Miért ne puszilgassuk a háziállatainkat?

Miért ne puszilgassuk a háziállatainkat?
Simogatjuk, ölelgetjük, puszilgatjuk őket, akár egy ágyban is alszunk kedvenceinkkel. Az utóbbi években rengeteget változott a háziállatok tartásának módja, hiszen úgy bánunk velük, mint a családtagjainkkal. Legtöbbünknek valószínűleg eszünkbe sem jut, hogy mennyi kórokozó lapulhat puha szőrük alatt, ami kisgyerekek és gyenge immunrendszerrel rendelkező felnőttek esetében a legnagyobb a rizikó. Szakemberek véleménye szerint tilos a puszilgatás, simogatás után pedig ajánlott az alapos kézmosás. Év elején a hannoveri Állatorvosi Egyetemen megrendezett konferencián a téma szakértői is ezt a kérdéskört vitatták meg. Macskák és kórokozóik A legismertebb és egyik legveszélyesebb betegség, amit a macskáktól elkaphatunk, az úgynevezett toxoplazmózis. „Azon személyeknél, akiknek le van gyengülve az immunrendszere, akár súlyos lefolyású is lehet” – nyilatkozta a német állatorvos, Dr. Wilking. A cicák hordozzák ezt a parazitát, így az emberek tőlük, illetve fertőzött hús fogyasztása során kaphatják el. Várandósokra nézve még veszélyesebb ez a betegség, ugyanis az újszülöttek esetében neurológiai károsodásokat is okozhat.

Gyakoribb testmozgás a háziállatoknak köszönhetően Sokakban felmerül a kérdés, hogy a fertőzésveszély miatt jobban teszik-e, ha nem tartanak háziállatot. A szakértők erre a kérdésre azonban egy határozott nemmel válaszolnak, ugyanis több vizsgálat is bizonyítja, hogy számos pozitív hatása van a háziállat tartásnak. A gazdiknak például magasabb a várható élettartama, rengeteget mozognak és jobb társadalmi kapcsolathálóval rendelkeznek. Kerüljük a háziállatokat? Az emberek már évezredek óta élnek együtt kutyákkal és macskákkal, az egzotikusabb állatok tartása azonban csak az utóbbi évtizedekben terjedt el. Utóbbinak köszönhetően sajnos egyre gyakoribb a szalmonellás megbetegedések megjelenése kisbabáknál és gyerekeknél, épp ezért nagyon fontos, hogy a hüllőket ne tartsuk a gyerekszobában, a fürdőben, illetve a konyhában.
2019. május 9.

Kiemelt ajánlatunk

Akciós ajánlataink