10 dolog, amit rákkeltőnek hittünk, pedig nem is az

10 dolog, amit rákkeltőnek hittünk, pedig nem is az

Kapcsolódó tünetek:

  • Műanyag palack
A műanyag palackokat a kétezres évek elején titulálták rákkeltőnek egy DEHA elnevezésű anyag karcinogén hatása miatt. Későbbi kutatások elvetették ezt – bár jelenleg is vizsgálják, hogy milyen anyagokkal keveredik a víz palackjainkban.
  • Műanyag a mikróban
Műanyag tálak és edények melegítése mikrohullámú sütővel éveken keresztül ellenjavallott volt, mert feltételezések szerint rákkeltő anyagok váltak ki ilyenkor az edényekből. Későbbi kutatások igazolták, hogy minden olyan edény, ami a használati utasítás szerint melegíthető, nem okoz megbetegedést.
  • Mesterséges édesítők
Egy korábban elvégzett kutatás laboratóriumi körélmények között igazolni látta a vesesejtek rákosodását a mesterséges ízesítők hatására, ám ezt később további kutatások cáfolták. Ennek ellenére érdemes mértékkel fogyasztani ezeket az édesítőszereket, hiszen nagyobb mennyiségben cukorbetegséghez és keringési panaszokhoz vezethetnek.
  • Mesterséges viasz a gyümölcsökön
A legtöbb boltban kapható almát gyakran viasszal fedik be, hogy sokkal kívánatosabbak legyenek. Ez a réteg ugyan nem okoz rákot, azonban a gyümölcsök felületén maradt permet igen, ezért érdemes megmosnunk az almákat, mielőtt beléjük harapunk.
  • Hideg víz
Különösen hangozhat, de sokak szerint a hirtelen megivott hideg víz káros reakciókat indít el a szervezetben, és rákot okozhat. Ezt minden kutatás cáfolja, természetesen nyugodtan ihatunk hideg vizet.
  • Túlforralt víz
A hideg víz mellett a túlforralt vízről is keringenek rémhírek. Állítólag a folyamatos forralás miatt új vegyületek keletkeznek az edényben, melyek veszélyesek az egészségünkre. A valóságban azonban az, hogy az egyetlen dolog, ami a vízzel történik forralás közben, hogy elpárolog.
  • Fogtömés
A fogba épített amalgám töméseket sokan rákkeltőnek hiszik, pedig nem azok. Az amalgámban lévő higany nagyobb mennyiségben mérgezést okozhat, azonban a fogtömésekben messze nincs meg az ehhez szükséges mennyiség. Érdekességképp: ha rendszeres jelleggel fogyasztunk tengeri halat, nagyobb mennyiségű higanyt viszünk be a szervezetünkbe, mint amennyi valaha felszívódhat a fogainkból.
  • Izzadásgátlók
Visszatérő rémhír, hogy az izzadásgátlók rákot okoznak, azonban erre semmilyen tudományos bizonyíték sincs.
  • Mobiltelefonok
Bár globálisan milliárdok használnak mobiltelefont, rendszeresen visszatérő vád, hogy a mobiltelefonok a kibocsátott sugárzásuk miatt rákos elváltozást okozhatnak. Az állítólagos jelenségre nincs bizonyíték, kutatások szerint pedig a minimális sugárzás nem elég ahhoz, hogy a DNS-ünket károsítsa.
  • Röntgenvizsgálat
Sokan tartanak a röntgenfelvételek káros hatásától. Nem segít a kételyek elhalványításában, hogy az orvos a vizsgálat alatt kivonul a teremből. Azonban utóbbi oka, hogy a röntgenorvos – ha nem kerülné a sugarakat – élete során több tízezer ilyen hatásnak tenné ki magát, ami ekkora dózisban már veszélyes lenne. Egy-egy felvétel azonban nem jár kockázatosnak minősíthető sugárzással.
2019. december 22.

Kiemelt ajánlatunk

Kapcsolódó cikkek