2019. december 17.
Újabb BENU Gyógyszertárral büszkélkedhet Budafok-Tétény
Az 1879-ben Szentlélek néven alapított gyógyszertár idén 140 éves jubileumát ünnepeli. Néhány apró részlet és egy régi kép őrzi az egykori gyógyszertár emlékét az új, modern környezetben.
Mivel a kerület első BENU Gyógyszertára 2016-ban a Szentlélek nevet kapta, második gyógyszertáruk Nagytétény BENU Gyógyszertár névvel várja a betegeket, vásárlókat.
„Kisváros a nagyvárosban színvonalas szolgáltatásokkal” – jellemezte a kerületet Szepesfalvy Anna alpolgármester az ünnepélyes megnyitón, majd kiemelte, milyen fontos szerepet játszanak a közösség életében azok a vállalkozók, akik innovációkkal nyújtanak színvonalas szolgáltatásokat a lakosok számára. Az alpolgármester méltatta az önkormányzat és a BENU évek óta tartó partneri kapcsolatát is, melynek egy következő lépése volt ez az újabb közös munka.
„A BENU csapatát különös büszkeséggel tölti el, amikor egy franchise-partner dönt a gyógyszertára felújítása, a BENU-arculat megvalósítása mellett, hiszen ez az irányunkba tanúsított, illetve a koncepcióba vetett bizalmat erősíti.” – hangsúlyozta a BENU igazgatósága az ünnepségen.
A koncepció újszerűsége nem csak a modern, letisztult bútorokban rejlik, egyik legfontosabb jellemzője, hogy a nyitottpolcos, kategorizált vásárlótérkialakítással, a széles termékkínálattal a prevencióra is nagy hangsúlyt fektet. Ezáltal nemcsak a betegek, de az egészségük megőrzését fontosnak tartó vásárlók is szívesen térnek be a BENU Gyógyszertárakba.
Ahogy azonban a BENU vallja, az eszközökben és termékkínálatban megnyilvánuló előnyök mellett mégis a legfontosabb a lelkes gyógyszertári dolgozók hozzáadott értéke. Személyük és szaktudásuk nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a régi, visszajáró betegeknek és az új vásárlóknak egyaránt magas színvonalú szolgáltatásokat nyújtsanak a munkájukat támogató, modern környezetben.
A gyógyszertár tulajdonosa és vezetője, dr. Tomcsányi Krisztián beszédében említést tett a patika múltjáról. Érdekességként elmondta, hogy az átalakítás előtti lomtalanításon ráakadtak a Budatétényi Hírmondó című újság egy cikkére, mely a top 3 gyógyszertár történetét mutatta be, közöttük az akkori Szentlélek gyógyszertárét. A gógyszertárvezető köszönetet mondott a BENU-nak a szakmai segítségért, a támogatásért, valamint az önkormányzatnak a kiváló együttműködésért. Kiemelten megköszönte a munkatársaknak a türelmet, a kitartást és az odaadó munkát.
Kiemelt ajánlatunk
15%
Flamborin 500 mg/ml belsőleges oldatos cseppek (20ml)
2499 Ft helyett
Akciós ár
2099 Ft
Online rendelhető
Akciós ajánlataink
15%
Biomed Fekete nadálytő krém Forte Dupla 2x60g
2099 Ft helyett
Akciós ár
1779 Ft
Online rendelhető
25%
Neotuss natural szopogató tabletta málna 16x
2579 Ft helyett
Akciós ár
1929 Ft
Online rendelhető