A szervezetünk számtalan módon jelezhet, ha gond van a vércukorszintünkkel, ami nem más, mint a vérünk glükóz koncentrációja. Mivel ez a sejtjeink elsődleges tápanyaga, az egész testünk működésének szempontjából elengedhetetlen a folyamatos jelenléte – de ugyanúgy problémákhoz vezet, ha túl sok vagy túl kevés van belőle. Éppen ezért tisztában kell lennünk az alacsony és a magas vércukorszint tüneteivel is az egészségünk megőrzéséhez.
Cikkünkben kifejtjük, hogy mit mutat tulajdonképpen a vércukorszint mérő, mennyi a normál vércukor érték, mi számít túl soknak, illetve milyen panaszok és szövődmények jelentkezhetnek enyhébb vagy súlyos esetekben magas vércukorszint miatt, mi a teendő alacsony érték esetén, és mit tehetünk a vércukorszint normál értékének eléréséért és megtartásáért.
Mit mutat a vércukorszint?
A vércukorszint megmutatja a vérben található cukor koncentrációját. Ez a szervezet energiaforrása, amit bevitt táplálékokból nyerünk úgy, hogy a szervezetünk a szénhidrátokat glükózra bontja le, ami bekerül a véráramba. Ilyenkor megemelkedik a vércukorszint, mire a hasnyálmirigy egészségesekben elkezd inzulint termelni és kibocsátani. Az inzulin egy hormon, ami onnan kapta a nevét, hogy a hasnyálmirigy Langerhans-szigeteiben (insuláiban) termelődik, és a fő feladata, hogy segítsen bejuttatni a glükózt a sejtekbe, így azok energiát nyerhetnek a működéshez.
A vércukor értékünk értelmezéséhez elengedhetetlen a vércukorszint táblázat ismerete. Éhgyomri – vagyis éjszakai koplalás utáni, reggeli első étkezés előtti – mérés esetén a 4,1-6,0 mmol/L közötti vércukorszint tekinthető normálisnak a jelenlegi laboratóriumi referenciaértékek szerint. Véletlenszerű vércukorszint-teszt esetén a normális eredmény attól függ, hogy mikor és mit ettünk utoljára, de a legtöbb esetben a 7,0 mmol/L alatti eredmény számít ideálisnak. Hozzáadott szénhidrátban gazdag ételek és italok hatására például jobban megemelkedik a vércukorszint, ám azt, hogy mennyi szénhidrátot érdemes fogyasztanunk, alapvetően meghatározza például a korunk, a testtömegünk, a fizikai aktivitásunk (az, hogy ülő- vagy fizikai munkát végzünk-e, vagy mozgunk, sportolunk-e rendszeresen).
Bármilyen eltérés esetén különösen fontos a rendszeres mérés, ami történhet otthon is alkalmazható vércukormérő készülékekkel, amelyek típusuktól függően akár a legideálisabb célérték-tartományokra és mérési időpontokra is figyelmeztetnek. Az általános egészségügyi ajánlások szerint az is mérje meg a vércukorszintjét évente legalább egyszer, akinek semmilyen panasza nincs, hiszen a megemelkedett vércukorszint egy ideig akár tünetmentes is lehet.
A vércukorszint meghatározása kétféle vizsgálati módszerrel történhet. Az egyik a kapilláris, vagyis hajszálérből vett mintából történő mérés, ami általában ujjbegyszúrással működik. Az otthoni használatra szánt készülékek ezen az elven működnek: mi magunk szúrhatjuk meg az ujjbegyünket egy megfelelően kialakított és fertőtlenített kis lándzsa segítségével, aztán a megjelenő vérből itassuk át a tesztcsíkot, majd azt helyezzük be a vércukorszint mérőbe, ami kiírja az eredményt. A másik lehetőség a vénás vércukorszintmérés, ami a vérplazmában található glükóz mennyiségét mutatja ki. Laboratóriumi vérvétel során például – amikor többnyire a könyökhajlatunkból, a csuklónkból, vagy más megfelelő végtagi vénánkból vesznek vért – ez történik. Ilyenkor szakember készíti elő a mintát, hogy elvégezze rajta a vizsgálatot a megfelelő professzionális elemzőkészülék segítségével. A vénás vércukormérés eredménye általában pontosabb, mint a kapillárisé, viszont abban az esetben, ha rendszeres – napi szintű vagy akár naponta többszöri – ellenőrzésre van szükség, akkor azt a gyakorlatban csakis otthoni használatra szánt készülékkel lehet kivitelezni.
A mért vércukorszinttől megkülönböztetjük a becsült átlagos vércukorértéket (eAG), ami az egyik laborérték, a vörösvértestekben található glikált hemoglobin (HbA1c) érték alapján számítható ki akár az interneten is megtalálható vércukorszint kalkulátorokkal. A glikált hemoglobin szintje elárulja, hogy mennyi volt az átlagos vércukorszintünk az elmúlt 8-12 hétben, vagyis a vörösvértestek átlagos élettartama alatt.
Mi történik, ha túl magas a vércukorszint?
Az éhgyomorra mért vércukorszint 7 mmol/L fölött tekinthető magasnak, míg a nap során később, de étkezés után másfél órával végzett otthoni tesztnél általában a 8 mmol/L fölötti érték adhat okot aggodalomra (akkor, ha nincs olyan fennálló egészségügyi problémánk, ami az orvosunk szerint más határértéket indokolna). A magas vércukorszint (hiperglikémia) leggyakoribb tünetei közé tartozik a fokozott szomjúság vagy éhségérzet, a gyakori vizelés, a homályos látás, a látszólag indokolatlan súlyvesztés, a gyengeség, a kimerültség, a szájszárazság, a kellemetlen, „acetonos” lehelet, a nehézkes sebgyógyulás vagy a visszatérő fertőzések.
A magas vércukorszint nem egyenlő a cukorbetegséggel, bár annak velejárója lehet. A kiugróan magas vércukorértéknek több oka is lehet (az éppen elfogyasztott ételek, italok vagy akár a stressz), ám ha több mérés során is emelkedett a glükózszint, akkor felmerül a lehetősége annak, hogy a hasnyálmirigy nem termel elegendő inzulint, vagy a szervezet nem reagál megfelelően a termelődött inzulinra. Mindkét eset azt eredményezi, hogy a vérben és a sejteken kívüli folyadékterekben felhalmozódik a glükóz, mert a sejtek nem tudják hasznosítani. Magas vércukorszint esetén kiemelten fontos az orvos által javasolt életmódbeli változtatások (egészséges táplálkozás, korlátozott szénhidrátbevitel, rendszeres testmozgás) bevezetése a mindennapokba a vércukorszint csökkentésére, a vércukor értékek naplószerű feljegyzése, illetve szükség esetén a megfelelő inzulinpótlás vagy gyógyszerszedés. Nagyon magas vércukorszint esetén inzulinkezelésre vagy szájon keresztül szedhető antidiabetikus gyógyszerek szedésére van szükség. Gyermekkori 1-es típusú diabeteszben mindenképpen inzulinkezelésre van szükség.
A kezeletlen magas vércukorszint hosszú távon olyan visszafordíthatatlan károkhoz is vezethet a szervezetben, mint a látó- vagy egyéb idegkárosodás (pl. az alsó végtagokban, ami az úgynevezett „diabéteszes láb”), a vesekárosodás vagy a szív- és érrendszeri megbetegedés.
Mi történik, ha túl alacsony a vércukorszint?
Az alacsony vércukorszint (hipoglikémia) azért jelent problémát, mert a sejtek nem kapják meg a működésükhöz szükséges glükózmennyiséget. Általában akkor beszélhetünk ilyen állapotról, ha vércukorszint 4 mmol/l alatt van. Egyénfüggő, hogy ehhez képest ki mekkora eltérést hogyan érzékel: van, akinél néhány tized még nem okoz gondot, míg másnál már ez is panaszokkal járhat. Jelei közé tartozik a sápadtság, a szédülés, a fokozott verejtékezés, a fejfájás, az éhség, a hányinger, a szabálytalan vagy gyors szívverés, a fáradtság, az ingerlékenység, a szorongás, valamint a koncentrációs vagy látási problémák. Súlyos esetben zavartság, szokatlan viselkedés, mozgáskoordinációs zavar vagy beszédprobléma, de akár eszméletvesztés is jelentkezhet.
Ha egészségesek vagyunk, akkor is leeshet a vércukorszintünk, amikor például elfelejtünk enni, vagy a szervezetünknek több energiára lenne szüksége a bevittnél. Ezt könnyedén orvosolhatjuk valamilyen gyorsan hasznosuló szénhidrát (pl. szőlőcukor) mielőbbi bevitelével, sőt meg is előzhetjük a bajt azzal, hogy odafigyelünk a rendszeres étkezésre. Cukorbetegség esetén is előfordulhat alacsony vércukorszint; ilyenkor az orvos általában vagy a terápián vagy az előírt étrendi ajánlásokon szokott változtatni, hiszen a cél a normálérték.
Tartsuk egészséges szinten!
Bizonyos óvintézkedésekkel megelőzhető és hatékonyan enyhíthető a cukorbetegség szerzett formája (a 2-es típusú diabétesz), ugyanakkor a vércukorszint-ingadozás elkerülése a veleszületett cukorbetegséggel élők életét is megkönnyítheti. Alacsony szénhidráttartalmú étrenddel, a hozzáadott cukrok mellőzésével és következetesen rendszeres táplálékbevitellel elkerülhetjük például a vércukorszint hirtelen megemelkedését és leesését. Az egészséges testsúly elérése és megtartása is kulcsfontosságú a normális vércukorszint fenntartásához – csakúgy, mint a rendszeres testmozgás, a rostokban gazdag táplálkozás, a megfelelő folyadékbevitel, vagy a króm- és magnéziumpótlás. A megfelelő mennyiségű és minőségű alvás, a stressz elkerülése és a káros szenvedélyek mellőzése (alkohol, dohányzás) is hozzájárul az ideális vércukorszinthez.
Ha többször is magas vagy alacsony vércukorértéket mérünk, mindenképpen érdemes orvoshoz fordulni, aki beutalót ad további vizsgálatokra, és szükség esetén terápiát javasol.
Összegzés
Magyarországon több mint 1,2 millióan élnek diagnosztizált cukorbetegséggel, ám az érintettek száma ennél százezrekkel is több lehet. Az Egészségügyi Világszervezet szerint a 2-es típusú, vagyis szerzett diabétesz „járványszerűen” terjed a nem megfelelő életmód – az egészségtelen táplálkozás és a mozgáshiány – miatt. A vércukorszintünk figyelemmel kísérése hozzájárul a baj mielőbbi felismeréséhez és kezeléséhez. A vércukorszint mérése történhet otthoni vagy laboratóriumi keretek között: előbbihez ujjbegyszúrással, utóbbihoz pedig vénás vérvétellel lehet mintát venni.
A 4,1-6,0 mmol/L közötti éhgyomri vércukorszint számít normálisnak. Ezalatt a sejtjeink nem jutnak elegendő tápanyaghoz, mivel a vérben található cukor – vagyis glükóz – az elsődleges „üzemanyaguk”. Az alacsony vércukorszint (hipoglikémia) tünetei közé tartozhat a sápadtság, a szédülés, a fokozott verejtékezés, a fejfájás, az éhség, a hányinger, a szabálytalan vagy gyors szívverés, a fáradtság, az ingerlékenység, a szorongás, valamint a koncentrációs vagy látási probléma. Az éhgyomorra 7 mmol/L – étkezés után másfél órával pedig 8 mmol/L – fölötti vércukorszint (hiperglikémia) pedig arra utalhat, hogy valami nincs rendben a glükóz hasznosulásáért felelős inzulin termelődésével vagy a szerveztünk arra adott reakciójával.
Egészséges életmóddal, tehát kiegyensúlyozott táplálkozással, rendszeres étkezéssel és testmozgással, megfelelő pihenéssel és a káros szenvedélyek mellőzésével sokat tehetünk a normál vércukorszint eléréséért és fenntartásáért, ám túl alacsony vagy túl magas értékek esetén érdemes minél előbb orvoshoz fordulni.
