2018. június 20.
Hemangióma – a jóindulatú érdaganat
Kapcsolódó tünetek:
A hemangióma a belső szervekben vagy a test felszínén is tapasztalható rendellenesség, az erek jóindulatú burjánzása, melynek megelőzése egyelőre nem lehetséges. Leggyakrabban csecsemőkorban alakul ki, az újszülöttek 1-2,6 százalékánál – ezen belül is ikerterhességek esetében sűrűbben – fordul elő. A jóindulatú elváltozás már a magzati fejlődés során jelentkezik: az erek helyi fejlődési zavarai következtében a kis hajszálerek a magzat növekedése alatt nem húzódnak vissza. Ez a születést követően az anyai hormonok hatására fokozódik, és az erek további növekedésnek indulnak. A hemangióma pontos okai nem ismertek, főleg genetikai adottságok állhatnak kialakulása mögött.
Az érdaganat kinézete függ attól, hogy belső szervi vagy felszíni elváltozásról beszélünk, és az azt alkotó erek fajtája (kapilláris, véna, artéria) szerint is különbséget tehetünk. Legtöbbször kékes vagy vöröses színű elváltozást láthatunk, mely lehet lapos vagy kidudorodó, szabályos kerek vagy szabálytalan alakú. A veleszületett érburjánzás általában a gyermek 1 éves koráig növekszik intenzíven, 4-5 hónapos korra elérve közel véglege méretét. Körülbelül 50 százalékos esély van rá, hogy a későbbiekben folyamatosan visszahúzódva, magától eltűnik, és 6-7 éves korra teljesen láthatatlanná válik. Vannak azonban olyan esetek, amikor nem múlik el minden nyom nélkül, és kisebb értágulatokat, pigmentációt, besüppedő vagy kitüremkedő hegeket hagyhat maga után. Esetenként sajnos az is előfordul, hogy változatlan méretű marad.
A hemangióma általában csak esztétikai problémát okoz, de ha nagymértékű növekedésnek indul, belső szerveken, vagy az arcon, archoz közeli területen helyezkedik el, zavarhat egyéb folyamatokat is. Az orron vagy gégén megjelenő érdaganat légzési, a szemhéjon létrejövő pedig látási panaszokat válthat ki. Ha gyermekünkön hemangiómát veszünk észre, mindig figyeljük növekedésének mértékét, hogy időben beavatkozhassunk, ha szükséges. A felnőttkorban megjelenő hemangióma sokkal kisebb eséllyel okoz komolyabb problémákat, általában csak esztétikailag zavaró, illetve panaszmentesen ott van különböző belső szerveken.
A gyermekkori hemangiómát, ha kisebb méretű, nem szükséges kezelni, hiszen nagy eséllyel magától is eltűnik idővel. Ha azonban egyéb folyamatokat zavar, kifekélyesedik, sebesedik, fájdalmas , vérzik vagy komoly esztétikai gondot okoz, akkor mindenképpen foglalkoznunk kell vele. Vérzésnél nyomókötést helyeznek a területére, sebesedésnél, fekélyesedésnél pedig a sebet kezelik. Intenzív növekedésének megállítására általában Cryo-pajzsot alkalmaznak, amely egy -90 °C-ra lehűtött szonda. Ez az érdaganat felszínéhez érintve leállítja a növekedési folyamatokat. Ha már egy megnőtt hemangiómáról beszélünk, szóba jöhet a sebészeti vagy lézeres eltávolító megoldás, de léteznek különböző gyógyszeres kezelések is. A felnőttkori hemangiómát ugyanazokkal a módszerekkel kezelik, mint a gyermekkorit.
Kiemelt ajánlatunk
15%
Flamborin 500 mg/ml belsőleges oldatos cseppek (20ml)
2499 Ft helyett
Akciós ár
2099 Ft
Online rendelhető
Akciós ajánlataink
15%
Biomed Fekete nadálytő krém Forte Dupla 2x60g
2099 Ft helyett
Akciós ár
1779 Ft
Online rendelhető
25%
Neotuss natural szopogató tabletta málna 16x
2579 Ft helyett
Akciós ár
1929 Ft
Online rendelhető
Kapcsolódó cikkek