A gyógynövények évezredek óta segítenek minket abban, hogy egészségünket megőrizzük – nem véletlen, hogy a modern tudomány is egyre inkább elismeri hatékonyságukat. A körömvirág különösen népszerű a népi gyógyászatban, így szinte minden házi patikában megtalálható valamilyen formában. De valójában mire jó a körömvirág krém, és milyen egyéb formákban alkalmazhatjuk ezt a növényt? Az alábbiakban kiderül.
A gyógynövények
A különböző növények gyógyászati célokra való alkalmazása egyidős az emberiséggel: már az ősi kultúrák, így az egyiptomiak, a görögök és a kínaiak is ismerték és használták a természet patikáját. Papirusztekercsek, agyagtáblák és kéziratok tanúskodnak arról, hogy már több ezer évvel ezelőtt is gyűjtötték, szárították a különféle növényeket, és azokból főzeteket, kenőcsöket készítettek.
A népi gyógyászatban a tudás generációról generációra szállt, és bár sok esetben nem tudományos kutatásokra alapozták azt, a tapasztalatok és megfigyelések alapján számos hatóanyagot fedeztek fel, melyek gyógyhatását később az orvostudomány is igazolta.
A modern fitoterápia – vagyis a növényekkel történő gyógyítás – ma már tudományos kutatásokkal alátámasztva használja azokat a gyógynövényeket, amelyeket a népi gyógyászat évezredeken át alkalmazott. Az egyszerű, hétköznapi növénynek tűnő körömvirág is ezek közé tartozik: ismerjük meg ezt a rendkívül sokoldalú gyógynövényt.
A körömvirág
A körömvirág (Calendula officinalis) egy fészkes virágzatú, lágyszárú növény, ami elsősorban élénksárga vagy narancssárga virágairól ismert. Gyökere mélyre hatoló, karószerű, szára pedig 50-70 centiméter magas is lehet. A virág szirmai jellegzetesen keskenyek, hosszúkásak. A virág önmagában is ehető, így gyakran használják saláták díszítésére is.
A körömvirág szereti a napos helyeket, laza szerkezetű talajban érzi jól magát, a virág pedig folyamatosan, havonta nyílik – innen ered a latin elnevezése is.
A körömvirág termesztése
Ha szeretnénk otthon is gyönyörködni a körömvirág szépségében, ezt egyszerűen megtehetjük még akkor is, ha saját kerttel nem rendelkezünk, hiszen akár erkélyeken is sikeresen nevelgethetjük virágunkat. Fontos, hogy a növény meleg- és napfényigényes, így a szárazságot is jól tűri, sőt, a kisebb fagyokat is kibírja, ezért az egyre melegebb őszi hónapokban is díszítheti kertünket.
Elvethetjük magról, de palántaként is megvásárolhatjuk, ha pedig egyszer elültettük, a következő évtől akár magától is megjelenhet, hiszen az elszóródott magok tavasszal ismét kikelnek. A magokat elültethetjük a végleges helyükre, de a palántázás is lehetséges – ilyenkor használhatunk egy cserepet vagy egy egyszerű tejfölös poharat is, majd a kifejlődött palántákat elhelyezhetjük a kertben – arra figyeljünk, hogy laza szerkezetű talajban érhetjük el a legjobb eredményeket.
Mivel a körömvirág folyamatosan, az őszi-téli fagyok beálltáig virágzik, ha a virágzatot szeretnénk felhasználni, annak folyamatos szedésére lesz szükség. Erre akár 3-4 naponta is sort keríthetünk, hiszen a virágzat eltávolításának köszönhetően egyre több, újabb virág képződik, így néhány hónap alatt meglehetősen sokat takaríthatunk be belőle.
Mire jó a körömvirág?
Most már tudjuk, hogyan juthatunk hozzá a saját termesztésű körömvirághoz, de miért is érdemes ezzel foglalkozni? A körömvirág számos jótékony hatású anyagot, így flavonoidokat, illóolajokat és triterpén szaponinokat tartalmaz. Ezen anyagok együttes hatásának köszönhetően a körömvirágot gyulladáscsökkentés és sebgyógyítás céljából is lehet alkalmazni, például nehezen gyógyuló sebek vagy műtéti hegek esetén.
Különböző kutatásokban szakemberek arra a megállapításra jutottak, hogy a növény vírus- és gombaölő tulajdonsággal is rendelkezik, mindemellett a különféle mikroorganizmusok ellen is hatásos, sőt, az immunrendszerünk működését is pozitívan befolyásolja. A népi orvoslás ezeken kívül égésekre, fagyásokra, visszérre, ekcémára, furunkulusokra, rosacea-ra, ízületi gyulladásokra és aranyérre is alkalmazza.
Belsőleg történő felhasználás
A körömvirágból egyszerűen készíthetünk teát, mely számos esetben lehet a segítségünkre. Egy púpozott teáskanál körömvirágot öntsünk le negyed liter forró vízzel, majd áztatást követően szűrjük le – lássuk, milyen problémák esetén nyújthat segítséget.
A tea a légúti, vírusos eredetű betegségek, megfázás, influenza esetén segíthet a tünetek enyhítésében, de antibiotikus hatása miatt egyéb, bakteriális vagy gombás fertőzések esetén is bátran fogyasztható. A körömvirág a méregtelenítés eszköze is lehet, hiszen vizelethajtó hatása van, emellett pedig segíti a máj működését, továbbá epehajtó tulajdonsága is számottevő.
A gyógynövény segíthet csökkenteni a vérnyomást, ezáltal erősíteni a szívet, emésztési problémák esetén pedig fertőtlenítő, gyulladáscsökkentő hatása miatt érdemes alkalmazni.
A körömvirágtea hatása azonban nem merül ki ennyiben, ugyanis szuper hámosító, így gyomor- és nyombélfekély során is ajánlott alkalmazni, továbbá vastagbélgyulladás esetén is képes csökkenteni a gyulladás mértékét.
És ha az eddig felsoroltak még nem lennének elegendőek arra, hogy csodaszerként tartsuk számon a körömvirágot, a lista tovább folytatható, hiszen a menstruációs görcsöket, és még a változókorral együtt járó panaszokat is képes enyhíteni.
A körömvirág használata külsőleg
A gyógynövényből természetesen nem csupán teát főzhetünk – kenőcsként, tinktúraként, olajos kivonatként, de akár a fürdővízhez adva is élvezhetjük hasznait, sőt, a virág szirmait közvetlenül a sebre is morzsolhatjuk. Egy tégely szinte minden háztartásban megtalálható – lássuk, hogy a körömvirág krém mire jó valójában.
A körömvirág gyulladáscsökkentő hatása mellett a sebek összehúzására is képes, így hatékony segítséget jelenthet a vérzés csillapításában, a hegesedés gyorsításában, de a fertőzés megakadályozásában is szerepet játszik. Ugyanezen hatása miatt a műtéti hegeken is alkalmazható, segítve azok esztétikusabb gyógyulását, de a zúzódások, karcolások esetén is bevethetjük.
A körömvirágkrém mint lábápoló is hatékony segítséget nyújthat, például lábgombásodás esetén, az ülőfürdő pedig hüvelygomba ellen segíthet, de az aranyér kellemetlen tüneteinek enyhítésére is bátran használhatjuk.
Akár kötőhártya-gyulladás során is segítségül hívhatjuk a növény gyulladáscsökkentő erejét. Ebben az esetben készítsünk borogatást körömvirágteából, melybe áztassunk vattapamacsokat, majd ezeket helyezzük a csukott szemeinkre. Hagyjuk rajta pár percig, és máris sokat tettünk a kellemetlen betegség ellen.
Pelenkás gyermekek esetében a körömvirág krém segíthet az érzékeny bőr ápolásában, a tinédzserek pedig a pattanásos arcbőr kezelésére is használhatják a körömvirág tinktúrát. A bőrápolásban játszott szerepe itt még nem ér véget: napozás utáni leégés, kisebb égési sebek, viszkető szúnyogcsípés vagy ekcéma esetén is bevethető ez a sokoldalú gyógynövény.
Mikor ne alkalmazzuk?
A fészekvirágzatúak családjának fajaival szembeni allergia esetén semmilyen formában se alkalmazzuk a körömvirágot. Allergiás reakciók a legtöbb esetben olyan készítmények használata során léphetnek fel, melyek a virágokon kívül a csészeleveleketis tartalmazzák – ebben az esetben olyan körömvirág kivonatot tartalmazó termékeket válasszunk, melyekben csak a szirmok találhatóak meg.
Olyan kutatás még nem készült, mely a körömvirág várandós és szoptató nőkre gyakorolt hatását tanulmányozná, így ilyen helyzetekben óvatosságra intünk mindenkit a használatával kapcsolatban: feltétlenül kérjük ki orvosuk véleményét, ahogy akkor is, ha 12 év alatti gyermekek gyógyítására szeretnénk azt használni.
Vissza a természethez!
Egy komoly betegség, nagyobb kiterjedésű égési sérülés esetén természetesen az orvos által javasolt terápia lehet a leghatékonyabb, így ilyen esetekben a szakember felkeresése soha nem maradhat el. Számos olyan eset fordulhat elő azonban, amikor ilyen beavatkozásra nincs szükség, a probléma kezelésében azonban segítségre szorulunk. A körömvirág krém, tinktúra vagy tea éppen ezekben a helyzetekben nyújthat számunkra hatékony, mégis természetes támogatást – érdemes tehát egy kicsit alaposabban megismerkedni ezzel a rendkívül egyszerű, mégis igen sokoldalú gyógynövénnyel, melynek pozitív hatásait több évszázados tapasztalat bizonyítja.