Rendelje házhoz csomagját, vagy vegye át a választott csomagponton – 20.000 Ft feletti rendelés esetében a szállítási díj ingyenes! close
Tanévkezdés
Hűségprogram -15%

A sokat dolgozó nők hajlamosabbak a diabéteszre

A sokat dolgozó nők hajlamosabbak a diabéteszre

Kapcsolódó tünetek:

A 12 éven át tartó kutatás több mint 7000 dolgozó felnőtt életét és egészségi állapotát követte nyomon 2003 és 2015 között. A résztvevőket négy, az átlagos heti munkaórák száma szerinti csoportba osztották be, így voltak a 15-34, 35-40, 41-44, illetve 45 és annál több órát munkával töltők. A 12 év alatt a kutatásban vizsgáltak 10 százalékánál alakult ki cukorbetegség, amely gyakori volt a férfiak, az idősebbek és a súlyfelesleggel rendelkezők körében. Azonban, amikor a munkaórák számát vették figyelembe, a férfiak esetében – a kutatók számára is meglepő módon – a több óra a cukorbetegség kockázatának csökkenését jelentette. A nőknél ellenben ez nem így volt. Kiemelkedően észlelhető a különbség a 35-40 órát és a 45 óránál is többet dolgozók között, mivel utóbbiaknál igencsak jelentősen megemelkedett a cukorbetegség kockázata (63%). A tanulmány szerzői a lehetséges okok között felvetették a 40 óránál hosszabb munkaidőkben a stressz mértékének emelkedését, illetve az emiatt bekövetkező hormonális változásokat, amelyek mentális és egészségügyi panaszokat is okozhatnak. Azonban mivel a kutatás megfigyelő jellegű volt, óva intenek attól, hogy csak és kizárólag a munkaórákat okoljuk a diabétesz kialakulásáért.

A munkaidő tekintetében a nemek közötti különbséget viszont egyelőre nem tudták megmagyarázni. Egy lehetséges indoknak tartják a családi szerepek felosztását. Mint tudjuk, sok nő vállalja magára házimunkák és a gyermeknevelés feladatainak nagyobb részét is, így könnyen lehet, hogy ez a munkaórák nagy számával párosítva már igazán komoly egészségügyi hatásokat produkál.
2018. szeptember 4.

Akciós ajánlataink

Cosmopor Silicone szigetkötszer 7,2cm x 5cm 10 db

Törzsvásárlói kártyával

2659 Ft - 5%

Internetes ár: 2799 Ft

Az ár BENU Hűségkártyával érvényes. A kedvezmény más akciókkal nem összevonható. A kedvezmény nem vonatozik vényköteles és vény nélkül kapható gyógyszerekre, valamint vényköteles vagy társadalombiztosítási támogatással forgalmazott termékekre. A regisztrációval vagy az átvétellel a kártya automatikusan aktiválódik. A kedvezmény az aktiválástól számított 24 óra elteltével érvényesíthető.

Cosmopor Silicone szigetkötszer 7,2cm x 5cm 10 db

Online rendelhető

Kapcsolódó cikkek