„Szerényebben kellene élni, nem minden evidens”

  - Miért nem vezetett az útja egyenesen az akkori Színművészeti Főiskolára? - Mert nem vettek fel. Nyilván éretlen is voltam, és azt hiszem, a sorozat  készítőinek sem nagyon állt érdekében, hogy kiessek a forgatásból. Nehéz időszak volt ez az életemben, hiszen Schubert Éva felkészítésével sokat dolgoztam azért, hogy bekerüljek, nagyon vágytam rá, hogy részt vegyek egy ilyen műhelymunkában. Ugyanakkor Gór Nagy Mária kapacitált, hogy szerezzem meg nála a színész. képesítést. Felvételiztem hát, és bekerültem Nagy Zoltán osztályába, aki csodálatos munkát végzett velünk, ugyanolyan elmélyült tanulásban vettünk részt, mint a főiskolások. Zoli bácsi nagyon sokat segített nekem, önbizalmat adott, és segített meglátnom, hogyan hat másokra a humorom, ami azt hiszem végül is a védjegyem.   - Mi volt ez eredeti célja: klasszikusnak számító vidéki pályakezdés után a budapesti nagyszínpadok? - Minden friss diplomás színésznek ez az álma, így amikor végeztem, sok vidéki színházat kerestem, de valahogy nem voltak nyitottak felém. Akkor még ment a sorozat, tetszik, nem tetszik, szinte minden szereplőt beskatulyázott, huszonévesen nehéz volt megélnem, hogy ennyire szűk a mozgásterem. De nem vagyok egy feladós típus, és az élet is visszapofozott ebbe az irányba. Igaz, előtte a MÚOSZ képzésének hála, újságíró gyakornok lettem a Gyöngy és a TVR Hét magazinoknàl, közben elvégeztem az egri főiskolát is. Nagyon szerettem írni, bár sajnos az újságok mindig színészinterjúkra küldtek, holott én oknyomozó riportokat szerettem volna készíteni, közéleti témákat boncolgatni. Annál rutinosabb voltam ugyanis, hogy tudjam: a  sztár úgyis azt mondja el, amit ő akar, annál viszont rutintalanabb, hogy  ki hozzam belőle a lényeget, mint Szegő András. Mindig jókor jöttek az újabb kihívások, visszakúszott az életembe a színház, játszottam a Tatabányai Jászai Mari színházban, a Ruttkai Éva színházban, a Karinthy Színpadon, és az akkori legendás Vidám Színpadon.   - 2001-ben pedig nagyot fordult az élete. - Akkor választottak be az RTL Reggeli műsorába, Stohl, Alföldi, Balázsi Panna és Csonka Bandi mellett. Húsz éve vagyok a kereskedelmi televíziózásban, a legjobb iskola volt a Reggeli élő műsora. Miközben nem szeretem a skatulyákat, nem is akartam olyan döntést hozni, hogy átlépek a színészetből a műsorvezetésbe. Azt gondolom, vannak alkotó emberek, akik képesek átjárni a műfajok közt. Szerencsés vagyok, mert mindig olyan műsorokban szerepeltem, amelyekben fejlődhettem.  Amit tudok a televíziózásról, azt Kun Zsuzsától, a Reggeli főrendezőjétől tanultam, és később volt szerencsém megtapasztalni, hogyan kell jelen lenni egy olyan típusú műsorban, mint a Heti hetes. Ha az ember Bajor Imre és Gálvölgyi János mellett ül, és Hernádi Judittól  megtanulhatja, nőként hogyan tud finoman odacsapni, és használni a humort, az igazi ajándék az élettől.   - Sokszor említi a tanulást, a tapasztalást, ez ennyire fontos az életében? - Szerintem ezt a szakmát csak szerényen lehet csinálni. Sőt, az életet is szerényen kell élni. Mert nem minden evidens, amit úgy hiszünk, lásd az idei évet. Tinédzserként, amikor egy ország ismer, elhiszed magadról, hogy golyóálló vagy, aztán nagyon gyorsan jönnek a pofonok. Vagy tanulsz belőle, vagy nem – én tanultam minden tapasztalásból. Élvezni kell a pillanatot, de nem lehet azt gondolni, hogy ez jár, hiszen lehet, hogy két nap múlva már nem csörög a telefon. Csak akkor lehet tartós ez az állapot, ha dolgozol érte. Sajnos a szakma ma illúziókra épít, holott lehet igazi értéket is teremteni, csak arra kell törekedni, hogy legyen tartalom a megjelenéseink mögött.   - A negyvenes nők közül sokan élik meg azokat az életszakaszokat, amiket Ön. Példa lehet mások előtt az is, ahogyan a válását kezelte. Érzi annak a felelősségét, hogy egyfajta szerepmodell? - Örülök, ha így van, de elsősorban anya vagyok, és inkább az motivált, hogy a lányom a lehető legkevesebbet sérüljön. Szerénység. Itt is. Ezért láttam úgy, hogy sokkal egyenesebb dolog kiállni és elmondani, mi történik velünk, egyszer és utoljára. Próbáltak ugyan a magánéletünkben vájkálni, de nem nagyon volt mit. Ha volt is ajtócsapkodás, azt intelligens emberként kezeltük, hál’ istennek, ebben a volt férjem is nagyon józanul gondolkodik. Nem volt, és nem is lesz olyan helyzet, amiben a lányomnak kellemetlen napokat szerzek. Mikor másfél évvel ezelőtt  a szerelmemet is felvállaltam, akkor is ez motivált, csak akkor álltunk a nyilvánosság él, mikor a kislányommal már ismerték egymást. Váratlanul jött az életemben, de éreztem, ez a szerelem az én életemben valószínűleg már kitart. Nem akartunk exkluzív interjút egy bulvárlapban, éppen ezért a közösségi oldalamon léptünk először az emberek elé, és egyszerűen, szerényen közöltük: szeretjük egymást!   - Láthatóan komolyan foglalkozik a közösségi oldalaival, fontos dolgokat vet fel ezeken a fórumokon.  - A negyvenes nőknek is fel kell venniük az élet ritmusát, hiszen egy új világ nyílt ki. Ahhoz, hogy talpon maradjak, meg kell szólítanom azokat is, akik az online felületen mozognak. A bulvárlapok annyira ennek persze nem örülnek, hiszen a jelenlegi 240 ezer követőnek hála, a szavam eljut az emberekhez. Éppen ezért én szeretek megosztani sok fontos pillanatot, kizárólag a követőimmel. Mert az hiteles, ha tőlem látják, hallják. Így annyit mutathatok meg magamról, a szeretteimről, amennyi még belefér nekem, hiszen ezt is lehet szerényen csinálni. Bár a macskámról például mindennap megosztok képeket, neki úgy sincs beleszólása és egyébként is gyönyörű (nevet).   - Egyszerre tűnik tudatosnak és olyasvalakinek, aki elfogadja a sors kínálta lehetőségeket. - Próbálok tervezni, de 45 évesen már nincsenek illúzióim, holott azt látom, hogy a fiatalok közül még kevesen tudják, amit a mi generációnk tud a televíziózásról. Mostanában a párom miatt gyakran nézek olasz csatornákat, ahol nem ritka az ötvenes-hatvanas műsorvezető, akik elképesztően jól mutatnak, és fantasztikusan dinamikusan és rutinosan vezetik a műsorokat. Ehhez képest nálunk még mindig az a felfogás, bár már azért javul, hogy egy középkorú férfi mellett legyen egy fiatal, jó nő, aki beordítja az sms-eket. Szeretném, ha nem tűnnének el a negyven felettiek a tévéből, hiszen a tapasztalat és a rutin fontos.   - Holott Ön mintha nem öregedne. - Egyrészt szerencsés vagyok a genetikámmal, másrészt elfogadtam magam. Harmóniában próbálok élni, és jógázom. A párom mondja mindig, amíg fejben nem öregszünk, addig a testünk sem fog. Hol van az megírva, hogy egy hetvenéves nőnek mamuszban kell járnia és el kell felejtenie a farmert? Egy 45 éves nő miért ne nézhetne ki jól felnyírt hajjal? Ha valaki meg is próbálna lebeszélni a saját választásomról, az sajnos nem érdekelne. A lányomnak is ezt tanítom, legyen saját stílusa, mert ha ő jól érzi magát, akkor mások is látják majd ezt. A világ szerencsére nagyon színes és kalandos, hiszem, nem szabad beleragadni olyan helyzetekbe, ahol nem érezzük jól magunkat. Negyven felett kezdünk el élni igazán szerintem, és én szeretnék majd a filmem végén, úgy visszaemlékezni, hogy ezek is remek évek voltak! Különben mi értelme az egésznek?