános közérzet javítására és a gyógyulási folyamat megkönnyítésére lehetőség van fizikoterápia alkalmazására valamint a mozgás, és az ún. légzési torna módszerének elsajátítása is sokat segíthet. A fájdalomintenzitást otthon is lehet "mérni" egy 0-10-ig terjedő skálán, amit a beteg érez, mennyire erős a fájdalom, és ennek megfelelően kap fájdalomcsillapítókat.

Gyógyszeres lehetőségek

Műtétet követően NSAID-okat (nem szteroid gyulladásgátlókat) sok esetben használnak, de ezek önmagukban csak bizonyos fájdalmak enyhítésére alkalmasak. Testüregi vagy csont- ízületi műtét után ún. központi hatású izomrelaxánsokat is adnak. Gyakran alkalmazott szerek az opiátok is, melyek az akut, erős fájdalmakat igen jól csillapítják. Szedatív (nyugtató) hatású szer adása is szóba jöhet a fájdalom, a nyugtalanság, alváshiány enyhítése céljából.

Nem gyógyszeres módszerek

  • Légzéstechnika, a nyugodt légvétel megtanítása
  • Korai műtét utáni időszakban otthon TENS alkalmazása (elektromos stimuláció útján ható fájdalomcsillapító eszköz)
  • Hideg és meleg kezelés, víz alatti torna
  • Gyógytorna
  • Pszichés segítség szakemberek közreműködésével
  • Relaxációs módszerek elsajátítása
Ma már működnek fájdalom ambulanciák is, amelyek különféle fájdalommal járó állapotok kezelését végzik. A műtét utáni fájdalom kezelésével kapcsolatban elsősorban az operációt végző orvos és annak csapattársai döntenek (az aneszteziológus, intenzív terápiás szakorvos), és a rehabilitációval foglalkozók.
2017. február 13.

Kiemelt ajánlatunk

Kapcsolódó cikkek