TÉNYLEG működő praktikák a csuklás megszüntetésére

TÉNYLEG működő praktikák a csuklás megszüntetésére

Kapcsolódó tünetek:

A csuklást a rekeszizom hirtelen fellépő, görcsös összehúzódása okozza. Egyedi, jól ismert hangját az adja, hogy az önkéntelen belégzéssel egy időben záródik a hangrés. Kialakulásáért hivatalosan két agyi ideg, a nyelőcső mellett vezető  úgy nevezett bolygóideg, valamint a szimpatikus ideglánc felelős. Amikor ezeket az idegeket váratlan impulzus éri, a rekeszizom idegén keresztül csuklást idéznek elő. Egyik leggyakoribb oka a gyomor kitágulása, illetve a nyelőcső megterhelése túl nagy falatok rágás nélküli lenyelésével. Ezért tapasztalunk csuklást jellemzően bőséges étkezések után, hirtelen evés során, hosszan tartó nevetés vagy nagy mennyiségű italfogyasztás közben. A csuklást ezen kívül előidézheti bármilyen olyan folyamat, amely a kérdéses idegeket érinti – mint például anyagcsere-változások, kémiai anyagok, többféle idegrendszeri, illetve emésztőszervi betegség is. A csuklás általában hamar elmúlik, azonban több, tényleg működő házi praktikával akár másodpercek alatt is elmulaszthatjuk.

Levegő visszatartása

Ez az egyik leghatásosabb módszer a csuklás elállítására. A technika roppant egyszerű: egy nagy levegőt kell venni, majd benntartani a tüdőben 15-20 másodpercig. Ez segít megemelni a vér szén-dioxid szintjét, ezáltal megszünteti a problémát. Ha első nem sikerül, érdemes tovább próbálkozni, ügyelve arra, hogy a 20 másodperc letelte után, egyenletesen, hosszan fújjuk ki a levegőt.

Teáskanál cukor elfogyasztása

A módszer bármilyen cukros anyaggal működik, lényege, hogy egy teáskanálra kristálycukrot vagy mézet teszünk, amit egyben lenyelünk. Ez azért hatásos, mert a cukor elmulasztja a rekeszizom görcsös állapotát. Általában már az első teáskanálnyi adag elmulasztja a csuklást.

Csípős, savanyú anyagok elfogyasztása

Csuklás esetén egy kanál citromlé vagy egy pár csepp ecet cukorra csepegtetve gyorsan elmulasztja a panaszainkat. Más, intenzív íz is elegendő ingerrel szolgálhat, így például a tárkony vagy kaporlevelek rágcsálása is jó csuklás ellen.

Néhány korty víz elfogyasztása

A víz kortyolása szintén az egyik legelterjedtebb módszerek közé tartozik, ami valóban működik is. Általában kilenc-tíz kis kortyot szoktak mindenkinek javasolni, a számnak azonban komolyabb jelentősége nincsen. A lényeg, hogy egyenletes mozgásra bírjuk a rekeszizmot, ezzel elmulasztva a görcsös rángását.

Váltsunk légzési ritmust

A rekeszizom görcsét a légzés hirtelen megváltoztatásával is tudjuk kontrollálni. Erre elég lehet egy tüsszentés vagy a hirtelen, szapora légzés. A lényeg, hogy más ritmusra bírjuk a rekeszizmot.

2019. november 12.

Kiemelt ajánlatunk

Akciós ajánlataink

Kapcsolódó cikkek