Igazából ezért kell rendesen kezet mosnunk

Igazából ezért kell rendesen kezet mosnunk

Kapcsolódó tünetek:

A rendszeres és alapos kézmosás rendkívül fontos, így már nagyon korán meg kell tanítanunk gyermekeinknek annak módját. Egy, a Cochrain Review nevű lapban publikált kutatás szerint 30 százalékkal csökkenthetjük a hasmenéses megbetegedések előfordulását az iskolákban és más közösségi intézményekben, ha mindenki alaposan kezet mos. A legtöbben bármit megtennénk azért, hogy ne legyünk betegek, a kézmosás az egyik legjobb eszköz erre. A hasmenés egyébként csak egy betegség a sok közül, amit megelőzhetünk vele. Először egy jó hír: a legtöbb kórokozótól nem leszünk betegek Amennyiben erős az immunrendszerünk, akkor a legtöbb baktériumot képes legyőzni. A szervezetünket folyamatosan különböző bacilusok veszik körbe, de köztünk vannak olyanok, melyek nem képesek megbetegíteni. A kaliforniai Providence Saint John’s kórház egyik orvosa, Dr. David Cutler szerint ez nagyban függ az adott évszaktól, a lakhelyünktől, továbbá attól, hogy kikkel vesszük körbe magunkat. Természetesen az is számít, hogy mennyire erős az immunrendszerünk, milyen védőoltásokat kaptunk, illetve milyen kórokozókkal találkoztunk már az életünk során. Az sem véletlen, hogy télen egy átlagos osztály fele betegen fekszik otthon, hiszen a hideg hónapokban rengeteg meghűléses betegségeket okozó baktérium van a levegőben. Ezektől a legegyszerűbben úgy tudjuk megvédeni magunkat, ha mindig megmossuk a kezünket, mielőtt az arcunkhoz, orrunkhoz vagy szánkhoz érünk. A leggyakoribb vírus, ami veszélyt jelent ránk, a norovírus, mely rendkívül fertőző, és komoly panaszokat tud okozni. Ezek közé tartozik a hasfájás, a hányinger, a hányás és a hasmenés. Arról sose feledkezzünk meg, hogy attól, hogy mi gyakran mossuk meg a kezünket, nem biztos, hogy mások is ilyen komolyan veszik ezt. Másféle kórokozók A vírusokon kívül a kezünkön lehetnek baktériumok, gombák és protozoák, azaz egysejtű élősködők. Egyes baktériumok pedig akár olyan betegségekhez is vezethetnek, mint a torokgyulladás. A vírusokkal ellentétben azonban a bakteriális fertőzéseket antibiotikumokkal is lehet kezelni. A gomba szintén adhat okot az aggodalomra, hiszen annak ellenére, hogy a legtöbb ártalmatlan, egyes típusok komoly panaszokat okozhatnak (például a Candida). Ezeken kívül vannak még különféle paraziták, melyek nagyon komoly betegségekhez vezethetnek – például maláriához, toxoplazmózishoz vagy giardiázishoz. Mielőtt azonban bezárkózunk az otthonunkba és egész nap fertőtlenítőben áztatjuk magunkat, inkább azt tartsuk szem előtt, hogy a legtöbb kórokozó, amivel nap, mint nap találkozunk, sok esetben nem okoz problémát. Mint tudjuk, mindenhol vannak baktériumok, így ha nem mosunk alaposan kezet, akkor ezek bejutnak a szervezetünkbe, ahol elszaporodnak. A legtöbb kórokozó az orrunkon, a szemünkön és a szánkon keresztül kerül be. Ezek azonban nem csak minket betegíthetnek meg, hanem másokat is, épp ezért nagyon fontos, hogy mindig alaposan mossuk meg a kezünket. A víz és szappan együttese – ennek hiányában a kézfertőtlenítő – eltávolítja a legtöbb olyan baktériumot, ami megbetegíthet minket. A hasmenéssel járó betegségek előfordulását 29-57 százalékkal, míg a légzőszervieket 16-21 százalékkal képes csökkenteni. Mindig mossunk kezet például miután mosdóban voltunk, pelenkázás után, étkezés előtt, tömegközlekedési eszközök használata után, sütés-főzés előtt, miután kivittük a szemetet, vagy ha beteget ápoltunk. Ehhez a kezünket tegyük folyó víz alá, szappanozzuk be, majd legalább 20 másodpercig dörzsöljük. Ne feledkezzünk meg az ujjközeinkről és a körmeink alatti területről sem. Ezután a folyó víz alatt mossuk le a szappant, majd töröljük szárazra.
2019. december 23.

Kiemelt ajánlatunk

Kapcsolódó cikkek