4 mindennapi mozdulat, mely később fájdalommal járhat

4 mindennapi mozdulat, mely később fájdalommal járhat

Kapcsolódó tünetek:

Beülni a kocsiba Szinte nem is vesszük észre, de autónk méretétől függően minden be- és kiszállás alkalmával kissé megcsavarodik a testünk. Ekkor derékból szállunk ki, aminek következményeit főként akkor érezhetjük, ha ezt naponta több alkalommal is megtesszük. A derék, a csípő és hátunk alsó területén található izmok, sőt a térdízületek is könnyedén meghúzódnak a megerőltetéstől. Ennek elkerülése érdekében legközelebb használjuk támaszként az autó ajtajának kilincsét vagy a kormánykereket, és karizmainkkal is segítsük a felállást. Ülés Sokunk végez ülőmunkát, amelynek több káros hatása is van egészségünkre nézve. A rendszeresen ülő pozícióban töltött órák ugyanis nem csak a derék és a nyakizmok fájdalmához, hanem magas vérnyomáshoz, szív és érrendszeri problémákhoz is vezethetnek. Kiemelten fontos emiatt, hogy rendszeresen nyújtóztassuk meg, mozgassuk át testünket a munkaidő közben is: állítsunk be telefonunkon jelzést 30-40 percenként. Ha megszólal, álljunk fel, sétáljunk körbe az irodában, nyújtózzunk egyet. Elpakolás a polcokra Amikor nehéz tárgyakat emelünk a fejünk fölé – például a tányérokat, edényeket rakunk a konyhaszekrényekbe –, könnyedén húzhatjuk meg derekunkat, nyak- és vállizmainkat. Azért, hogy ez ne történjen meg – főleg ne minden nap –, rendszerezzük szekrényeinket és polcainkat úgy, hogy a gyakran használt, súlyos dolgok alacsonyabban legyenek. Ha ez nem megoldható, szerezzünk be egy kis fellépőt vagy sámlit, hogy ne kelljen fejünk fölé nyúlni levételükkor. Kiugrani az ágyból Néha egészen furcsa pozíciókat vesz fel a testünk alvás közben. Ezek miatt reggel úgy érezhetjük, merevek vagyunk, vagy nem volt pihentető az éjszakánk. Ha ilyen állapotban kipattanunk az ágyból, az könnyen végződhet akár több izom meghúzódásával. Ezért ha így ébredünk fel, először inkább lassan nyújtsuk meg testünket: körözzünk egy kicsit csuklóinkkal, bokáinkkal, majd háton fekve lassan nyújtózzunk ki egész testünkkel.

2018. szeptember 25.

Kiemelt ajánlatunk

Akciós ajánlataink

Kapcsolódó cikkek