Rendelje házhoz csomagját, vagy vegye át a választott csomagponton – 20 000 Ft feletti rendelés esetében a szállítási díj ingyenes! close

A napallergia tünetei és kezelése

A napallergia tünetei és kezelése

Árulkodó tünetek

A napfény-érzékenységnek több típusát különböztetjük meg és azokkal együtt a tünetek illetve azok enyhítésének módjai is eltérőek lehetnek.

Polimorf fényérzékenység

A polimorf fényérzékenység okai legtöbbször ismeretlenek, a bőrpanaszok pedig az apró piros pöttyöktől, a hámló vörös foltokon át a nagyobb kiterjedésű csalánkiütésekig, duzzanatokig egészen különbözőek is lehetnek. A bőrtüneteket sokszor viszketés vagy égő érzés, esetenként hólyagosodás is kísérheti. Egyes esetekben a kiütések a napozás megkezdése után már néhány perccel is megjelenhetnek, másoknál pedig órákkal később. Ugyanígy a gyógyulás folyamata is változatos képet mutat, akár néhány óra alatt is csökkenhetnek a panaszok, de a napkiütések egy héten túl is elhúzódhatnak. A napallergia tünetei legtöbbször a napsugárzásnak kitett testrészeken jelentkeznek, de súlyosabb esetekben a ruhával fedett területek is érintettek lehetnek.

Gyógyszerek okozta fényérzékenység

Bizonyos gyógyszerhatóanyagok (pl. egyes fogamzásgátlók, antibiotikumok, szívgyógyászati, onkológiai készítmények) is okozhatnak egyrészt dózisfüggő fényérzékenységet, másrészt az is előfordulhat, hogy az összetevőkkel szemben már kialakult túlérzékenységet a napsugárzás aktiválja és tulajdonképpen a napozás hatására jelenik meg az allergiás reakció.

Mallorca-akné

A napallergia tünetei kialakulhatnak a napozás során használt kozmetikumok és a napsütés kölcsönhatása révén is. Ilyen típusú kiütés az úgynevezett Mallorca-akné. A kozmetikai termékekben gyakran használt segédanyagok, például a termék állagát javító emulgeálószerek, színezékek, tartósítószerek, illatanyagok egyaránt kiválthatják ezeket a bőrpanaszokat.

Mit tehet, hogy megelőzze a napallergiát?

A napallergia megelőzésében illetve súlyosságának, kellemetlen tüneteinek enyhítésében az alábbi módszerek segíthetnek:

  • Napozás előtt ne használjon semmilyen kozmetikumot, testápolót, sminket, parfümöt! A fényvédők közül válassza a kifejezetten napallergiások számára kifejlesztett, sem illat- és színezőanyagot, sem tartósítószert, sem emulgeálószereket nem tartalmazó termékeket!
  • A viszketés csökkentését patikákban vény nélkül kapható antihisztamin tartalmú tabletták és krémek, a gyulladásos tünetek enyhítését aloe vera, kamilla, körömvirág tartalmú kenőcsök segíthetik.
  • A napsugárzás káros hatásainak ellensúlyozására, az igénybe vett bőr nyugtatására, hidratálására használjon napozás utáni testápolót! Olyat válasszon, amely nem tartalmaz allergizáló illatanyagokat, tartósító- és emulgeálószereket, alkoholt és ásványi olajokat sem!
  • Amennyiben azt tapasztalja, hogy a napfény hatására kiütései lesznek vagy leég rövid napon való tartózkodástól is, ellenőrizze az Ön által szedett gyógyszerek betegtájékoztatóját. Ha a kísérő iratban szerepel a gyógyszer fényérzékenyítő hatása, a kúra ideje alatt kerülje el a közvetlen napsugárzást!
  • Amennyiben a napallergia komolyabb, nagy kiterjedésű panaszokat okoz, illetve ha a bőrtüneteket láz, fájdalom, hányás vagy hasmenés kíséri, forduljon orvoshoz! Súlyosabb esetekben a napallergia kezelése orvos által felírt szteroid illetve antihisztamin tartalmú krémekkel vagy gyógyszerekkel lehet a leghatékonyabb.
  • A napallergiások számára a közvetlen napsütés nem javasolt. Ha tünetei rövidebb szabadtéri tartózkodás után is jelentkeznek, a tavaszi-nyári napokon a szabadban töltött órákban viseljen a végtagjait és a vállait is takaró, könnyű nyári ruházatot, kalapot, napszemüveget!
  • Amennyiben tünetei enyhék, a kora délelőtti vagy a késő délutáni órákban menjen csak a napra és mindig használjon naptejet. Mivel a naptejek összetevői közt gyakorta előforduló színező- és illatanyagok, tartósítószerek és emulgeálószerek a napsütéssel kölcsönhatásba lépve maguk is lehetnek a napkiütés kialakulásának okozói, válasszon kifejezetten a napallergia ellen kifejlesztett terméket, melyek nem tartalmazzák ezeket az anyagokat.

Válasszon olyan napvédő terméket, amely E-vitamint tartalmaz! A tokoferol ugyanis az egyik legfontosabb antioxidáns vitamin, melynek molekulái az UV-sugárzás hatására a bőrben felszabaduló bőrkárosító szabad gyökök gyors megkötésére képesek, így segítik elő a bőrsejtek hosszú távú károsodásának, az esetleges rákos elváltozások kialakulásának megelőzését is.

E-vitamint tartalmazó napvédők
La Roche-Posay Anthelios Utazó Tej SPF50+ 75ml

Készlethiány

Törzsvásárlói kártyával

6839 Ft - 5%

Internetes ár: 7199 Ft

Az ár BENU Hűségkártyával érvényes. A kedvezmény más akciókkal nem összevonható. A kedvezmény nem vonatozik vényköteles és vény nélkül kapható gyógyszerekre, valamint vényköteles vagy társadalombiztosítási támogatással forgalmazott termékekre. A regisztrációval vagy az átvétellel a kártya automatikusan aktiválódik. A kedvezmény az aktiválástól számított 24 óra elteltével érvényesíthető.

La Roche Posay Anthelios XL stift FF 50+ 9ml
La Roche Posay Anthelios XL stift FF 50+ 9ml

Készlethiány

Törzsvásárlói kártyával

7390 Ft - 5%

Internetes ár: 7779 Ft

Az ár BENU Hűségkártyával érvényes. A kedvezmény más akciókkal nem összevonható. A kedvezmény nem vonatozik vényköteles és vény nélkül kapható gyógyszerekre, valamint vényköteles vagy társadalombiztosítási támogatással forgalmazott termékekre. A regisztrációval vagy az átvétellel a kártya automatikusan aktiválódik. A kedvezmény az aktiválástól számított 24 óra elteltével érvényesíthető.

__('Delivery badge')
La Roche-Posay Anthelios baba naptej FF 50+ 50ml

Online készleten

Törzsvásárlói kártyával

7495 Ft - 5%

Internetes ár: 7889 Ft

Az ár BENU Hűségkártyával érvényes. A kedvezmény más akciókkal nem összevonható. A kedvezmény nem vonatozik vényköteles és vény nélkül kapható gyógyszerekre, valamint vényköteles vagy társadalombiztosítási támogatással forgalmazott termékekre. A regisztrációval vagy az átvétellel a kártya automatikusan aktiválódik. A kedvezmény az aktiválástól számított 24 óra elteltével érvényesíthető.

La Roche-Posay Anthelios naptej Hydrating SPF30 250ml

Korlátozottan elérhető

Törzsvásárlói kártyával

9081 Ft - 5%

Internetes ár: 9559 Ft

Az ár BENU Hűségkártyával érvényes. A kedvezmény más akciókkal nem összevonható. A kedvezmény nem vonatozik vényköteles és vény nélkül kapható gyógyszerekre, valamint vényköteles vagy társadalombiztosítási támogatással forgalmazott termékekre. A regisztrációval vagy az átvétellel a kártya automatikusan aktiválódik. A kedvezmény az aktiválástól számított 24 óra elteltével érvényesíthető.

La Roche-Posay Anthelios UV MUNE400 naptej DP50+ 50ml
La Roche-Posay Anthelios UV MUNE400 naptej DP50+ 50ml

Készlethiány

Törzsvásárlói kártyával

9499 Ft - 5%

Internetes ár: 9999 Ft

Az ár BENU Hűségkártyával érvényes. A kedvezmény más akciókkal nem összevonható. A kedvezmény nem vonatozik vényköteles és vény nélkül kapható gyógyszerekre, valamint vényköteles vagy társadalombiztosítási támogatással forgalmazott termékekre. A regisztrációval vagy az átvétellel a kártya automatikusan aktiválódik. A kedvezmény az aktiválástól számított 24 óra elteltével érvényesíthető.

La Roche-Posay Anthelios UV MUNE400 Ultra fluid SPF50+ színezett 50ml
La Roche-Posay Anthelios UV MUNE400 Ultra fluid SPF50+ színezett 50ml

Korlátozottan elérhető

Törzsvásárlói kártyával

9813 Ft - 5%

Internetes ár: 10329 Ft

Az ár BENU Hűségkártyával érvényes. A kedvezmény más akciókkal nem összevonható. A kedvezmény nem vonatozik vényköteles és vény nélkül kapható gyógyszerekre, valamint vényköteles vagy társadalombiztosítási támogatással forgalmazott termékekre. A regisztrációval vagy az átvétellel a kártya automatikusan aktiválódik. A kedvezmény az aktiválástól számított 24 óra elteltével érvényesíthető.

__('Delivery badge')
La Roche-Posay Anthelios UVMUNE 400 Oil Control Gél-Krém Színezett SPF50+ 50ml
La Roche-Posay Anthelios UVMUNE 400 Oil Control Gél-Krém Színezett SPF50+ 50ml

Online készleten

Törzsvásárlói kártyával

10136 Ft - 5%

Internetes ár: 10669 Ft

Az ár BENU Hűségkártyával érvényes. A kedvezmény más akciókkal nem összevonható. A kedvezmény nem vonatozik vényköteles és vény nélkül kapható gyógyszerekre, valamint vényköteles vagy társadalombiztosítási támogatással forgalmazott termékekre. A regisztrációval vagy az átvétellel a kártya automatikusan aktiválódik. A kedvezmény az aktiválástól számított 24 óra elteltével érvényesíthető.

La Roche-Posay Anthelios UV MUNE400 Oil Control fluid színezett SPF50+ 50ml
La Roche-Posay Anthelios UV MUNE400 Oil Control fluid színezett SPF50+ 50ml

Készlethiány

Törzsvásárlói kártyával

10202 Ft - 5%

Internetes ár: 10739 Ft

Az ár BENU Hűségkártyával érvényes. A kedvezmény más akciókkal nem összevonható. A kedvezmény nem vonatozik vényköteles és vény nélkül kapható gyógyszerekre, valamint vényköteles vagy társadalombiztosítási támogatással forgalmazott termékekre. A regisztrációval vagy az átvétellel a kártya automatikusan aktiválódik. A kedvezmény az aktiválástól számított 24 óra elteltével érvényesíthető.

La Roche-Posay Anthelios UVMUNE 400 Ultra krém SPF50+ 50ml
La Roche-Posay Anthelios UVMUNE 400 Ultra krém SPF50+ 50ml

Készlethiány

Törzsvásárlói kártyával

10611 Ft - 5%

Internetes ár: 11169 Ft

Az ár BENU Hűségkártyával érvényes. A kedvezmény más akciókkal nem összevonható. A kedvezmény nem vonatozik vényköteles és vény nélkül kapható gyógyszerekre, valamint vényköteles vagy társadalombiztosítási támogatással forgalmazott termékekre. A regisztrációval vagy az átvétellel a kártya automatikusan aktiválódik. A kedvezmény az aktiválástól számított 24 óra elteltével érvényesíthető.

La Roche-Posay Anthelios UVMUNE 400 Oil Control Gél-Krém SPF50+ 50ml

La Roche-Posay Anthelios UV MUNE400 naptej DP50+ TC 250ml

12140 Ft - 5%

Internetes ár: 12779 Ft

Az ár BENU Hűségkártyával érvényes. A kedvezmény más akciókkal nem összevonható. A kedvezmény nem vonatozik vényköteles és vény nélkül kapható gyógyszerekre, valamint vényköteles vagy társadalombiztosítási támogatással forgalmazott termékekre. A regisztrációval vagy az átvétellel a kártya automatikusan aktiválódik. A kedvezmény az aktiválástól számított 24 óra elteltével érvényesíthető.

La Roche-Posay Anthelios Tej SPF50+ 250ml
La Roche-Posay Anthelios Tej SPF50+ 250ml

Korlátozottan elérhető

Törzsvásárlói kártyával

12444 Ft - 5%

Internetes ár: 13099 Ft

Az ár BENU Hűségkártyával érvényes. A kedvezmény más akciókkal nem összevonható. A kedvezmény nem vonatozik vényköteles és vény nélkül kapható gyógyszerekre, valamint vényköteles vagy társadalombiztosítási támogatással forgalmazott termékekre. A regisztrációval vagy az átvétellel a kártya automatikusan aktiválódik. A kedvezmény az aktiválástól számított 24 óra elteltével érvényesíthető.

2021. július 5.

Akciós ajánlataink